Orbán: túlzott az orosz befolyás

Magyarország jelenleg nem játszik jelentős szerepet az amerikai külpolitikai gondolkodásban; Oroszországnak viszont túlzott befolyása van hazánkra. E két megállapítás határozta meg Orbán Viktor az InfoRádiónak adott mai telefoninterjúját.

A Fidesz elnöke, kifejtette: "az egyik kérdés, amely mégis foglalkoztatja az Egyesült Államokat, az, hogy milyen szerepet játszanak majd a közép-európai országok az újra felemelkedő, megerősödő és kibontakozó Oroszország, és annak külpolitikája tekintetében". Ebben a kérdésben Orbán szerint
"Magyarország magatartása több mint lehangoló", éppen ezért ideje volna komolyan venni NATO-tagságunkat.
Úgy vélte:  hiba KGB-s hátterű embert kinevezni a nemzetbiztonsági szolgálatok élére, és ugyancsak az hezitálni, és nem egyértelműen fogalmazni a Magyarország és Európa energiafüggését részlegesen orvosló gázvezetékekkel kapcsolatban.

A Fidesz elnöke az MTI-nek Laborc Sándor kinevezési ügyéről is nyilatkozott. Úgy fogalmazott: 1990 után "azokat a személyes, üzleti kapcsolatokat vagy titkosszolgálati hálózatokat, tehát amelyek valaha az orosz rendszert jelentették, átmentették, hibernálták, és most ezeket kiolvasztják, ennek a része a Laborc-ügy". Úgy tapasztalja, "amerikai észjárásban" arról van szó: "az orosz befolyás újabb nyilvánvaló bizonyítéka, hogy egy KGB-hátterű embert akar kinevezni Magyarország biztonsági szolgálatai élére". Leszögezte, ez "magyar nemzeti szempontból is, de transzatlanti szempontból is elfogadhatatlan".
Orbán  szerint ugyancsak hiba Magyarország kapcsán hídszerepről beszélni, mivel "mi nem a híd vagyunk, hanem a nyugati parthoz tartozunk".
A Fidesz-elnök szerint eljött az ideje annak, hogy "megvitassuk az Egyesült Államok rakétatelepítési terveit, amely egész Európát, azon belül Közép-Európát érinti, és amely ügyben Magyarország ezidáig nem foglalt el világos álláspontot".

Köpcös ember menni Amerika

"Vasárnap este óta új jelenségre figyeltek fel Washingtonban a Fehér ház őrei. Minden nap megjelenik a kerítésnél egy kicsi köpcös ember meg egy aggastyán. Nem csinálnak semmi különöset, csak vágyakozva néznek befelé és valami érthetetlen nyelven beszélgetnek, majd távoznak. Nem csodálkoznak rajtuk nagyon. Sok őrült jár oda aki be szeretne jutni az elnökhöz. Az Őrültség azonban csak nézőpont kérdése." Folytatás a Nolblogon, a Tangásított Klottgatyában itt >>>>
Az InfoRádió riporterének közbevetésére, hogy ha Magyarország nem híd, akkor milyen szerepet játszhat kapcsolataiban az orosz viszony, Orbán azt fejtegette: tudomásul kell venni, hogy gazdasági értelemben Oroszország fontos partner, éppen ezért érdeke Magyarországnak, hogy jó viszonyt tartson fenn Moszkvával, éppen ezért a kelet-európai államnak mindig lesz valamekkora befolyása a magyar államra. Ugyanakkor, tette hozzá  "sohasem lehet Oroszországnak túlzott befolyása, amely már sértené a magyar nemzeti érdeket".

A politikus szerint ma túlzott ez a befolyás, Magyarországnak ennél visszafogottabb orosz jelenlétre van szüksége.

(Forrás: InfoRadio, NOL, MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.