Első fokon pert nyertek a Veres-fiúk a Nemzet és a Hír TV ellen

Első fokon pert nyertek a Magyar Nemzet és a lap online szerkesztősége, valamint a Hír Televízió Zrt. által működtetett Hír TV ellen Veres János pénzügyminiszter fiai; nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat a valótlan állítások miatt - közölte Veres Gábor és Veres Tamás ügyvédje pénteken az MTI-vel.

Veres Gábor és Veres Tamás - a pénzügyi tárca vezetőjének gyermekei - azért indítottak sajtó-helyreigazítási pert a Magyar Nemzet és internetes szerkesztősége, valamint a Hír TV ellen, mert valótlanságot állítottak, illetve hamis színben tüntették fel a valóságot egy nyírbátori büféssel kialakult vitájukban - áll Győrfi Attila írásos közleményében.

A tájékoztatás szerint a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében csütörtökön megállapította a jogsértéseket, és helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat, meghatározva annak pontos szövegét is.

A Fővárosi Bíróság végzése szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy a pénzügyminiszter fiai a nyírbátori Azfeszt fesztivál szervezése során zsarolást követtek volna el, s hogy egyikük 2006-ban egyetértőleg végignézte volna egy helyi büfés bántalmazását.

Hamis látszatot keltett a lap azzal az állításával, hogy a szervezők által a büféstől a folyamatos nyitva tartásért kért 300 ezer forint mintegy védelmi pénzt jelentett volna. Az első fokú ítélet alapján a szervezők álláspontja - mely szerint a rendezvény ideje alatti folyamatos nyitva tartás csak külön díj fizetése mellett lett volna lehetséges - nem volt jogszerűtlen.

A Magyar Nemzet online szerkesztősége - áll az ügyvéd ítéletismertető dokumentumában - ugyancsak valótlanul állította, hogy a Veres fiúk "maffiózóként" megfenyegették volna a büfést, és erőszak alkalmazását helyezték volna kilátásba. Az internetes sajtóorgánum azt a hamis látszatot keltette, hogy a kialakult üzleti vita jogilag önbíráskodásnak vagy zsarolásnak minősülne, illetve hogy Veres Tamás jelenlétében fojtogatás történt volna.

A bíróság a Hír TV-t kötelező helyreigazításában megállapította - írta az ügyvéd -, hogy a televízió augusztus 17-ei adásában hamis színben tüntette fel a valóságot azzal az állítással, mely szerint Veres Gábor a fesztivál szervezése során úgynevezett védelmi pénzt kért volna egy vállalkozótól.

A Veres fiúk, a nyírbátori Azfeszt fesztivál szervezői és a büfés között az idén júniusban robbant ki az üzleti vita, ugyanis - hasonlóan a többi nyírbátori kulturális rendezvény szervezőihez - pénzt kértek az árusítási lehetőségért a fesztivál idejére. A büfés nem akart fizetni, nyitvatartási szerződésére hivatkozott, amelyről később megállapították a hatóságok, hogy az érvénytelen volt.

A pénzkérésről rejtett kamerás felvétel készült, amelyet a Hír TV-ben bemutattak, s az ügyről többször írtak az országos napilapok.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.