Célszerű tisztázni a fogalmakat. Mi is a társadalombiztosítás lényege? A szolidaritás, ami az ellátás igénybevételnek lehetőségét elszakítja az egyén aktuális fizetőképességétől! Ez életbevágó, hiszen éppen akkor szorulunk igazán ellátásra, támogatásra, amikor nem tudunk jövedelmet termelni, mert gyermekek, öregek vagy betegek vagyunk. Ez a szolidaritás először az úgynevezett bányatárs-ládáknál jelent meg: a bányászok jövedelmük egy részével segélyezték rászorult társaikat, illetve szerencsétlenül jártak családtagjait. Mindenki fizetett, amennyit tudott, és kapott, amennyi jutott. Ez a szolidáris kockázatközösség még nem társadalombiztosítás. A bismarcki gondolat változtatta azzá. Ő volt az, aki a csoporton (pl. a bányászok csoportján) belüli szolidaritást a társadalmi csoportok (osztályok) közötti kötelező szolidaritássá alakította a munkáltatók (a munkások javára szóló) járulékfizetési kötelezettségének a bevezetésével. Így a bányatulajdonos is szolidáris lett a bányásszal.

Ez a társadalombiztosítás lényege, és ebből fakadnak a fő ismérvei is. A részvétel (adott körben) kötelező, a befizetés nem kockázat-, hanem jövedelemarányos (azaz a befizetés mértéke a jövedelemtől és nem az egészségi állapottól függ), az egészségügyi ellátás pedig semmilyen összefüggésben nincs a befizetéssel, azaz: nem jár jobb, vagy több ellátás annak, aki többet fizet.

Ezek tehát a társadalombiztosítás alapelvei, amelyek maradéktalanul érvényesülnek a tervezett új magyar rendszerben. Akár az SZDSZ eredeti javaslatát vizsgáljuk, akár a kompromisszumként elfogadott rendszert, mind a kettő társadalombiztosítás. Ez a lényeg, és ezen semmit nem változtat, hogy a szervezeti és működési kultúra javítása, az ügyfélközpontú, betegbarát, hatékony ellátás érdekében kisebbségi tulajdonosként üzleti befektetők is részt vehetnek a rendszer működtetésében, akiknek akár hasznuk is lehet, ha jó minőségű szolgáltatást nyújtanak. Ha jobban gazdálkodnak a befizetett járulék-forintjainkból, akkor nekünk is, nekik is több jut. Közös az érdek.

A magyar egészségbiztosításban elképzelhetetlen lesz, hogy aki elég gazdag, kilépjen a társadalombiztosításból, és ne fizessen járulékot, vagy hogy a brókerek, banki alkalmazottak önálló egészségbiztosítót alapíthassanak maguknak, és a magasabb átlagjövedelmüknek kisebb részét fizessék be járulékként, mint a többiek. Ez valóban a szolidaritás és az igazságosság ellen hatna. Van olyan ország, ahol a rendszer így működik! Németországnak, a bismarcki rendszer bölcsőjének egészségbiztosítási rendszere ilyen. Az új magyar rendszer tehát sokkal igazságosabb, mint a klasszikus társadalombiztosítási rendszerek.

Értem én az aggódókat, hiszen sok okos tankönyv precízen írja le a különböző rendszerek, így a több-biztosítós rendszer kockázatait, veszélyeit is. És ezeket mind meg kell szívlelni, komolyan kell venni. De a gyógyszerek megítélésénél sem csupán a lehetséges mellékhatások leírása alapján döntünk, hanem együttesen mérlegeljük a gyógyszer hatását és mellékhatását, valamint a kezelés elmaradásának kockázatát. Így járunk el a társadalom, az egészségügy betegségeinek gyógyításakor is, és abban már egyetértés van, hogy a kezelés nem halasztható.

Ám tudnunk kell azt is, hogy az aggódók itt és most nem vagy alig létező értékeket védenek. A jelenlegi rendszer sem nem igazságos, sem nem szolidáris: nem igazságos a teherviselés, nem igazságos, nem az egészségi állapothoz kötött a forrásfelhasználás, és a hálapénz, valamint a kulturális elzártság hatalmassá növeli a rendszer igazságtalanságait.

Nem a változások okozzák az igazságtalanságot, azok csupán kimutatják a létező bajokat, és eszközt adnak a legyűrésükhöz.

A vádak másik nagy csoportja szerint: „nem erre megy Európa”, az új rendszer példa nélküli, azaz ellentétes az európai tendenciákkal. Először is le kell szögeznünk, hogy az EU 27 tagállamának 27 különböző, „egyedi” rendszere van, tehát a „példa nélküliség” nem példa nélküli, hanem tipikus. Azt meg senki nem tudja biztonsággal megmondani, hogy merre megy Európa, mert nincs egyetlen, közös, egyértelmű tendencia, amit ki lehetne nevezni európai iránynak, útnak. A közös gondokra az országok a különböző történelmi fejlődés miatt eltérő válaszokat keresnek.

Célszerűbb tehát a szűkebb környezetünket, a hasonló történelmű, hasonló adottságú országokat vizsgálni. A visegrádi országok mind ebbe az irányba mennek. Szlovákia indult el ezen az úton először, és bár a most regnáló kormány hangosan ígérte a régi rendszer visszaállítását, a lakosság és az orvosok tiltakozása miatt érdemi viszszalépés nem történt. Csehország - a szlovák reformcsapatot is foglalkoztatva - ehhez hasonló modell bevezetésén munkálkodik, és Magyarországon is hasonló rendszert ír le a most benyújtott törvénytervezet (azzal a különbséggel, hogy az üzleti biztosítók nálunk nem lehetnek többségi tulajdonosok). A lengyel választáson győztes Polgári Platform programjában szintén a versengő biztosítókon alapuló rendszer bevezetése szerepel, amiben szerepet kaphatnak az üzleti biztosítók is.

A Visegrádi Négyek tehát egy irányba mennek. És ha figyelembe vesszük Nicolas Sarkozy legújabb nyilatkozatait is, talán feltételezhetjük, hogy az érdeklődő befektetők nem az önmagában viszonylag kicsi magyar piac miatt olyan lelkesek, hanem azért, mert egy európai tendencia megerősödését sejtik.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy önmagában az egészségbiztosítás átalakítását szolgáló törvény miatt nincs szükség új társadalmi szerződésre, hiszen nincs szó az eddigi elvek feladásáról, ellenkezőleg: az eddig a gyakorlatban nem érvényesülő szép és fontos elvek életre keltése a reform célja.

De mégis: szükség lenne egy új társadalmi szerződésre, aminek az alapja a régi szemlélet és gyakorlat: „fizetgetünk, ügyeskedünk, és majdcsak kapunk valamit” - felmondása lenne, hogy helyébe korrekt szerződés lépjen, melynek lényege az egészségüggyel kapcsolatos elvárások és az ezért vállalt közösségi és egyéni áldozatok összhangja. Ez - és nem az ingyenesség hamis látszatával és változások elkerülhetőségének illúziójával manipuláló népszavazási kezdeményezés - teremti meg az igazi szolidaritást, ez alapozza meg a fenntartható fejlődést és az ország igazságos működését.

 A szerző az Egészségügyi Minisztérium államtitkára