Országos hatókörű kötelező egészségpénztárak alakulnak, amelyek feladata az egészségbiztosítás, ezen belül pedig az ellátás és a finanszírozás megszervezése. Az egészségpénztárak 51 százalékban állami, 49 százalékban magánbefektetői tulajdonban lesznek. Alapítási folyamatuk licitálással kezdődik: a magánbefektetők licitálás során szerezhetnek meg egy-egy területet (összesen 22, 18 megyei + 4 budapesti és Pest megyei), azonban a monopólium elkerülése érdekében legfeljebb két terület lehet határos. A pénztárak kezdetben tehát felelősek a területükön élők egészségügyi ellátásáért, ugyanakkor jogosítványt nyernek új biztosítottak toborzására.

 A toborzás során a pénztárak versenyeznek a biztosítottakért, akik dönthetnek, hogy maradnak a területileg automatikusan besorolt egészségpénztárnál, vagy váltanak. Bármely biztosított bármely pénztárat választhatja, a pénztár minden esetben köteles számára lakóhely-közeli ellátást biztosítani. A toborzásban az alapellátás nem, csak a többletszolgáltatási kínálatok versenyezhetnek, hiszen az alapellátást minden pénztárnak garantálnia kell. A pénztárak a pénztártagokkal nem kötnek szerződést, azt törvény hozza létre. A pénztártagok évente kétszer válthatnak pénztárt.

A pénztárak a pénztártagok közül nem szelektálhatnak, egészségügyi állapotukra vonatkozó személyes adatokat nem kérhetnek, de nem is igen számít, mivel a pénztárak az Országos Egészségpénztár helyébe lépő Egységes Nemzeti Kockázatközösség Alapból bonyolult képlet alapján kiszámított fejkvótát kapnak biztosítottaik után.
Az új rendszerben az ellátási csomagok közül az alapcsomag, azaz a sürgősségi ellátás hozzáférhetősége nem változik, azt mindenki bárhol igénybe veheti, pénztárának kötelező azt biztosítania. A biztosítási ellátási csomag összetételéről, tehát a biztosításba beletartozó szolgáltatásokról, és az extra csomagba tartozó, biztosítás terhére nem igénybe vehető szolgáltatásokról az ún. Díjtétel Bizottság fog dönteni.

Az egészségpénztárak az egészségügyi szolgáltatókkal általános, vagy ún. preferált finanszírozási szerződéseket kötnek, a tényleges finanszírozás pedig a konkrét egészségügyi ellátások igénybevétele szerint történik majd. A preferált szerződés az egyes finanszírozott tevékenységek esetén az alapdíjazástól pozitív és negatív irányba történő eltérést (ą10%) biztosíthat, amely a szolgáltatót költséghatékony, minőségi és eredményes ellátásra ösztönözheti. A már korábban életre hívott Egészségbiztosítási Felügyelet meghatározott indikátorok segítségével minősíteni fogja az intézményeket, melyek így szintén versenyezni fognak. Amelyik intézmény jobb helyezést ér el, azzal a biztosítók kedvezőbb szerződést köthetnek. A pénztári rendszerben tehát a teljes körű egészségügyi ellátás közép-hosszú távú költséghatékonysága a döntő szempont.

Az átmeneti időben a pénztáraknak minden szolgáltatóval van szerződése. Később, ha a pénztártag olyan szolgáltatónál akar nem sürgősségi beavatkozást igénylő szolgáltatást igénybe venni, amely nem áll szerződésben pénztárával, a szolgáltatónak külön engedélyt kell rá kérnie a biztosított pénztárától.
Az intézmények finanszírozása alapvetően továbbra is állami és uniós forrásokból történik, emellett a pénztáraknak kötelességük lesz profitjuk meghatározott részét egészségügyi átalakításokra és beruházásokra költeniük.

A pénztáraknak szerződést kell kötniük valamennyi a területükön működő háziorvossal, valamint azokkal, akikhez valamelyik biztosítottuk bejelentkezett. A koncepció ezen felül előrevetíti, hogy a jövőben a háziorvosi ellátás finanszírozási rendszere változni fog.

A szolgáltatásokért fizetett pénztári díjakat a Díjtétel Bizottság állapítja meg és évente vizsgálja felül.
A finanszírozás eddigi rendje alapvetően nem változik majd, továbbra is az APEH által beszedett járulék a rendszer alapja. A pénztárak a biztosítottjaikhoz tartozó fejkvótákat kapják meg, ezekből gazdálkodhatnak. Lényeges, hogy a járulék mértéke változatlan marad, az állam pedig továbbra is magára vállalja a gyermekek, a nyugdíjasok, a rászorulók stb. utáni járulék összegét.

A tervezet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a magasabb színvonalú egészségbiztosítási rendszer megszervezése mindenképpen működési költségnövekedéssel jár, azonban a betegút-szervezéssel és a finanszírozás hatékonyságának javulásával a bevételnek meg kell haladnia a kiadásokat.

A koncepció utolsó érdemi része a biztosítottaknak, a szolgáltatóknak és a pénztáraknak nyújtott, eddig nem említett garanciák felsorolásával zárul. Ezek a következők: a pénztárak kötelesek felelősségbiztosítást kötni a finanszírozási döntések által okozott esetleges egészségkárosodások kártérítésére, a pénztárak egyedi, intézményre, szolgáltatásra szabott módszert alkalmaznak a teljesítmények befolyásolására, a magánbefektetők a profitra vonatkozóan semmilyen garanciát nem kapnak, ugyanakkor döntő befolyásuk lesz a pénztár irányításában és részt vehetnek a Díjtétel és a Fejkvóta Bizottságok munkájában.

(Az összefoglalót Örsi Gábornak, a Méltányosság Politikaelemző Köpont elemzőjének tanulmánya alapján készítettük.)