Ne könyöradomány legyen!

 

Hévíz polgármestere meghívta az egyik legszegényebb magyar falu, Gilvánfa lakóit egy kirándulásra (Nekem nincs fürdőgatyám!, november 10.). Fogadták őket a városháza dísztermében, megmártózhattak a nagyszerű medencékben, és talán még vendégül is látták őket egy ebédre.

A gilvánfaiak nem tudták volna a buszköltséget sem kifizetni, de a pécsi és a Baranya megyei önkormányzat kisegítette a falut, így jöhetett létre a hévízi túra.

Rossz a szájízem az ügy kapcsán. Bizony Magyarországon vannak első és másodosztályú állampolgárok. Hévíz bővelkedik termálvízben, Gilvánfa pedig munkanélküliekben. Hévíz nem tehet arról, hogy ilyen kiváló adottságai vannak, döntően Gilvánfa sem arról, hogy ilyen helyzetben van. Ezt az állapotot egy torz adózási rendszer produkálja. Azokon a településeken, ahol nagy az idegenforgalom, az önkormányzat jelentős, ilyen megnevezésű adót szed be. Ki tudja, miért, a költségvetés minden beszedett adóforinthoz hozzátesz még kettőt. Ráadásul ez az adónem még nem is tartozik bele az úgynevezett adó-erőképesség-számítási rendszerbe, így ebből nem kell a kiegyenlítési alapba sem befizetnie a módos településnek.

Jótékonykodni persze szép dolog, ám szerintem Hévíz - és a többi, nagy idegenforgalmat lebonyolító önkormányzat - eme költségvetési bevételéből Gilvánfának és a hasonló sorsú településeknek is járna, de nem könyöradományként.

Valószínűleg a Pénzügyminisztérium emberei már nem is emlékeznek erre a - talán az átkosból visszamaradt - kiegészítő juttatásra, csak automatikusan utalják az extra támogatást épp azoknak az önkormányzatoknak, melyek erre nem szorulnak rá. Ideje lenne ezen változtatni.

Schuszter József
Dunabogdány község polgármestere

 

 

 

A "szentély"

Külföldi vendégeim kíváncsiak voltak egy igazi magyar piacra. A Fővám téribe néhány évvel ezelőtt már elcipeltem őket, most az építészetileg is érdekes Lehelre mentünk el.

Az aluljáróban kicsit furcsállották a fal tövében szendergő hajléktalanokat és a körülöttük lévő kétes foltokat, de a csarnokba érve szívemet-lelkemet melengető dolgokat mondtak. Tetszett nekik az elrendezés, a tisztaság, a bőség. Hungarikumokkal kellően felszerelkezve (fokhagyma, savanyú káposzta, méz, kolbász) jelezték, hogy kívülről is meg szeretnék nézni az épületet. Bár sikerült volna lebeszélnem őket! A Váci út túloldaláról kattogtatták fényképezőgépeiket megörökítve a furcsa ornamentikát, majd a Bulcsú utcán át a Lehel utca felé vettük az irányt. A csarnok és a lakóház közötti parkos területen, a játszótér kerítésénél, két - jellegzetes terpeszállásban álló - férfi és egy szintén félreérthetetlen guggoló pózban lévő hölgy látványa fogadott. Vendégeim illedelmesen elfordultak, én szégyenkeztem. Amikor az egyik, idősebb, konszolidált kinézetű delikvens - dolga végeztével - elhaladt mellettem, halkan csak annyit mondtam: - Talán nem itt kellett volna! - A válasz egyszerű volt: - Nem gondolja, hogy majd egy százast fizetek ezért!

Másnap, immáron vendégek nélkül visszamentem a csarnokba. Szintenként WC, az ajtó mellett gusztustalanul ormótlan kék pléhdoboz, nyílásokkal, kallantyúval és rajta a felirat: WC-használat 100 Ft. Az automata nem ad vissza! Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. Vártam és figyeltem. Fél óra alatt egy teremtett léleknek nem volt késztetése. Gondoltam, megnézem belülről is. Bedobtam a százast, egy kattanás, és felnyílt előttem a "szentély". Elnézést, mondta egy 70 körüli férfi mögöttem, és másodmagával már toltak is befelé. Nekik sürgősebb dolguk volt, meg nagyobb a rutinjuk. Mit mondjak?! Tudom, hogy egy százas nem nagy pénz (vagy talán mégis?), de ennél többet vártam. Hiányzó csapok, a mosdó szélén "elegáns" kis műanyag pohárban valami kék lötty, talán kézmosó szer? Hát!

Vajon egy ilyen - zömmel kispénzű - emberek által látogatott intézményben illendő-e fizetős illemhelyet üzemeltetni? Mennyi lehet az üzemeltető bevétele (mert haszna biztos nincs)? És mennyit károsodhat a piac, a kerület, a főváros imázsa a csarnokot "körbejelölők" miatt?

Pácser Bálint
Budapest