A cikk címe: Feléköpés. Itt mindjárt szükséges egy kiigazítás, mert volt egy befejezett cselekmény is, amikor is a köpés elérte a bírót, aki a nyilvános tárgyaláson volt kénytelen megtisztítani magát a vádlott váladékától.

Dr. Kiss István néhány tárgyi tévedéséről: a bírókkal szembeni támadások következtében kétségtelenül létrejött egy bizottság az Országos Igazságszolgáltatási Tanácson (OIT) belül; az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium részéről pedig a kodifikációért felelős tag képviselteti magát, és ez így van rendjén.

Lehet, hogy a nyugalmazott ügyvéd újságírót nem zavarja a bíróság megsértése, az eljáró bíró személyén keresztül történt megalázás, azonban engedje meg, hogy a bírói szervezet és annak legmagasabb szintű önigazgatási szervezete, az OIT a maga szerény eszközeivel tiltakozzon és védekezzen. A bíróság tekintélyének védelme nem a bíró egyéni érzékenysége, hanem a társadalom egészének érdeke. A bírói kar nem a tényszerű és a társadalom tagjait megillető bírálatoktól zárkózik el, hanem az alaptalanul megvádolt bírák védelmében és az igazságszolgáltatást ért nemtelen támadásokkal szemben kíván lépéseket tenni.

Cserni János bíró ügyével kapcsolatban annyi az igazság, hogy a Fővárosi Bíróság titkárságvezetőjéből a Fővárosi Bíróság megyei elsőfokú ügyeket tárgyaló bírájává vált, fiatal életkora és viszonylag rövid helyi bírósági tapasztalata ellenére. Az ellene indított perben a bíróság vezetője jogi segítséget biztosított a részére. A kétségtelenül tehetséges fiatal bíró azért nem lehetett a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese, mert nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Úgy tűnik tehát, hogy a bíró karrierútja nemhogy nem bukás, hanem jelentős emelkedés.

A cikkíró szerint elhibázott szervezeti és igazgatási rendszerről szóló bekezdés három megtévesztő általánosítást tartalmaz, melyek ily módon történő összekapcsolása tökéletes példa az olvasó félrevezetésére:

- az igazságszolgáltatás rosszul működik;

- ennek egyik oka a szervezeti és igazgatási struktúra;

- ami úgyszintén elhibázott.

A fenti általánosítások sem külön-külön, sem összekapcsolva nem igazak. Az igazságszolgáltatás működésének megvannak a maga sajátos kérdései és problémái, de nem szögezhető le, hogy általánosságban rosszul működik.

Dr. Kiss István azt a törvényt támadja, amely létrehozva az OIT-ot meghatározta a tagok számát és összetételét. Ezzel kapcsolatos panasza nyilvánvalóan nem a bíróságot, hanem a törvényhozást szólítja meg.

A bíróságok szervezetének és igazgatásának rendszerét és a bíró jogállását szabályozó törvényeinket szemlélhetjük kritikusan, de szakértően vizsgálók számára nyilvánvaló, hogy tartalmuk teljes összhangban áll az emberi jogok európai egyezségokmányával és az Európa Tanács miniszteri bizottságának a bírói függetlenségről szóló R.12. számú ajánlásával. A bíróságokra vonatkozó szabályozásunk rendszere a bírói működés garanciái szempontjából a legalaposabb nemzetközi vizsgálatot és összehasonlítást is kiállja.

Az OIT-nak valóban tagja a legfőbb ügyész, az igazságügyért felelős miniszter, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és az Országgyűlés illetékes bizottságának két tagja. Ha dr. Kiss István azt hiszi, hogy ez a körülmény az ügyekben eljáró bírót befolyásolja, akkor vagy súlyos tévedésben van, vagy pedig tudatosan vezeti félre a közvéleményt.

A cikk írójának az OIT ügyvéd tagjaival kapcsolatos aggodalmai és feltételezései ugyanis megalapozatlanok. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 34-52. §-ait összevetve megállapítható, hogy az OIT testületként működik, minden hatásköre a testület egészét illeti meg, és az OIT egyetlen tagjának sincs önálló, érdemi döntési jogosultsága az OIT hatáskörébe tartozó egyetlen kérdésben sem. Az OIT határozatait szótöbbséggel hozza, a szavazás során minden tagnak egy szavazata van, és ez igaz az OIT ügyvédi hivatást gyakorló tagjaira is. Ebből következően a tárgyalóteremben ítélkező bíró gondolatában fel sem merül, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben ügyvédként eljáró OIT-tag az ő főnöke, munkáltatója vagy bármely más szempontból felettese lenne.

A lényeg a másik oldalról közelítve is ugyanez: miközben lehetne vizsgálatot végezni, majd pedig utána szakmai vitát nyitni arról is, hogy mit jelent az ügyészi váderedményesség százalékosan és a vád tényleges tartalmát illetően, az egészen bizonyos, hogy a bírósági gyakorlatra semmifajta kihatással nincs, hogy az OIT tagjai között - csakúgy, mint az ügyvédi kamara elnöke - a Legfőbb Ügyészség is képviselteti magát.

Nincs törvényes lehetőség arra, hogy - amint azt dr. Kiss István írja - a megyei elnökök rövid úton megszabaduljanak riválisaiktól. A bíróvá válás folyamatát, a bíró szolgálati viszonyának tartalmát a bíró előmenetelét és tisztségének megszüntetését az európai uniós csatlakozásunkat előkészítő éves vizsgálatok szerint is biztonságos garanciarendszerrel ellátott, korszerű szabályozás rendezi lépésről lépésre, minden lényeges elemre kiterjedően. Így a bírósági szervezet belső mozgató ereje változatlanul a jogszabályoknak történő alávetettség és nem a lojalitás.

A megyei bíróság elnökének sincs olyan könnyű dolga a bírói tanáccsal, mint ahogy azt a cikk írója gondolja. Például a Fővárosi Bíróság bírói tanácsában az öt kerületi bírósági elnök mellett még további tíz tag adja le a szavazatát (összesen tehát tizenöten), ami messzemenően nem biztosítja a Fővárosi Bíróság elnöke számára a "diktatórikus" vezetés lehetőségét.

A magyar bírósági szervezet igazgatási struktúrájának és az OIT hatáskörének különlegessége elsősorban költségvetési, gazdálkodási típusú jogköréből adódik, valamint abból, hogy a végrehajtó hatalomnak nincs igazgatási kapcsolata a bíróságokkal. Abból a tényből, hogy ez a megoldás egyedi, nem kell automatikusan arra a következtetésre jutni, hogy ez a rendszer nem korszerű, vagy nem működőképes. Egyébként az OIT-nak a bírákkal és bírósági vezetőkkel kapcsolatos személyzeti típusú jogköre nem különleges, ilyennel szinte valamennyi európai igazságszolgáltatási tanács rendelkezik, és ez mégsem jelenti az állampolgárok számára a korrupció melegágyát vagy a lojalitásalapú működés bölcsőjét.

A bíró és főnöke közötti lojalitási kényszerkapcsolat feltételezéséből kiindulva a cikk írója eljut arra a következtetésre, hogy a bíró már nem a jogszabályok betartásában érdekelt, hanem a lojalitásban, melynek hiánya büntetéssel vagy állásvesztéssel járhat. Szerencsére ennek élő cáfolata a bíró jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LCVII. törvény teljes garanciarendszere, mely a bírói függetlenség biztosítását szolgálja azzal, hogy a bírót csak a törvényben meghatározott eljárási rendben és feltételek esetén lehet tisztségéből elmozdítani. Ismételten fontosnak tartom annak rögzítését, hogy a magyar szabályozás a nemzetközi megmérettetésben a bírói függetlenséget biztosító garanciarendszer szempontjából is megfelelő és korszerű minősítést kapott.

A bírák egyébként a cikkíró véleményével szemben nem "ellenőrizhetetlenek" és nem "elszámoltathatatlanok". Hiszen a fellebbezési rendszer az alsó fokú bírósági döntések felülbírálatát büntetőügyekben most már két szinten, a rendkívüli perorvoslatokkal pedig a legmagasabb bírói fórum közreműködésével biztosítja, 2007 júniusa óta pedig a felsőbb fokú bíróságok anonimizált határozatainak hozzáférhetősége is adott.

A bírák választásának az 1954. évi II. törvényben meghatározott rendjét már az 1972. évi IV. törvény megalkotásakor megváltoztatták, mert nem állta ki a bírói függetlenség követelményrendszerének az akkori igények szerinti próbáját sem. Ezért pozitív példaként történő említése kifejezetten aggasztó.

Végül, hogy a cikkírónak milyen vágyálmai vannak az alkotmányos bíráskodás és egy másfajta demokrácia lehetőségéről, ezek az írói szabadság körébe tartozó gondolatok, és nem várnak választ. Abban azonban talán egyetérthetünk, hogy a bírák feladata ebben a dr. Kiss István által elképzelt elektori rendszerben is az igazságszolgáltatás lenne, ami nem feltétlenül esik egybe a választó elektorok szolgálatával.

A szerző a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője, szóvivő

A kollégiumvezető asszony téved: a bíróság tekintélyét nem államigazgatási, jogalkotási úton kell megvédeni. A bíróságok tekintélye csak teljesítményük elismerésén alapulhat, azt erőszakkal kicsikarni nem lehet.

Frech Ágnes szerint a bírói kar csupán a nemtelen, megalapozatlan támadásokkal szemben kíván lépéseket tenni. Nos, az elmúlt öt-tíz évben nem fordult elő, hogy valamilyen bírálatról elismerték volna, hogy megalapozott. Akkor sem, amikor az OIT alelnöke minden következmény nélkül tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt egy embert, aki nem követte el a bűncselekményt, amiért elítélték. És ezt az ítéletet másodfokon is helybenhagyták. Hol van akkor a bírói felelősség a törvényességért?

Eltér a véleményünk abban, hogy Cserni János miért nem lett fővárosi elnökhelyettes. Az ő leváltása a titkárságvezetői tisztségből politikai döntés volt (saját irodája is megszűnt).

Azzal kapcsolatban, hogy az OIT-ról szóló jogszabály megfelel-e az európai normáknak, Frech Ágnes figyelmébe ajánlom Fleck Zoltánnak az igazságszolgáltatás helyzetéről szóló legfrissebb tanulmányát (Helyreállítható-e az igazságszolgáltatás iránti bizalom?, Élet és Irodalom 2007. november 9.). A kollégiumvezető asszonynak az OIT-tal kapcsolatos észrevételei azt jelzik, hogy nem ismeri a szervezetek formális és informális működése közötti különbségeket.

Egyetértünk: "nincs törvényes lehetőség arra", hogy a megyei elnökök riválisaiktól megszabaduljanak. Csak törvénytelen. Egy főnök lehetőségei beosztottjai ellehetetlenítésére korlátlanok.

A bírói tanács összetételéről annyit: naivitás azt hinni, hogy ha egy akolba zárnak öt farkast és tíz bárányt, akkor a bárányoknak lesz igazuk. A kérdés az: hogy kerülnek a farkasok az akolba?

1215-ben a Magna Charta egyik legnagyobb vívmánya a bírók ellenőrizhetősége volt. Ha a fél vagy a felek nem fogadták el a bírót, akkor újat kellett állítani. Ehhez képest nyolcszáz éves késésben vagyunk. A kollégiumvezető asszony a bírók ellenőrzését és elszámoltatását kizárólag a bíróságon belül képzeli el, és kizárólag a fellebbezés vonatkozásában. Tehát szerinte az ítélkezés a bírók belügye. Szerintem nem.

1972-ben nem azért szüntették meg a bíróválasztást, mert nem állta ki a bírói függetlenség követelményrendszerének a próbáját. A diktatúra nem tűrte a választást! Sok országban választják a bírókat, és ez egyáltalán nem aggasztó, sőt... Ha a bírók nem az elektorokat (a népet) szolgálják ki, akkor kit?

Dr. Kiss István

- Úgy látom, ma elég szigorú ítélet született!