A makákók már halált is okoztak Újdelhiben

Egyre veszedelmesebbek a majomhordák Újdelhiben. Támadásaiknak halálos áldozata is volt már az indiai főváros alpolgármesterének személyében, több tucat embert pedig megsebesítettek, de a városvezetés szinte tehetetlen támadásaikkal szemben.

Csak hétfőn hat embert haraptak meg a szabadon élő makákómajmok a város egyik szegénynegyedében, a város központjában pedig egy különösen vállalkozó kedvű majom behatolt Prijanka Gandhinak - Szonja Gandhi, a Kongresszus Párt elnöke lányának - az otthonába. A hét végén egy nőt súlyosan megsebesítettek a főemlősök és húsz személyt kellett majomharapás miatt kórházi ellátásban részesíteni.

Három-négy "különösen agresszív makákó" volt a tettes - mondta el az AFP-nek az újdelhi rendőrség egyik vezetője, Dzsaszpal Szingh. "A támadók után az erdei fauna szakértői nyomoznak, mivel mi rendőrök nem igazán értünk a majmokhoz. Ha megvadul egy bika, tudjuk mit kell tennünk, de a majmokkal nem ilyen egyszerű" - magyarázta a rendőrség illetékese.

Újdelhi utcáin évtizedek óta mintegy 35 ezer szent tehén, illetve bivaly bolyong háborítatlanul számtalan kóbor kutya és mintegy 10-20 ezer vadon élő makákó mellett. A főemlősök rendszeresen megjelennek hivatalos épületekben és lakóházakban, jobbára élelmet keresve. Noha általában beilleszkednek a városi életbe, néha megvadulnak. Október végén ők okozták a város helyettes polgármesterének, Szavinder Szingh Badzsvának a halálát: az 52 éves férfi lezuhant lakásának teraszáról, amikor négy rátámadó makákó elől próbált menekülni.

A tragikus esetnél elszomorítóbb csak a főpolgármester ezt követő nyilatkozata volt, amelyből kitűnt, hogy a majmokkal vívott csatában a főváros eleve vesztésre áll. "Sem tapasztalatunk, sem eszközeink nincsenek arra, hogy elfogjuk és megszelídítsük őket" - jelentette ki Arti Mehra.

Mindazonáltal a város 10 millió rúpiát biztosított arra, hogy elfogják és egy külvárosi majommenhelyre vigyék a rakoncátlan főemlősöket. Kedden már el is fogták és ketrecbe zárták az egyik támadót. Az indiai védelmi minisztérium néhány éve egy másik majomfajt próbált kiképezni a makákók elleni küzdelemre, de a főváros több kerülete ehelyett inkább teljes majommentességet sürgetett.

A probléma csak az, hogy a hinduk vallása tiltja a majmok elpusztítását, hiszen egyik istenük, Hanuman, éppen majom alakjában jelenik meg. A főváros közelében lévő indiai államok a maguk részéről nem hajlandók befogadni erdeikbe az Újdelhiből kitelepített makákókat, mert attól tartanak, hogy ezek a "városi majmok" terrorizálni fogják az ott élő többi faj egyedeit.

Emellett a szakértők szerint az újdelhi makákók "elvadulása" az ember műve. Kartik Szatyanarajnan, az SOS Vadállatvilág nevű szervezet igazgatója kifejtette: e főemlősök újkeletű agresszivitása az indiai főváros gyors urbanizációjának és eddigi természetes élőhelyeik összeszűkülésének eredménye. "Az emberek elveszik előlük a teret" - magyarázta el az AFP-nek. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.