1 százalékkal nőtt a GDP

A KSH nyilvánosságra hozta az Ecostattal közös gyorsbecslését, ami szerint  a bruttó hazai termék (GDP) az idén a III. negyedévben 1 százalékkal  bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, a naptári hatás  kiszűrésével 1,1 százalékkal nőtt.
A szezonálisan kiigazított adatok  szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal emelkedett  a bruttó hazai termék. Az elemzők az előző negyedévi végleges adat  szerinti 1,2 százaléknál néhány tized százalékponttal magasabb  gazdasági növekedést vártak.

A pénzügyi kormányzat szerint a gazdaság túl van a növekedési mélyponton

A harmadik negyedéves GDP adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a  növekedési mélyponton, a rövid bázisú növekedési index, az előző  negyedévhez mért bővülés ugyanis 0,3 százalék lett, a megelőző  negyedévi 0,1 százalékot követően - mondta el Pichler Ferenc a  Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője az MTI-nek szerdán.

Pichler Ferenc szerint látható, hogy a kormány által  meghirdetett fiskális konszolidáció sikeresen halad. Ennek célja,  hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályára álljon és a 10  százalék körüli GDP arányos államháztartási hiány jelentős mértékben  csökkenjen. Az államháztartás hiánya a tavalyi, a GDP 9,2 százalékát  elérő mértékről az idén várhatóan 6,4 százalékra, jövőre pedig 4  százalék közelébe mérséklődhet - fűzte hozzá a szóvivő,  hangsúlyozva, hogy a fiskális konszolidáció, ahogyan azt előre  lehetett látni növekedési áldozattal jár.   Ez a növekedési  veszteség jelentős részben az állam teljesítményének, az állami, nem  piaci szolgáltatások visszaszorulásának, azaz a kisebb állam  megvalósulásának a következménye, ami az államháztartás reformjának  fő célkitűzése - mondta Pichler Ferenc. Hozzátette: a korábbinál  kisebb állam, egy szintet elérve tovább már nem csökkenti a GDP  bővülési ütemét, a növekedés így ismét gyorsulni kezd: jövőre 2,8  százalékig, 2009-ben pedig 4 százalék fölé.

A PM jelenleg is érvényes prognózisa az idén 2,2 százalékos GDP  bővüléssel számol, a tárca azonban csak a GDP részletes összetétele ismeretében tekinti át újra az előrejelzést - tette hozzá a szóvivő.

Az elemzők többsége 2 százalék alá csökkentheti az éves előrejelzést

A várakozásokhoz hasonlóan megoszlottak a banki elemzői vélemények a  szerdán publikált 1 százalékos harmadik negyedévi GDP bővülésről, az  alacsony negyedévi ütem miatt azonban várhatóan az elemzők többsége  2 százalék alá csökkenti az egész éves prognózist.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ecostat gyorsbecslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén a III.  negyedévben 1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához  viszonyítva, a naptári hatás kiszűrésével pedig 1,1 százalékkal nőtt.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez  viszonyítva 0,3 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék.
Az elemzők az előző negyedévi végleges adat szerinti 1,2  százaléknál néhány tized százalékponttal magasabb gazdasági  növekedést vártak.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője negatív meglepetésnek  tartotta a még az előző negyedévi 1,2 százalékot sem elérő adatot.  Elmondta: az ipar kedvező nyári teljesítményét a mezőgazdaság és az  építőipar katasztrófálisan alacsony eredménye rontotta le.  Hozzájárult az alacsony mutatóhoz a szolgáltatások: az oktatás és az  egészségügy területén mutatkozó visszaesés is - tette hozzá.
A kiigazítás magasabb reálgazdasági áldozattal jár a vártnál -  összegezte az elemző. Nyeste Orsolya valószínűsítette, hogy az  eddigi, az év egészére vonatkozó 2 százalék körüli GDP növekedési  prognózisát 1,5-1,6 százalék közelébe mérsékli.
Tardos Gergely az OTP Bank elemzője ugyanakkor érthetetlennek  nevezte a magas elemzői várakozásokat. Elmondta: az OTP-nél arra  számítottak, hogy a III. negyedévi növekedés nem haladja meg a II.  negyedévi 1,2 százalékot, de ennél alacsonyabb ütemet sem zártak ki.
Hozzátette: a rövid bázison mért, azaz az előző negyedévhez  képesti növekedés 0,3 százalék volt a megelőző 0,1, illetve az azt  megelőző 0,2 százalék után. Szavai szerint ez a meglehetősen  törékeny fordulópont jelezheti, hogy mégiscsak a II. negyedévben  volt a növekedési ütem minimuma. Az éves prognózis módosításával az OTP megvárja a részletek közlését.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.