- Van olyan vevőnk, aki ötvenhárom éve minden héten jön a szódáért. A néni ismeri az egész családot - mondja Deák, aki egyébként a Magyar Szikvízkészítők Országos Ipartestületének elnöke. Nagyszülei 1922-ben váltották ki a szikvízkészítő iparengedélyt. Deák László így beleszületett a szódásszakmába, és édesapja korai halála miatt már nagyon fiatalon be is kellett segítenie a munkába. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fiatalember koromban azzal keltem és feküdtem, hogy szódás akarok lenni. De tudomásul kellett venni, hogy ebből él a család - emlékszik vissza. Ifjúkorában érdekelte a zene és az irodalom, kacérkodott az újságírással is, azonban a kisiparos családból származó fiút "helyhiány miatt" nem vették fel az egyetemre. Ezután másik szenvedélye, a repülés felé fordult, és a Malévnél dolgozott néhány évig. Ezt akkor adta fel, amikor megnősült, és rájött: a reptéren dolgozva nem biztos, hogy fenn tudja tartani a családját. 1973-ban átvette az üzemet édesanyjától. Önálló kisiparosként akkor sem volt könnyű az élet. - Reggeltől estig dolgoztam, de a gyerekeimet nem vették fel az óvodába, a feleségem pedig nem kapott fizetésemelést. Arra hivatkoztak, hogy én "maszek" vagyok, tehát biztosan nem vagyunk rászorulva - meséli.

Az egykor stabil megélhetést nyújtó szódásszakma helyzetét Deák László ma már nem látja olyan kedvezőnek. - Örülök, hogy a fiam továbbviszi a családi tradíciót, ám elkeserít, hogy olyanra biztatom, amiből nem biztos, hogy meg fog tudni élni - teszi hozzá. Nem a vevőkör szűkülésének, hanem a rezsi és a fizetendő járulékok folyamatos növekedésének tudja be a gondokat. Kisiparosként keveset termel és drágán, az árakat pedig jelenleg nem tudja úgy kialakítani, hogy abból meg tudjon élni, esetleg még fejlesztésekre is jusson.

A szikvíz pedig az egyetlen magyar termék, amely elnyerte a "Garantáltan hagyományos és különleges termék" védjegyét, és ezzel hivatalosan is hungarikummá vált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy külföldön nem ismerik. Deák László cége az elmúlt években száznál is több kisüzemet indított útjára. Telepítettek már szikvízkészítő berendezést a Baltikumra, Lengyelországba, Fehéroroszországba és Kazahsztánba is, ahol Deák még egy igaz barátra is lelt. - Jogász végzettségű a fiú, a leghíresebb klán tagja, ám úgy döntött, belevág a szódaiparba. Úgy látom, nem bánta meg - mesél üzletfeléről.

A szódavíz az alapja az igazi magyar fröccsnek is, amely az elmúlt években kezd újra divatba jönni. - Része a magyar gasztronómiai kultúrának, az irodalomban is jelen van - mondja Deák. Az ásványvíz megváltoztatja a bor ízét, ám a szódában nincs más, csak tiszta víz és szénsav. Sőt, az egyébként jó minőségű budapesti vizet még meg is tisztítják a klórtól és a hálózatból belekerült szennyeződésektől.

A Deák László által vezetett érdekképviselet népszerűsítéssel is foglalkozik. Gasztronómiai kiállításokra járnak, ahol legfőbb feladatuk az, hogy megmutassák: a közhiedelemmel ellentétben a szódásszakma él, nem adja fel, és bízik a jobb napokban.

Deák László fiatalon még nem gondolta, hogy ő lesz a családi szódaüzem örököse, de ma már fia is vele dolgozik. Hisz benne, hogy a szóda mielőbb kivívja az őt megillető helyet