Illegális szeméttelepet hozott létre az önkormányzat Nagykanizsán

Több ezer köbméter építési törmeléket és veszélyes anyagokat halmoztak fel az önkormányzat jóváhagyásával Nagykanizsán, az ipari park területén - írta kedden a Zalai Hírlap.

Az illegális szeméttelepet még 2005-ben hozta létre az önkormányzat, a város fizetett is az út és járda felújítását végző cégeknek a törmelék lerakásáért - olvasható a lapban.

A két évvel ezelőtti, nagykanizsai útfelújítások során keletkezett beton és aszfalt hulladékot - Litter Nándor, Nagykanizsa akkori polgármesterének engedélyével - az ipari park területén helyezték el.

A 2005-ös szemétügyről a városházán mindössze egyetlen dokumentum - Szányi Gábor, a társaság akkori vezetőjének 2006 márciusi feljegyzése - található meg, amely szerint egy szóbeli megállapodás értelmében 2006-ig biztosítanak helyet az építési törmeléknek az ipari park területén.

A polgármesteri hivatalban idén ősszel elkezdődött az ügy kivizsgálása, de a két évvel ezelőtti, a felújításokat végző cégekkel kötött szerződésekből nem derül ki, hogy a vállalkozások a törmelék elszállításáért vagy a megsemmisítéséért vették-e fel a pénzt.

A terület az elmúlt két évben annyira szennyezetté vált, hogy nem találtak olyan vállalkozót, aki rendbe tenné a parkot. Az illegális hulladéklerakó rekultivációja 8-10 millió forintba kerülne, de az önkormányzat ezt az összeget jelenleg nem tudja biztosítani - írta keddi számában a Zalai Hírlap.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.