Pedig aggasztó képet mutatnak az APEH adatai, a tényleges helyzet pedig még az adóstatisztikákban szereplő számoknál is rosszabb. A rendszerváltozás és a magánosítás emlegetése nem egyszerűen történelmi korszakhatárt, hanem politikai gazdaságtani értelemben vett fordulatot is jelez, hiszen "igazi" jövedelmet, új értéket csak a versenygazdaság - az elmúlt tizenhét évben megerősödött, jellemzően magántulajdonban működő - szereplői termelnek. Az állami alkalmazottak, tehát az adóból fenntartott intézményekben dolgozók fizetéséből levont százalékok "felülről nézve" nem jelentenek ugyanis mást, mint a versenypiactól egyszer már megszerzett állami bevételek átcsoportosítását. Ezek a pénzek az egyik állami "adózsebből" úgy vándorolnak a másik állami "adózsebbe", hogy közben szja-előlegként tesznek rövid látogatást kémiatanárok, rendőr őrmesterek, önkormányzati előadók fizetési borítékjaiban. Amennyiben ezt is figyelembe vesszük, azaz, ha az állami fizetésből élők számával is csökkentjük az "adótermelők" eredetileg négymilliós sokaságát, alig kétmillió marad.

Tehát tízmillió fogyasztó, kétmillió (adó)fizető.

Nem csoda, ha az állam megpróbál kemény lenni, gazdaságot "fehéríteni", erősen fogni minden fillért, ami a szabályok szerint jár neki, s a szabályok szorításán is rendre csavarni egyet. Persze azon sem lepődhetünk meg, ha a magát nyomtató lónak érző kétmillióból mind többen megpróbálnak kibújni e teher, vagy legalább annak egy része alól. Így azután mind kevesebb lesz az adófizető, akikre emiatt mind nagyobb teher hárul, ami alól így még többen próbálnak kibújni, ami tovább növeli a súlyt...

A kör ördöginek látszik.

Nem látszik más út, az adófizetők számát kell növelni, pontosabban szólva meg kell találni azokat a forrásokat, amelyek - bármekkora volt is az igyekezet - rejtve maradtak a fiskus mindent látó szeme elől. Nem is túl nehéz rálelni az alternatívára, hiszen az állam bevételeiért felelősek eddig főleg jövedelmeket, bevételeket kerestek (a polgárok is az ezeket rejtő technikákat fejlesztették ki), a figyelemnek tehát most szükségképpen a fogyasztás és a felhalmozott vagyon felé kell fordulnia.

Így került a megviselt honatyák szavazógombja elé az ezerszer elátkozott, fölpuhított ingatlanadó. Döntött a T. Ház, a döntést az önkormányzatokra tolva - rajtuk múlik az adórendszer csekély változása, a teher kivetése. Annyi azonban már-már biztosra vehető: szemléletbeli áttörést nem remélhetünk.

Így mást se.