Gyurcsány Ferenc a reformokról tárgyalt a brit kormányfővel

Magyarország elsőként kívánja ratifikálni az EU reformszerződését - jelentette be a magyar kormányfő hétfőn Londonban, miutána Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban tárgyalt brit kollégájával.

Gyurcsány Ferenc és Gordon Brown 40 perces megbeszélésének középpontjában az Európai Unió és a két ország belső reformjai álltak. "Gondjaink, bajaink, konfliktusaink meglehetősen hasonlók" - fogalmazott a magyar kormányfő.

Az MTI kérdésére, hogy a kétoldalú megbeszélésen Magyarország afganisztáni szerepvállalása is szóba került-e, Gyurcsány igennel válaszolt. Elmondta: a brit fél tudja, hogy Magyarország egy tartományi újjáépítési csoportot vezet, és Hollandiával együttműködve bővíti tevékenységét.

Gyurcsány szerint azok az országok, amelyek úgy érzik, hogy az ő szerepvállalásuk túltesz a többiekén, "újra és újra felvetik", hogy Magyarország és más államok fokozzák az afganisztáni jelenlétet. Az azonban, hogy Magyarország Hollandiával együttműködve 15-20 fővel növeli jelenlétét, "világos és egyértelmű válasz" - mondta a miniszterelnök.

A magyarországi reformok londoni fogadtatásáról Gyurcsány azt mondta: gazdasági tekintetben nincs kétség aziránt, hogy Magyarország helyes utat választott. A magyar gazdaság fenntartható költségvetési pályára állítása végett megtett lépéseket "elismerik Európában, és elismeri Gordon Brown is", aki korábban tíz évig, brit pénzügyminiszterként vett részt az EU szakminisztereinek (ECOFIN) ülésein - tette hozzá Gyurcsány.

A kormányfői tanácskozásról kiadott közös közleményben is szerepel, hogy a két fél megerősíti elkötelezettségét a szükséges reformok mellett, amelyek révén Európa képes lesz szembenézni a mindinkább globalizált gazdaság kihívásaival.

A dokumentum szerint a felek felszólítják a decemberben esedékes EU-csúcs részvevőit egy olyan "előretekintő, ambiciózus deklaráció" elfogadására, amely meghatározza az EU új elsődleges fontosságú feladatait a globalizációval kapcsolatban.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bank elnökével, Jean Lemierre-rel tartott londoni megbeszélése után Gyurcsány Ferenc közölte: négy nagyobb finanszírozási programban vesz még részt Magyarországon a londoni székhelyű bank.

Az M6-os autópályát alapvetően köz- és magánfinanszírozási együttműködéssel szeretné megépíteni a kormány; az EBRD a magánbefektetők finanszírozásában vesz részt. Az EBRD az elmúlt hetekben benyújtotta a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnak azt az ajánlatát, hogy induljon Magyarországon átfogó, nagy energiatakarékossági program, döntően a lakossági szektorban, európai fejlesztési forrásokat bevonva. E programmal a magyar energiafelhasználást néhány százalékkal lehetne csökkenteni, ez is azonban "hatalmas pénzt" jelentene.

A harmadik nagy együttműködési terület az EBRD-vel a magyar vállalatok térségbeli terjeszkedésének támogatása. Már ma is vannak olyan magyar cégek, amelyek regionális terjeszkedését az EBRD legalább részben finanszírozta; a kormányfő az OTP-t és a Trigránitot említette.

Gyurcsány Ferenc végül "az egész bank gyakorlatában példa nélkülinek" nevezte, hogy az EBRD Magyarországon egészségügyi szolgáltatás-szervezésbe fektetett be, egy olyan magántársaságba, amely Magyarországon már több kórházat is működtet, segítve az egész magyar egészségügyi reformfolyamatot.

A magyar kormányfő az EBRD előtt a Citigroup globális befektetési csoport londoni részlegénél tett látogatást, ahol elemzőket és alapkezelőket tájékoztatott. A megbeszélés után Guy Harrington, a Citigroup kelet-közép-európai csoportvezetője - az MTI kérdésére, hogy kaptak-e a kormányfőtől biztosítékokat a költségvetési konszolidáció 2008 utáni folytatására - azt mondta: a miniszterelnök személyesen erősen elkötelezett a reformfolyamat végigvitele és a költségvetési fegyelem fenntartása mellett.

Gyurcsány Ferenc az esti órákban előadást tart az egyik legtekintélyesebb angol közgazdasági egyetemen, a London School of Econonics and Political Science intézményben.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.