Hatórás sztrájkot tartanak november 21-én a vasutasok

Hatórás sztrájkot tartanak a vasutasok november 21-én 6 és 12 óra között a  szárnyvonalak bezárása elleni tiltakozásul és az érdemi tárgyalások  megkezdéséért - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón a Vasúti  Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok  Szakszervezete (VSZ) vezetői Budapesten.


A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Rába Munkavállalók Szakszervezete is részt vesz a Liga által az egészségügyi reform, valamint a nyugdíjreform szabályainak változása elleni tiltakozó akcióban.
A GYSEV Dolgozók Szakszervezete november 21-én 6-8 óra között kétórás munkabeszüntetést tart, a Rába Munkavállalók Szakszervezete november 21-én 14.20 és 15.20 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot tart.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig azt  ajánlja tagságának, hogy szolidaritásként vegyenek részt a Liga  tiltakozó akciójában, de a sztrájkban való részvételről intézményi szinten születik döntés.
Simon Dezső, a VSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a november 7-i figyelmeztető sztrájkot követően sem kezdődött meg az érdemi  párbeszéd a szárnyvonalakról.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy  a sztrájk ideje alatt mintegy 1.000 vonat közlekedne, ezért fontos  lenne a még elégséges szolgáltatásról megállapodni. A  szakszervezeteknek van erre vonatkozó elképzelésük, de azt  elfogadhatatlannak tartják, hogy a vasúttársaságok minden vonatot közlekedtetni akarnak.

(MTI)

Tizenhárom hazai vasúti mellékvonallal együtt februárban megszûnik a Vésztõ és Kõrösnagyharsány közötti is
Tizenhárom hazai vasúti mellékvonallal együtt februárban megszûnik a Vésztõ és Kõrösnagyharsány közötti is
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.