A H5N1 vírus fertőzött a brit baromfitelepen

A madárinfluenza vírus legveszélyesebb, H5N1 altípusát mutatták ki azon a kelet-angliai baromfitelepen, amelyen a minap több száz szárnyas pusztult el - közölte kedden Londonban Fred Landeg brit főállatorvos. Landeg szerint a kórokozó a Csehországban és Németországban fellelt változatokkal rokon, és nem teljesen azonos az év eleji angliai járvány okozójával, amelyet annak idején Magyarországgal hoztak összefüggésbe.


A vírust a Suffolk grófságbeli Diss település mellett, egy főleg pulykákat, valamint kacsákat és libákat nevelő farmon találták, miután a hétvégén, egyetlen nap alatt elhullott a mintegy hétezer egyedet számláló baromfiállomány tíz százaléka. Kedden megkezdték az állomány teljes leölését .  

A telep nincs messze a magyarországi érdekeltséggel is bíró legnagyobb brit baromficég, a Bernard Matthews pulykafarmjától, ahol februárban 159 ezer szárnyast kellett leölni a H5N1 felbukkanása miatt.

A februári kelet-angliai járványról nem sokkal később közzétett végleges brit szakminisztériumi jelentés Magyarországot jelölte meg a vírus legvalószínűbb forrásaként.

A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) akkori jelentése végig a magyar eredetre összpontosított, és úgy fogalmazott: jóllehet nincs egyértelműen bizonyított forrás, a "legkézenfekvőbb" magyarázat mégis az, hogy a Bernard Matthews telepén kitört fertőzés a "legnagyobb valószínűséggel" Magyarországról importált pulykahússal került Nagy-Britanniába.

A kór újbóli felbukkanásáról tartott keddi londoni sajtótájékoztatón Fred Landeg megbízott brit főállatorvos azt mondta: az aznap elkészült laboratóriumi vizsgálat igazolta, hogy a Diss melletti telepen fellelt vírus az igen virulens H5N1 altípushoz tartozik. Landeg hozzátette: a kimutatott kórokozó "szoros rokonságban áll" a nyáron Csehországban, illetve Németországban kimutatott madárinfluenza-vírussal, ugyanakkor "valamelyest különbözik" attól, amely a Bernard Matthews holtoni telepén pusztított februárban.

Landeg mindazonáltal hangsúlyozta: a szakminisztérium egyelőre nem tudja, hogy a kedden azonosított vírus honnan került be Nagy-Britanniába, és "minden lehetséges forrást" megvizsgál.

Az idei év katasztrofálisnak bizonyult állategészségügyi szempontból a brit haszonállat-tenyésztés számára. A madárinfluenza különböző változatai a mostani esettel együtt eddig négyszer bukkantak fel brit baromfitelepeken. A nyár végén és az ősszel több helyszínen a száj- és körömfájás kórokozója jelent meg, ami miatt hosszú időre leállt a brit marhahúsexport, majd szeptember utolsó hetében terjedni kezdett a főleg kérődzőkre veszélyes, egy szúnyogfaj által terjesztett kéknyelv-kór is, amelyet korábban soha nem észleltek Nagy-Britanniában.

 

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.