Jelek és árkok
Mégpedig ott, ahol a munkások előbb felfestették a burkolati jeleket, csak utána aszfaltozták le az utat. Lelkesedésükhöz és gyorsaságukhoz nem férhet kétség, csupán a technológiai sorrendet cserélték föl kissé. Népnyelven szólva: a kordé megelőzte a szamarat.
Van ilyen, legalábbis Magyarországon. Az igazi hungaricumot mégsem ez a malőr jelenti, hanem annak magyarázata. Azt írja a Független Hírügynökség a Vas megyei napilapra hivatkozva: "A burkolati jelek festését és az aszfaltozást két különböző cég végzi. Az ünnepek miatt azonban megszakadt közöttük az információs kapcsolat, így történhetett, hogy nekiláttak a burkolati jelek festésének ott, ahol két nap múlva megjelentek az aszfaltozók."
Mindennek az ünnep az oka. Hétköznapon például egyértelműen a felfestők tudomására lehetett volna hozni: praktikus okokból szerte a világon úgy szokás, hogy előbb ráterítik az útra az utolsó aszfaltréteget, s csak ezután má-zolnak rá sávelválasztó csíkokat, záróvonalat, zebrákat, s egyéb jeleket. Ha ezt a bevált sorrendet valahol bármilyen okból felcserélik, akkor ott valami nincs rendben.
Ha nálunk a cégek közötti folytonos információs kapcsolat szükséges ahhoz, hogy az útépítés kultúrájának ezt a nem túl bonyolult gyakorlatát, technológiai sorrendjét naponta egyeztessék egymással a szakemberek, akkor a magyar utakon jó lesz vigyázni.
Különösen az ünnepeket, pláne a kettős, hármas ünnepeket követően. Ki tudja: hátha előbb felfestik a kanyar irányát is az aszfaltra, s csak utána jelölik ki a nyomvonalat.
S akkor már csupán az árokban derül ki, hová is vezet valójában az út.