Képgaléria: mocsárra épült kórház Indonéziában

Az Indiai óceán partvidékén pusztító cunami következtében 230 ezren vesztették életüket, félmillióan maradtak otthon nélkül és több mint másfél millióan költöztek el eredeti lakhelyükről. A katasztrófa után a világ országai és különböző szervezetek adományaikkal próbáltak segíteni. Többek között a magyarok is.

Az indonéziai Banda Aceh városában vasárnap átadták a Magyar Vöröskereszt által építtetett gyermekkórházat. A 23 ágyas, önálló épületben kialakított gyermekklinika orvostechnológiailag kapcsolódik az ugyancsak aznap átadott, mellette lévő Meuraxa kórházhoz, amelyet osztrák segélyszervezetek építtettek újjá a bécsi kormány támogatásával - olvasható a Magyar Vöröskereszt honlapján. A felnőtteket ellátó klinikán egyszerre 89 fekvőbeteget tudnak kezelni.

A több mint 5,9 millió eurós közös beruházást a Hilfswerk Austria osztrák segélyszervezet koordinálta. A rendelőintézetnek is otthont adó egészségügyi központot Andrea Kdolsky osztrák egészségügyi miniszter jelenlétben adták át, aki kiemelte, hogy a létesítményre óriási szüksége van a térségnek, ahol a 2004-es szökőár a legnagyobb pusztítást végezte.A kórház átadására kollégánk is meghívást kapott.

Képek Indonéziából >


Nyusztay Máté korábbi írásai

Sri Lanka két évvel a cunami után

A cunami gyilkos örvényében

Az aranyhullám sodrában

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.