Most játsszák a mozikban a Sicko-t, amely a magyar egészségügyi reform idején érkezett ide, Amerikában és Nyugat-Európában komoly vitákat kavart, de a magyar sajtó, úgy tűnik, inkább lehúzta, mint istenítette.

A film legfőbb tétele az, hogy a magánbiztosításra alapozott amerikai egészségügy embertelen. Moore a neten adott fel hirdetést olyanok számára, akik rendelkeznek egészségbiztosítással az Egyesült Államokban, de a kezelést megtagadták tőlük. Több mint huszonötezren jelentkeztek.

Ezek közül néhányat megismerünk, felháborító esetek. Például egy nő egészségbiztosítója visszautasította az operáció finanszírozását, mert a szerződéskötéskor nem említett meg egy korábbi apró gombafertőzést (candidiasis). Egy biztosítási alkalmazott magyarázatképpen elmondja az ilyen ügyek hátterét: vannak, akiket azért fizetnek, hogy a költséges operációk előtt okot találjanak a fizetés megtagadására. Egy orvos azt is elárulja, hogy miután bizonyos drága kezeléseket megtagadott, ő maga milyen juttatásokban részesült.

Moore ezt összehasonlítja a francia és az angol egészségüggyel, amely ingyenes - és azt állítja, hogy ott nem tagadhatnak meg kezeléseket pénzügyi okokból.

A legmegrázóbb állítása a filmnek egy ipari kamerával felvett jelenet, amelyben látjuk, amint hajléktalanoktól szabadul meg egy Los Angeles-i kórház. Taxiba vágják őket, kórházi hálóruhában, infúziós csövekkel a karjukon, majd kidobják őket valahol a városban.

Hogy jutott ide Amerika? - kérdi Moore.

A magyar kritikusok, mint korábban is, szemére vetik az amerikai szerzőnek, hogy manipulatív. Egyszerű állításai vannak, ahhoz keres igazolásokat, de nem ás le az okok szintjére. Van, aki egyenesen azon háborog, hogy Moore az érzelmekre hat.

Hát igen, ez mind igaz. Moore filmje nem az egészségbiztosítás analízise. Sőt, jókra és rosszakra osztja a világot, és minden bajt a profitérdekkel magyaráz. Az európai rendszereket pedig az egekbe magasztalja. A brit The Guardian a bemutató előtt figyelmeztette a közönséget, hogy a Moore által istenített brit egészségügyben évek óta reform zajlik, amelynek célja, hogy az amerikai típusú üzleti biztosítók be tudjanak lépni a rendszerbe.

Szóval Moore filmje valóban nem alkalmasa arra, hogy árnyalt képet nyerjünk belőle az egészségügyi rendszerekről, és hogy különféle konstrukciókat hasonlítsunk össze, majd utána szavazzunk róla a parlamentben.

A Sicko igazából nem is az egészségügyről szól. Hanem arról, hogy a világ leggazdagabb országában hiánycikk a szolidaritás. Hogy azok az abszurd esetek, amelyeket az egészségügyről bemutat - például valakinek levágta két ujját a körfűrész, és mivel nem volt pénze mindkettőt visszavarratni, ki kellett választania az egyiket -, szóval az ilyen esetek nem egyszerűen a rendszer hibáiból adódnak. Hanem valami fundamentális hiány szüli őket. Az hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet egyszer, az ugyanúgy a szolidaritás hiányát mutatja, mintha százszor történne meg.

És az Egyesült Államokban ötvenmillió embernek egyáltalán nincs biztosítása. Ez ötvenmillió bizonyíték arra, hogy a tengerentúlon a biztosítási rendszernél valami sokkal alapvetőbb baj van. Az, hogy ehhez az amerikaiak hozzá vannak szokva.

Moore egyszerűen más szemszögből mutatja meg a valóságot, amely onnan nézve teljesen abszurdnak tűnik. Örkény István rokona.

Elmondja, hogy a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor sokan szolidaritásból, ingyen segítettek a mentésben, majd a levegőszennyezéstől megbetegedtek, de a biztosítójuk nem fizeti a kezelésüket. Ezzel szemben, teszi hozzá Moore, a 9/11-es gyanúsítottakat Guantánamón kifogástalan egészségügyi kezelésben részesítik. Akkor miért nem jár ez azoknak, akik az egészségüket áldozták fel a katasztrófa napjain? - kérdi a rendező.

Tessék, dokumentumfilm? Nem, de igaza van.