Rögzítsük a tényt: az olimpiai bajnok a rajtaütésszerű ellenőrzés során nem adott kellő mennyiségű mintát, majd hivatalos elfoglaltságra hivatkozva elhagyta az uszodát. Magát egyáltalán nem tartja hibásnak, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) két ellenőrét viszont félrevezetéssel vádolja. Az érthetően zaklatott versenyző elveszett a részletekben, és ez baj. Körülbelül akkora, mintha azt firtatnám, hivatalos elfoglaltságnak számít-e a találkozás Roger Moore-ral. A kérdés ugyanis úgy szól: az úszónő adott-e szükséges mennyiségű (75 milliliter) vizeletmintát vagy sem. A nem adott a jó válasz, ugyanis a 25 milliliter nem elegendő mennyiség. Ilyen egyszerű, minden más magyarázkodás és mellébeszélés.

Készséggel elhiszem, hogy Kovács Ágnes nem doppingolt. Ezt állítja ő maga, ebbéli meggyőződését bizonygatja az úszószövetség elnöke is, miért kételkednék benne jómagam? Csakhogy. Az athéni olimpián Fazekas Róbert diszkoszvető hasonlóan vétett az előírások ellen: máig nem derült ki, doppingolt-e valójában, de ez igazából senkit nem érdekelt, ha ugyanis valaki nem produkál megfelelő mennyiségű mintát, az a gyakorlatban annyit tesz, mintha meg nem engedett szerhez nyúlt volna. Mármost az a magyar sportoló, aki a Fazekas-eset óta nem követ el mindent annak érdekében, hogy kipréseljen magából minimum 75 milliliter vizeletet, ahhoz nem jutott el Jacques Rogge NOB-elnöknek a doppingkérdésben zéró toleranciát hirdető programja, vagy eljutott ugyan, de nem vette azt komolyan.

Az olimpiai A keret tagjainak számítógépes adatlapot kell kitölteniük, amelyben egy hónapra előre, órára lebontva meg kell adniuk az elérhetőségüket, és ezt a bázist állandóan frissíteniük kell. A Magyar Olimpiai Bizottság számítógépén tartják nyilván az adatokat, és ezekbe a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékesei is betekinthetnek. Akad azért olyan magyar sportoló, akiben élénken él a Fazekas-frász: Sidi Péter sportlövő például a sarlóspusztai országos bajnokságon éppen versenyhez készülődött, amikor Budapestről értesítették, hogy a WADA-ellenőrök az előre megadott címen keresték, de nem találták a lakásán. Sidi ugyanis elfeledkezett a vidéki jelenésről, viszont semmit sem bízott a véletlenre, és csapot-papot odahagyva felviharzott a fővárosba. A válogatott öttusázó után az edzőpályán kutakodtak, de nem találták. Elmentek a panelházhoz, ahol lakik, fölcsengettek, ám miután az ellenőrök szlovákok voltak, nem tudták elolvasni a kiírást, amely szerint a beszélgetés során végig nyomni kell a gombot. Az öttusázó meg azt hitte, gyerekek szórakoznak, így elkerülték egymást. Az egyik asztaliteniszezőt kikapcsolt mobiltelefonja hozta kellemetlen helyzetbe, az Amerikában tanuló úszó meg azért lett gyanús, mert a tengerentúlon akartak tőle mintát venni, de ő idehaza volt a nagypapája temetésén; utóbb a halotti bizonyítványt is be kellett mutatnia.

Tetszik, nem tetszik, ez van. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak például nem tetszik, mondván, az alapvető emberi jogokkal ellentétes ez az ellenőrzési gyakorlat. Nem kizárt, jött a válasz, meg is lehet tagadni az együttműködést, ellenben akkor felejtsük el az olimpiát.

Azaz a Kovács Ágnest szúrópróbaszerűen ellenőrző két MACS-munkatárs lehet, hogy bizonyos mérce szerint emberi jogokat sértett, viszont senkit meg nem alázott, csak a dolgát végezte. És ezért még csak szégyellnie sem kell magát.