Legvégső búcsú Harry Pottertől

Van élet Harry Potter után is, de hogy ez pontosan mit jelent J. K. Rowling számára, arról csak egy maroknyi csapatnak lehet fogalma. Nem egészen négy hónappal a minden korábbi könyvkiadási rekordot megdöntő hetedik, egyben utolsó Harry Potter-regény kiadása után a nagyrészt Skóciában élő írónő öt mesét foglalt összesen hét darab kézzel írott kötetbe.

A The Tales of Beedle the Bard (Mesék Beedle-ről, a bárdról) címet viselő összeállítást Rowling személyesen illusztrálta és szattyánbőrbe köttette. Hat példányt azok között osztott szét, akiknek a leginkább hálás a Harry Potter-jelenség sikeréért. Mely tizenhét évig tartott, a 65 nyelvre lefordított művek több mint kétszáz országban, illetve tartományban 350 millió példányban keltek el. Az egykori nincstelen tanítónő már a végső regény angol nyelvű megjelenése és az ötödik film piacra kerülése előtt 545 millió fontos vagyonnal rendelkezett. Nem tudni azonban, vajon Christopher Little, a Rowlingban rejlő fantáziát felfedező ügynök és Daniel Radcliffe, a varázsinast játszó színész a megjutalmazottak között van-e.

A hetedik kópia sorsa a világ egyik vezető aukciós háza, a Sotheby's december 13-ra kitűzött árverésén dől el. A kalapács alá kerülő könyv eladásából befolyt összeg a The Children's Voice (A gyermekek hangja) elnevezésű nemzetközi alapítvány számlájára kerül. Az intézményt Rowling és Emma Nicholson európai parlamenti képviselő 2005-ben hívta életre, hogy elsősorban Kelet-Európában hátrányos helyzetű gyermekeket támogasson. Mint azt a Harry Potter-rajongók jól tudják, a Mesék Beedle-ről, a bárdról nagy szerepet játszanak a magyarul 2008 elején, várhatóan Harry Potter és a Halál ereklyéi címen megjelenő záróregényben. Albus Dumbledore iskolaigazgató Hermione Grangernek szánt hagyatéka hasznos utalásokat tartalmaz arra nézve, hogyan lehet eltenni láb alól Lord Voldemortot, Harry esküdt ellenségét. Ám a misszió során csak egy mesét ismerünk meg, a The Tale of the Three Brothers (Mese a három fivérről) címűt, míg a további négy most első ízben kerül, legalábbis szűk körű nyilvánosságra.

A Sotheby's becslése szerint a hét holdkővel ékesített kötet ára a 30-50 ezer fontot (11-18 millió forint) is elérheti. Ez az első alkalom, hogy J. K. Rowling viszonylag bővebb kézirata árverésre kerül. Az aukciót kísérő katalógus profitja is a főleg intézményi keretek között nevelt gyermekek javát szolgálja. A kiadvánnyal nem jár viszont szerzői jog, így kiadását, reprodukcióját törvény tiltja.

Kézimunka
Kézimunka
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.