A női kvóta körüli álvita magába sűríti mindazt, ami miatt az emberek joggal vélik úgy, hogy a politika nem a valódi problémákról szól. Leegyszerűsítő, tisztességtelen és káros csúsztatás összekeverni a társadalom több területén - így a bírói vagy a tanári szakmában - meglévő, nemek közötti aránytalanságokat az esélyegyenlőtlenséggel. Az SZDSZ által jegyzett kvótatörvény-tervezet komoly problémáira a Magyar Demokrata Fórum hívta fel először a nyilvánosság figyelmét. Annak bevezetése súlyosan sérti a szabad és egyenlő politikai versenyt. Konzervatív pártként az MDF számára fontos, hogy egy demokratikus választáson a női vagy férfi képviselő-aspiránsok egyaránt felkészültségükkel, tisztességükkel, szorgalmukkal győzzék meg a választókat.

Megvizsgáltuk a női kvóta nemzetközi alkalmazását, és állíthatjuk: nincs összefüggés a női egyenjogúság fejlettsége és a kvóta között. A kvótát alkalmazó országok között a nők parlamenti részvételének tekintetében például ma Ruanda áll az első helyen (48,8 százalék), megelőzve a sokáig listavezető Svédországot (47,3 százalék), mégsem gondolhatja senki komolyan, hogy e két ország az esélyegyenlőség terén egy napon említhető. A parlamenti kvótát alkalmazó Belgiumban nem jobb a nők helyzete, mint Hollandiában, ahol az egyes pártok maguk döntik el, alkalmaznak kvótát vagy sem. A jelöltlista kvótát alkalmazó Portugália parlamenti képviselőinek ma mindössze 19 százaléka nő, míg a kvótát nem ismerő Dániában ez az arány 37 százalék.

Egy női kvóta esetleges hazai hatását jól jellemzi Mandur László szocialista politikus beismerése (index.hu, 2007. október 16.), aki szerint, mióta pártja a párttisztségeknél is bevezette a kvótát, sok helyen pont a kvóta miatt lett kevesebb a női politikus, mint korábban. Félő tehát, hogy ha - az általunk legesélyesebbnek tartott forgatókönyv szerint - az Országgyűlés pártjai megegyeznek például egy 20 százalékos kvótában, akkor az nemcsak a női politikusok arányának minimumát, hanem a maximumát is meg fogja határozni. Figyelemre méltó továbbá egy szocialista honatyától az alkotmányügyi bizottság ülésén elhangzott megjegyzés is, mely szerint az MSZP hiába alkalmaz már hoszszú évek óta 20 százalékos belső kvótát, ezt - Borsodban például - jelentkezők híján ők maguk sem tudják betartani.

A politikai pártok szokatlanul nagy egyetértése mögött nincs valódi elkötelezettség. Abszurd, hogy pont a kezdeményező liberálisoknál nagy a káosz, hiszen a párt egyik vezető nőpolitikusa, John Emese korábban több fórumon is fellépett a női kvóta intézménye ellen. Az MSZP-ben sem teljes az egyetértés, hiszen a fent idézetteken túl a párt esélyegyenlőséggel foglalkozó, elismert európai parlamenti képviselője, Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter is így fogalmazott ez év októberi írásában: "Bevallom, nem szeretnék kipipálandó penzum lenni egy listán, soha nem is voltam az (...) nem kvóta segítségével lettem egyetemi tanár, miniszter vagy európai parlamenti képviselő."

A pártolás-kihátrálás mellett a pártok felelőtlenségét bizonyítja az elmúlt hónapokban beinduló kvótalicit is. Miután az SZDSZ kiengedte a szellemet a palackból, minden párt felől elkezdtek záporozni az egészen elképesztő módosító javaslatok: volt, aki kvótát javasolt a "bérből és fizetésből élőknek", a munkásoknak, az "édesanyáknak", vagy általában a "gyermeket eltartóknak", s végül az "alkotmányjogi záróvizsgával" rendelkezőknek! Ezeket a módosító indítványokat választott parlamenti képviselők nyújtották be a Tisztelt Háznak. Van tehát még mit tenni egyéni szabadságunk és jogegyenlőségünk megvédése érdekében...

Ha valaki adminisztratív eszközökkel kívánja a női politikusok számát növelni, ám tegye. Az SZDSZ-től méltán elvárható, hogy saját javaslatát magára nézve tegye kötelezővé. Azt azonban határozottan elutasítjuk, hogy ezt minden pártra ráerőltesse.

A női kvóta ezer sebből vérző javaslata megint egy olyan álkérdés, amivel a pártok teljes összhangban el tudják terelni a figyelmet a valódi esélyegyenlőségi - és nem arányegyenlőségi - problémákról. A középosztály érdekében politizáló konzervatív pártként valljuk, hogy a nők és a férfiak különbözőségéből fakadó problémák figyelemmel és nem utolsósorban megfelelő szakpolitikai döntésekkel áthidalhatók. A női politikusok arányának növelését nem társadalmi mérnökösködés révén kell segíteni, hanem a hátrányos helyzetek valódi okaihoz elérő politikával, a körülmények javításával.

A politikának fel kéne végre nőnie a valódi feladatokhoz. Tizennyolc éves politikai pályafutásom során nagyon sokféle problémával találkoztam már. A gyermekvállalást fontolgató, de a család és az egzisztencia között dönteni kényszerülő fiatal nő gondjaitól kezdve a 45 év feletti, a munkavállalás terén folyton falakba ütköző nők súlyos problémájáig bezárólag. A politikusi karrier lehetőségének hiánya azonban még soha nem merült föl ezen valóságos problémák között. Egyáltalán nem ez ugyanis ma Magyarországon a nőket érintő legfőbb gond. A pártok esélyegyenlőségi politikája kimerül a különböző kvótakomédiákban, az esélyegyenlőség és az arányegyenlőség fogalmának álságos összekeverésében. Így aztán nem csoda, hogy a nemzetet valóban komolyan érintő problémák elsikkadnak: folytatódik a magáért és családjáért tenni akaró középosztály lecsúszása, a szegényebb rétegek számára a polgárosodás irányába vezető utak elzáródása. Ezek a valódi kérdések. Kérdések, melyekre a politika nem kvótákkal, hanem kizárólag szakmailag megalapozott, átgondolt munkával adhat válaszokat.