Beszariak
A műsort, amelyben ez elhangzott, már vizsgálja az ORTT, meg a műsorvezetőt is, hogy miért nem egyensúlyozta ki közszolgálatilag a történész szavait, megelőzendő így az egyoldalúságot, hiszen a tárgyilagosság alapvető követelmény. Nota bene azon gondolkodom, hogy a "beszari alak"-nak mi volna az ellentéte. Formailag nyilván a "bátor figura", ám ennek nincsen bukéja, íze, zamata, ekképpen súlya sem a verbális erőtérben, nyilván "az Elnök Úr Fasza Gyerek" formula lett volna a hatékony ellenpontozás, és akkor a világ összes Szalai Annamáriája szerint is ki van egyensúlyozva a tévé, az ország, az egész világegyetem.
Volna még továbbá egy másik vonal, szintén az ellenpontozás jegyében, miszerint, ha a beszari alak szálka az ORTT szemében, egy másik közjogi méltóság leőrültnérózása a tévében miért nem az; megjegyzem, megnézném azt a műsorvezetőt, aki az "őrültnéró" minősítésre kontrapunktot talál hirtelenjében.
Hanem azt nem értem én ebben az egészben, hogy Gerő András szavaira miért mondják azt a jobboldali sajtóban, hogy gyűlöletbeszéd. Miért volna ez gyűlöletbeszéd? Eddigi életem során magam is lebeszariztam néhány felebarátomat, ám egyiket se gyűlöltem. Más eset, persze, a köztársasági elnöké, aki a legfőbb közjogi méltóság, ám akit, úgy gondolnám, nem ab ovo illet meg a tisztelet, nem megítélésen kívüli személy ő, a tisztelet akkor jár neki a köznapi beszédben is, ha kivívja magának.
Én nem vagyok történész, és nem tartom a közt. elnököt beszari alaknak. Én inkább mulatságos figurának tartom, kissé esetlennek, hebehurgyának; amikor végigmegy a díszsorfal előtt, eltévedt kirándulónak látom, aki ráadásul elhagyta a hátizsákját, termoszát; a magyar civil társadalom jelöltje volt ő, hát istenem, a magyar civil társadalom ezt tudta produkálni. Baj ez? Soha semmit nem teszek a közjogi méltósága ellen, nem fütyülöm ki, nem török a státuszára, sőt joviális polgárként tartom magam az általa aláírt törvényekhez, ám nem tehetek arról, hogy nagyokat derülök rajta, s hogy nem érzem kurtának a napom, ha nem tart beszédet.
De hol van ez a gyűlölettől?
A gyűlölet erős érzelmi mozgósítást feltételez, teljes odaadást. Hogy úgy mondjam, a gyűlöletet ki kell érdemelni; ám ahogy így körülnézek az országban, szinte már nincs is senki, akit gyűlölni lehetne.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa