Az államnak adja az állam a lóversenyzést?

November elejéig négyen vásárolták meg a lovi privatizációjára, valamint a lóverseny- és bukmékeri fogadás szervezésére kiírt koncessziós pályázatot. Két nagy hal is akad közöttük: a Szerencsejáték Zrt. és a Danubius Hotels fő részvényese. Mellettük a Dunakeszin található téli lóversenypálya tulajdonosa is érdeklődik a Nemzeti Lóverseny Kft. iránt.

Élénk az érdeklődés a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező (MLSZ) Kft. privatizációja, valamint a lóverseny- és a bukmékeri rendszerű fogadás szervezésére kiírt koncesszió iránt. Információink szerint eddig négyen vásárolták meg a pályázati felhívásokat, ám közöttük - a korábbi szóbeszéddel ellentétben - nincs ír, arab és francia befektető. Azért egy kifejezetten nagy hal így is akad. (A kiírt tendereket egyszerre kell lebonyolítani, s a befektetőjelölteknek mindkettőn, a privatizációs, valamint a konceszsziós pályázaton is részt kell venniük.)

Úgy tudjuk, a részletes tenderkiírást a Szerencsejáték Zrt. (Szrt.) is megvette. Szakmai körökben ennek híre már néhány napja tartja magát, s igencsak örömmel vennék, ha az Szrt. valóban be is adná ajánlatát a két társaságra. A Népszabadságnak nyilatkozó, ám neve elhallgatását kérő lótulajdonos ugyancsak örvendetesnek tartaná, ha az Szrt. pályázna. Mint megjegyezte: a társaságnak lényegében rendelkezésre áll az infrastruktúra, amelyre építve viszonylag könnyen ki lehetne alakítani az országos lóverseny-fogadási hálózatot. Ahhoz, hogy a vállalatok nyereségesen működjenek, erre mindenképpen szükség van. Korábban a Nemzeti Lóverseny Kft. részéről úgy tájékoztatták lapunkat, hogy jelenleg húsz fogadóiroda működik az országban, s ha legalább kétszer ennyi lenne, akkor már nullszaldóssá válna a tevékenységük.

Ismereteink szerint a kiírást Winkler Márton érdekeltségei is megvették. A vállalkozó neve egyszer már összefonódott a Nemzeti Lóverseny Kft.-vel. Két éve igen kalandos körülmények között ő vásárolta meg az NL Kft.-től a Dunakeszin lévő 50 hektáros, külterületnek minősülő téli pályáját (a területen a különleges talaj következtében télen is tarthatnak edzéseket). Sajtóhírek szerint Winkler 760 millió forintért szerezte meg a pályát, igaz, az ÁPV Rt. akkori tájékoztatása szerint ennél volt magasabb ajánlat is - hogy mekkora, az végül nem derült ki. Az NL szerződéskötésre egyébként utóbbit javasolta az ÁPV Rt. számára. Mivel azonban nem belterületbe vont erdőről, illetve mezőgazdasági területi besorolású ingatlanokról volt szó, az illetékes önkormányzat - a hatályos törvényeknek megfelelően - az elővásárlási joggal rendelkezőknek 15 napos jelentkezési határidőt szabott. Ekkor adta be vételi szándékát Winkler Márton, amit végül formailag is megfelelőnek talált az ÁPV Rt., és a vállalkozó került birtokon belülre.

Úgy tudjuk, a hazai lóversennyel többször hírbe hozott, a Danubius Hotels Nyrt. fő tulajdonosa, Sir Bernard Schreier is megvásárolta a pályázati kiírásokat. Forrásunk szerint rajtuk kívül egy magyar befektetői kör is megtette már a "szükséges lépéseket, s már ők is olvasgatják a tender feltételeit". Az, hogy utóbbi csoportot kik alkotják, egyetlen helyről sem tudták pontosan megmondani számunkra, felvetésünkre mindössze annyit jegyeztek meg: "nincs tudomásuk arról, hogy a hazai nagybefektetői kör elitje, jelesül Leisztinger Tamás vagy Csányi Sándor érdekelt lenne a csoportosulásban".

Információnk szerint a francia lóversenysportot összefogó Pari Mutuel Urbani (PMU) nevű szervezet eddig semmilyen lépést nem tett a NL Kft. és a MLSZ Kft. felé. Korábban szakmai körökben lehetséges érdeklődésüket arra alapozták, hogy vezetőik a legutóbbi Magyar Derbin megjelentek.

A pályázat beadási határideje november 30., vagyis akkor kiderül, hogy a kiírást megvásárló négyesből ki ad ajánlatot, vagy esetleg kiegészül-e a kör újabb szereplőkkel. Egy bizonyos: aki indul a tenderen, annak mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, hiszen a pályázati kiírás megvásárlásán túl félmilliárd forintot is át kell utalnia biztosítékként.

A tenderkiírás szerint a lóverseny- és a bukmékeri rendszerű fogadás koncessziós időtartalmát húsz évre hirdették meg. Az évente fizetendő koncessziós díj is szép summa lenne. A minimumárat a lóversenyfogadás szervezésére 100 millió, míg a bukmékeri fogadás esetében 400 millió forintban határozták meg (ezek áfa nélküli összegek). Ebből a megjelent pályázati felhívás alapján - sikeres eljárás esetén - az államnak legkevesebb tízmilliárd forint bevétele lenne.

A fejleményekkel kapcsolatban az ÁPV Rt.-t is megkerestük, ám Oravecz Péter, a szervezet szóvivője nem kívánta kommentálni információinkat. A Szerencsejáték Zrt.-nél is érdeklődtünk, ahol hasonlóan reagáltak. Vajtó Lajostól, az NL Kft. és az MLSZ Kft. ügyvezetőjétől sem kaptunk felvilágosítást. Mint megjegyezte: "a privatizáció végéig semmilyen információt nem kíván közölni a sajtóval."

Januártól a hatóságok be akarják tiltani a játékautomatákat Prága központjában. A Lidové noviny cikke szerint jelenleg 800 játékgépet üzemeltetnek a város központi részén, ezek felét a kaszinók, másik felét éttermek működtetik. A történelmi belváros egészében ugyanakkor a játékautomaták számát 40 százalékkal akarják csökkenteni. A prágai vezetés szerint a játékgépek "megmérgezik" Prágát. (MTI)

Verseny a Kincsem Parkban. Négyen már olvassák a kiírást
Verseny a Kincsem Parkban. Négyen már olvassák a kiírást
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.