Wekler azt állítja, elnök marad

Egyelőre nem távozik posztjáról Wekler Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) elnöke. Az SZDSZ-es politikus ezt tegnap közölte tudósítónkkal. Ennek ellentmond, hogy a DDRFT több tagja szerint Wekler távozása csak idő kérdése, s ezt állítólag ő maga is megerősítette.

Az SZDSZ belső köreiből származó információink szerint a párt vezetői közül többen is szorgalmazzák Wekler Ferenc mecseknádasdi polgármester távozását a DDRFT elnöki posztjáról. Ennek oka elsősorban az, hogy az SZDSZ-es politikus napvilágra került ügyletei - különböző pályázati pénzek megszerzéséről van szó - nem tesznek jót az amúgy is a népszerűségük mélypontján álló szabad demokratáknak. Eltávolításának módja a hírek szerint az alábbi lenne: mivel Wekler a DDRFT-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot képviseli, ezért Fodor Gábor miniszter visszavonná megbízását, s ezzel megszűnne a tanács tagja lenni, így értelemszerűen elnök sem lehetne. Ezt megerősítette Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is, aki szintén a DDRFT tagja.

Szocialista körökből származó információink szerint viszont eltávolításának a forgatókönyve az lenne, hogy Wekler önmaga ajánlaná fel lemondását, s e lépését - egy meg nem nevezett, de jelentősnek mondott - állással viszonoznák. Mindkét variáció szerint elnöksége 2007. december 1-jével szűnne meg.

A tanács tagjai közül többen azt vetik Wekler szemére, hogy 2006 márciusában, amikor a DDRFT-nek még csak a tagja volt, s nem az elnöke, családtagjai egy mobil szennyvíztisztító prototípusának az elkészítésére pályázati pénzt nyertek a tanácstól. Az igazsághoz tartozik: Wekler ebben az ügyben nem szavazott. Többen kifogásolják azt is, hogy a múlt évben a mecseknádasdi Mecseki Borrend Egyesület hétszázezer, a mecseknádasdi német kisebbségi önkormányzat a ,,Várszínházak hava a Zengőalján" nevű rendezvényére ötmillió, ugyancsak a német kisebbségi önkormányzat a mecseknádasdi Mező utca burkolatának a felújítására kétmillió-kétszázezer forintot, 2005-ben ugyanez a szervezet - szintén útburkolásra - csaknem egymillió-nyolcszázezer forintot nyert a DDRFT pályázatain.

Wekler Ferenc egyébként régi pályázó. 2004-ben, parlamenti alelnökként, 270 milliós vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Tolna megyei Mórágy-Alsónána térségében földvásárlásra és szőlőtelepítésre. Ugyancsak 2004-ben a Szekszárdi Borvidék Hegyközségi Tanácsa tiltakozása ellenére elérte, hogy a mórágyi szőlőt a völgységiből a sokkal nevesebb szekszárdi borvidékhez csatolják. Az akkori tiltakozásokat követően lemondott parlamenti alelnökségéről. Pályázati kedve azonban nem csökkent, mert cége, a Gyémántfürt Kft. 2004 és 2006 között 26 millió forintot nyert az agrár- és vidékfejlesztést célzó AVOP-program pályázatain bortárolóra, borhűtőre, látványpincére.

Wekler Ferencnek a DDRFT-n belül több konfliktusa is volt a pályázati ügyek miatt. Miatta távozott posztjáról egy hónapja Miszler Miklós, a Dél-dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető igazgatója, akinek utódját a testület tegnapi, szekszárdi ülésén választották meg, Márton György személyében. A hírek szerint ugyancsak a Weklerrel támadt konfliktusa miatt mondott le DDRFT-s tagságáról Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, aki a pénzügyminisztert képviselte a tanácsban. Utódja Tóth Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő lett.

Tegnap Wekler Ferenc tudósítónknak azt mondta: egyelőre nem távozik posztjáról.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.