A gyanúsítottnak jár a védelem, ez alkotmányos jog. A bíró felé köpő vádlottnak is jár. Nem vitás, hogy a köpéssel bűncselekményt követett el, a tettleges becsületsértés kísérletét, és ezért felelnie kell. Ebben az esetben is megilleti azonban a védelem joga. A lemondás viszont a bírónak szólt, jelezte, hogy az ügyvédek hozzá lojálisak.

Kár, hogy a cikkben a vádlottat nem szólaltatták meg, pedig érdekes lenne tudni, miért is köpött. Megtudtuk viszont, hogy Lomnici Zoltán kezdeményezésére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közösen létrehoz egy bizottságot, amely javaslatokat dolgoz majd ki a bírák "intézményes védelmének" erősítéséről. Bárándy Gergely ügyvéd, OIT-tag és MSZP-s országgyűlési képviselő, az igazságügyi bizottság tagja a frakció nevében csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ha a Népszabadság a maga helyén kezeli a "köpős" hírt, nem is ír róla. A BKV ellenőreit, a munkaügyi, vasúti stb. ellenőröket sokszor annyi atrocitás éri, mint a bírókat, mégsem érzi fontosnak senki, hogy bizottságokat hozzanak létre külön az ő védelmükre. Cserni János bíró az Élet és Irodalomban (szeptember 21.) megírta, hogy a törvény pontosan és hatásosan kezeli az ilyen ügyeket, semmiféle külön bizottságra nincs szükség.

Bánfai Tamara említett cikke szerint a vádlott ezzel elhúzhatja a tárgyalást. Lehet, de azt is meg kellene írni, hogy az eljárás alá vontakat senki sem védi meg a hatóságok önkényétől. Sok tippet tudnék adni Bánfai Tamarának, kinek a tárgyalására üljön be. Lomnici Zoltán és Bárándy Gergely nem alakított bizottságot, amikor az OIT alelnöke, Varga Zoltán a móri ügyben tényleges életfogytiglanra ítélt egy (ebben) ártatlan embert, és a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a törvénysértő ítéletet. Mi egy feléköpés egy törvénytelen életfogytiglani büntetéshez képest? Varga nem mondott le, Lomnici pedig elintézte a dolgot azzal, hogy ilyen előfordul. Az üzenet világos: a bíró bármit megtehet, amíg lojális a vezetőkhöz. Képzelhetjük, hogyan befolyásolják az ilyen üzenetek az ítélkezés amúgy is alacsony színvonalát. A nép pedig azt érti belőle, hogy a bíró azt tesz, amit akar, a törvényen felül és kívül áll.

Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetője nyilatkozta a de Jure jogászmagazin 8. számában: "Magyarországon kemény garanciák vannak arra, hogy a bíróságok az ügyeket pártatlanul, a szakmai szabályok betartásával, az eljárási rendnek megfelelően, a törvények szabta keretekben bírálják el." Ezzel szemben számos eset jelzi (a Burka-, a Pusoma-ügy, a Gán testvérek ügye csak a jéghegy csúcsa): semmilyen garancia nincs arra, hogy a bírók betartsák a jogszabályokat. Mihez van joga a törvénytelenül elítéltnek? Anyagi kárpótlásra talán (de azt is mi, adózók fizetjük, nem a bíró). És az egyéb sérelmek? A kártérítési eljárást a törvénytelenül ítélkező bíróság folytatja le.

Lomnici Zoltánnak bizonyára jól jönnek az ilyen feléköpések, mert akkor arról szólnak a hírek, hogy a bíróságoknak több védelem és több pénz kell, nem pedig arról, hogy a bírók és a bíróságok ellenőrizhetetlenek és elszámoltathatatlanok.

Az igazságügyi államtitkár szerint a rendszer így jó, ahogy van. Sokunk szerint pedig az igazságszolgáltatás rossz működésének egyik kiváltó oka az elhibázott szervezeti, igazgatási rendszer. A szakmai kritika azonban nem kap elegendő nyilvánosságot. A számos lényeges változtatást javasoló Fleck Zoltán jogszociológust például egyenesen eltanácsolták egy jogászi összejövetelről.

Bánáti János ügyvéd, az ügyvédi kamara elnöke is tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, amely a bíróságokat irányítja. Tehát amikor ő és Bárándy Gergely ügyvédként eljárnak a bíróságon, a bíró főnökeként is jelen vannak. Ez polgári ügyben tisztességtelen a perbeli ellenféllel szemben, büntetőügyekben pedig elvtelenül kedvezményezi védenceiket, hiszen a bíró előmenetele, jövedelme, egyáltalán, a munkahelye a védőként eljáró ügyvédektől is függ. Ennél is súlyosabb következményekkel jár, hogy az OIT-ban ülő bírók - az ügyvédek képviselőinek közreműködésével - önmagukat választják meg megyei elnököknek (ahogy azt már többen megírták). Ezzel szétzilálják, korrumpálják a magyar igazságszolgáltatást. A megyei elnökök rövid úton megszabadulhatnak esetleges riválisaiktól. A bíróságokat a lojalitás elvén működtetik, ez pedig kontraszelektálja a bírói kart, mely egyre nagyobb arányban alkalmatlan személyekből áll.

Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár a de Jure című jogászmagazin 8. számában azzal büszkélkedett, hogy az OIT-hoz hasonló rendszer nincs sehol a világon. Az biztos. Mint ahogy négyszögletű kerék sincs. Csoda, hogy senki sem akar utánozni minket?

Magam a Fővárosi Bíróság és az alárendelt Pesti Központi Kerületi Bíróság működéséről szereztem a legtöbb tapasztalatot, példáimat innen veszem.

Cserni János fővárosi bíró rágalmazás miatt börtönbüntetésre ítélt egy szélsőjobboldali újságírót. A szélsőjobb az ítéletet erősen sérelmezte (a felsőbb bíróságok enyhítették is). Cserni feje célkeresztben jelent meg egy honlapon, de ez nem váltott ki a bírói vezetésből olyan reakciókat, mint a feléköpés. Cserni tehetséges fiatal bíró, az elnökhelyettesi poszt várományosa volt. Gatter László fővárosi elnök minden tisztségéből leváltotta.

A bírói tanács - mely elvileg a belső demokrácia intézménye lenne - véleményezi a beosztásokat, jutalmakat, előléptetéseket, nem védte meg Cserni Jánost. A bírói tanács elnöke és tagjai (a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, valamint három kerületi bíróság elnökei) valamennyien Gatter László emberei, kinevezettjei. Így a vezetők a kinevezettjeiken keresztül terjesztik elő saját maguknak, amit dönteni szeretnének, s ami aztán a bírók döntéseként jelenik meg. A vezetők pozíciója ily módon biztos, hatalmuk szinte korlátlan. A bíróság nem önigazgató szervezet - mint ezt sokan hiszik -, hanem kemény belső diktatúra. Ez "átjön" a tárgyalásokon is. A bíró, aki elfogadja a belső diktatúrát - mi mást tehetne -, maga is diktátor a felekkel szemben. Így szocializálódik.

Valamilyen különös logika alapján az OIT-nak tagja a legfőbb ügyész is, aki így főnöke valamennyi bírónak. Biztosan nem örülne, ha a bírók tömegesen mentenék föl azokat, akik ellen az ügyészség vádat emelt. Ez az egyik magyarázata a kilencvennyolc százalékos váderedményességnek is. A bíróság szinte elhanyagolható kivétellel mindenkit elítél, akit az ügyész megvádol. A bíróság nem az ártatlanságot vélelmezi, hanem azt, hogy akit az ügyészség megvádol, az bűnös is. Azokban az országokban, ahol a demokrácia az igazságszolgáltatásban ténylegesen - és nemcsak formálisan - működik, a váderedményesség nem haladja meg a hatvan százalékot.

Amíg a bíró lojális a főnökéhez, addig a főnök is lojális hozzá, mert szüksége van a szavazatára. Ha a bíró elveszíti főnöke lojalitását, az büntetéssel, esetleg a munkahely elvesztésével járhat. A bíró nem a jogszabályok betartásában érdekelt, hanem a lojalitásban. Ezért a törvényesség ügye vesztésre áll az igazságszolgáltatásban. A bírói elfogultság és korrupció ellen hatékony védelem, jogorvoslat nincs. Ha ugyanis a bíró ellen elfogultságot jelentenek be, akkor a bírót megnyilatkoztatják erről. Nyilatkozata alapján a szomszéd asztalnál ülő kollégája - ma nekem, holnap neked alapon - megállapítja, hogy a bíró nem elfogult. Marad a kétségbeesés, a tehetetlenség. Jogállamban elfogult bíró nem járhat el, és az elfogultság megállapítására vannak tisztességes eljárási szabályok. Nálunk is lehetnének. És akkor talán törvényesebb lenne az igazságszolgáltatás.

Az alkotmányos bíráskodás megvalósítása nem lehetetlen feladat. Az alkotmány második szakasza rendelkezik arról, hogy a hatalmat a nép gyakorolja. A bíróságok működéséről szóló szabályokat ezzel kell összhangba hozni. Az első Nagy Imre-kormány alatt erre már volt példa. Az 1954. évi II. törvény a bírók választását és viszszahívását a tanácsok hatáskörébe utalta, azaz a tanácsok testülete választotta határozott időre és hívta vissza a bírókat. Ezt a rendelkezést a Kádár-rendszer helyezte hatályon kívül.

A demokrácia lehetőségei sokfélék. Az egyik lehetséges megoldást, az elektori rendszert az alábbiakban vázolom: A helyi elektorok választanák pályázat útján, határozott időre a helyi bírókat, ügyészeket, rendőrkapitányokat és más hivatali vezetőket. Ellenőriznék, elszámoltatnák, szükség esetén vissza is hívnák őket. A megyei elektorok választanák a megyei bírókat, ügyészeket, rendőrkapitányokat és más hivatali vezetőket. Az OIT választaná a legfőbb ügyészt és a Legfelsőbb Bíróság elnökét és bíróit. Az OIT-ba a megyei elektori szervezetek egy-egy tagot delegálnának, így abban az elektorok lennének többségben.

Elektor az az állampolgár lehetne, akinek legalább érettségije van (ez sok országban gyakorlat), és tíz-húsz választópolgár támogatja. Egy választó csak egy elektort támogathatna. Aki a támogatást megszerzi, meghatározott időre (pl. öt évre) elektor lenne. Az elektori testület nem kötődne választási ciklusokhoz, összetétele folyamatosan változna. A helyi elektorok összessége alkotná a megyei elektori testületet. Így a választás nem kerülne pénzbe. A közügyek iránt érdeklődő polgároknak beleszólásuk lehetne azok alakításába.

Ezzel a jelenlegi zárt, titkosan működő hivatalok nyílttá, átláthatóvá és ellenőrizhetővé válnának. A hivatalok a helyükre kerülnének, nem hatalmat gyakorolnának és uralkodnának, hanem rendeltetésüknek megfelelően szolgálnának. Rossz közérzetünket jelentős részben a hivatalokkal szembeni kiszolgáltatottságunk, tehetetlenségünk okozza, az, hogy minden törvénytelenséget, alattomosságot, korrupciót le kell nyelnünk. Az alkotmány rendelkezésével ellentétben a hatalmat - elsősorban a közigazgatási hatalmat - nem a nép gyakorolja, hanem az elszámoltathatatlan, felelőtlen és ellenőrizhetetlen hivatal. Ez ellen tenni kell.

A szerző ny. ügyvéd, újságíró