Vita: Ki ölte meg a Köztársaság téren a francia fotóst?
A DEPORT-'56 nyílt levele
Tisztelt Eörsi László!
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) képviseletében kérem szíves tájékoztatását.
A Népszabadság Online, 2007. október 31-i számában tudósítás jelent meg a Köztársaság téri pártszékház ostromának ötvenegyedik évfordulóján rendezett, Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítójának bronz mellszobránál tartott megemlékezésről, forrásként a Nagy Imre Társaságot feltüntetve. A tudósítás arról is beszámolt, hogy Ön idézte fel a francia fotoriporter alakját.
A tudósítás szerint ennek keretében Ön azt állította, hogy: „a levéltári források alapján igen valószínűnek tűnik, hogy Tóth Tibor, a 19 éves Kisfaludy utcai felkelő, alvilági figura vétkes Pedrazzini halálában….” Noha a tudósításban az is szerepelt, hogy Pedrazzini halálának körülményeit nem nyomozták ki, Tóth Tibort a Köztársaság téri eseményekben való részvételért, valamint a szovjet csapatok elleni harcokért ítélték halálra, és végezték ki.
Az 1956-os Intézet - amelynek Ön is munkatársa - a forradalom negyvenedik évfordulójára, vagyis 1996-ban kézikönyvet adott ki. Ennek harmadik kötete a forradalmat követő megtorlás legfontosabb adatait tartalmazza. Megtalálható benne 229 kivégzett férfi és nő mindegyikének rövid életrajza, többek között Tóth Tiboré is. Az alábbiakban szó szerint idézem a „Megtorlás és emlékezés” című kötet 184. oldalán található életrajzot:
„TÓTH TIBOR
Budapest, 1937. 10. 22. – Budapest, 1959. 12. 22.
1958. szeptember 26-án tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa szervezkedés vezetése, gyilkosság és egyéb vádak alapján halálra ítélte 1959. augusztus 7-én. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével 1959. december 18-án jogerőre emelte. Négy nap múlva kivégezték.
Anyja artista volt, aki három hónapos korától menhelyen neveltette fiát Gyulán. Apját nem ismerte. Később egy körösladányi családhoz, majd Öcsödre adták nevelőszülőkhöz; ezután megint a gyulai menhelyre került. 1952-ben önként vonult be katonának, ám korára való tekintettel hat hónap múlva leszerelték. Ezt követően számos munkahelyen dolgozott egy-két hónapot segédmunkásként, utoljára a Ganz Hajógyárban. 1956 szeptemberében barátjával megpróbált Ausztriába szökni, ám a határon elfogták, és október 22-én Budapestre a Markó utcai börtönbe szállították. Innen október 28-án a felkelők engedték szabadon.
Ugyanezen a napon csatlakozott a Kisfaludy utca 28/b. számú házban működő fegyveres csoporthoz, ahol elsősorban őrszolgálatot teljesített. Október 30-án délután Klenovszki Istvánnal együtt ott volt a Köztársaság téren. Tóth az elsők között hatolt be az épületbe. A per során elismerte, hogy részt vett az épület átkutatásában, a bíróság azonban a fogságba esett védők bántalmazásában is bűnösnek találta. November 4-én fölvették a harcot a szovjet csapatokkal, 5-én visszavonultak a Víg utca 28. szám alá, de a harcot nem adták föl. A Rákóczi térnél több esetben támadták meg a szovjet páncélosokat, azoknak jelentős veszteségeket okozva. A 6-i harcokban megsebesült, a Koltói Anna Kórházban amputálták a bal lábát. Gyógyulása után a Csepeli Vasműben dolgozott segédportásként.”
Az életrajz szerint tehát Tóth Tibor nem hogy alvilági figura nem volt, hanem gyermekként egy „józsef attilai” utat bejáró állami gondozott, majd később kétkezi munkásember volt, akinek egyetlen korábbi „bűne” a disszidálási kísérlet volt. Sőt, Tóth Tibor az életrajz szerint kifejezetten bátor forradalmár volt, aki még a november 4-i szovjet invázió után is folytatta a harcot, arra pedig még csak utalás sincs, hogy Pedrazzini halálához bármi köze is lett volna. Holott erről bizonyára nem feledkeztek volna meg az illetékesek.
Amennyiben kutatásai során ettől eltérő következtetésekre jutott, akkor azok forrásairól szíveskedjék tájékoztatni.
Előre is köszönettel:
Budapest, 2007. november 2.
dr. Szerdahelyi Szabolcs
a DEPORT-’56 elnöke
Eörsi László válasza
Kedves Szabolcs,
szívesen válaszolok kérésedre, eddig mi – úgy emlékszem – szót tudtunk érteni, még ha nem is értettünk mindenben feltétlenül egyet.
2005-ben kutattam a Köztársaság téri eseményeket (erről meg is jelent a kötetem tavaly /Köztársaság tér 1956, 1956-os Intézet/ ), abban láthatod is, megjelöltem a pontos forrást (111. o., 71. lábjegyzet), amely szerint erősen valószínűsíthető, hogy Tóth Tibor volt a vétkes Jean-Pierre Pedrazzini halálában. A szintén tragikus sorsú Bakos Gyuláné ezt vallotta róla: „…Tóth Tibort [...] látásból már korábban is ismertem az alvilágból. [1957 júniusától] közeli baráti viszonyba kerültem vele. [...] Beszélt nekem ellenforradalmi tevékenységéről. [...] Dicsekedett még azzal is, hogy amikor a Köztársaság téren fényképezték őt és társait, agyonlőtte a fényképészt.” (Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, 1958. IX. 27. Budapest Főváros Levéltára 9024/59.) Bakosné ezt aligha találhatta ki. Úgy tűnik, hogy a nyomozóhatóságok nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget ennek az információnak, mert nem indítottak vizsgálatot az ügyben.
Hát bizony a „pesti srácok” között voltak igen magasztos emberek, és voltak kevésbé azok. Bár Tóth Tibor még csak 19 éves volt, és valóban nem olyan bűncselekményért ültették le, ami ma is annak számítana, mégis valószínűsíthető, hogy köze volt az alvilághoz.
A kutatások nem rekednek meg egy szinten. A 40. évfordulóra készült kiadványunk az akkori idők kutatási eredményeit mutatta be. Megjelenése után öt évvel jóval bővebb életrajzot írtam Tóth Tiborról (Corvinisták 1956. 1956-os Intézet), de abban sem tüntettem fel a fenti adatot, mivel akkor még nem találtam meg e forrást.
Annak örülök, hogy te nem torzítottad el a mondandómat, mint szélsőséges portálok. Ugyanis azt is mondtam, hogy Tóth Tibor „elkötelezett védelmezője volt a magyar függetlenségnek: még november 6–7-én is harcolt a Rákóczi téren a szovjet páncélosok ellen. [Részben] a szovjet csapatok elleni harcokért ítélték halálra”, akárcsak Bakos Gyulánét.
Üdvözlettel: Eörsi László
A szerkesztő megjegyzése: a DEPORT-'56 november 2-án délelőtt juttatta el levelét szerkesztőségünkbe. A levélben, mint olvasható, "tájékoztatást kért" a vitás kérdésekről. Természetesen időbe telt, amíg a kérdést eljuttattuk a történészhez, és megkaptuk a választ. A "Nyílt levél" azonban már az első percektől olvasható volt - "természetesen" Eörsi Lászlót gyalázó címmel - szélsőséges portálokon is. Ha a valódi információcsere a cél, furcsa eljárás.
