A megroggyant nemzeti önbecsülésnek úgy kell a siker (mi több: a sikersztori), mint egy falat házias félbarna kenyér, sok állományjavítóval, tizenöt perces kelési idővel, a héjába alaposan belesütött cetlivel. Ezt a szempontot, és főleg ezt szem előtt tartva lobbiznék megint csak a magasvérnyomás- és alkoholizmusolimpiáért, redbullvodka-olimpiáért, diszkóbaleset-olimpiáért, szív- és érrendszeri olimpiáért, napikétdoboz-symphonia-negyvenkávé-félliter-kommersztömény-olimpiáért, zsidózásolimpiáért, sorolhatnám olimpiáért, amelyekben, sőt amelyek során minden bizonnyal bizonyíthatnánk, hogy mit, az megint más kérdés, de ne próbáljuk megkeseríteni a nemzeti kockázatközösség feketelevesét. A négynaposünnep-olimpia országok közötti pontversenyében máris behozhatatlannak tűnő előnyre tettünk szert, miszerint minálunk már vége is van az évnek, még pár napot bejárunk ugyan bohóckodni, levezetni meg inni a munkahelyünkre, de máris itt a december 6-tól január 31-ig tartó karácsony, amikor megint csak inni, másnaposságot kiheverni (tehát inni), ünnepelni, lazulni járunk be egy kicsit, mégsem lehetünk mindig otthon. Két négynapos ünnep között szédelegve meg hajlamos lemaradni az ember rohanó világunk lüktető ütőeréről, én például arra a hírre értem haza egy bántóan betliszerű őszi csukázásról, hogy az MSZP és a Fidesz tábora is olvad. Na végre, valami haladás, ha már egészen elolvadt, szóljon ide valaki, vagy küldjön egy esemest, addig még elmennék egy kicsit csukázni.