A Kráter Műhely Egyesület sikeres frankfurti szereplése úgy látszik, kiverte a biztosítékot az ideológia mentén irodalmaskodók és újságíróskodók között. A téma gyakorlatilag az unos-untalan torz képben feltüntetett (gyakorlatilag nem létező) Wass Albert-recepcióesztétika, amivel két probléma van. Az irodalomtörténet még nem jutott el oda, hogy Wasst értékelje (épp az ideológia, ideológiák miatt, vagy az irodalmi rátekinthetőség ideje még nem jött el, avagy a kanonizáció természetrajzából fakadó bakik miatt), a honi siker viszont óhatatlanul arra készteti a lassan farizeusként is aposztrofálható véleményezőket, hogy foglalkozzanak vele. Mert mára nem tudják megkerülni a wasskos kérdést. És ez így baj, mondhatnám némi cinizmussal, hiszen ha végiggörgetem az utóbbi évek Wassra vonatkozó sajtóanyagát, csupa ismerős (para)frázisokkal találkozunk, melyeknek közös jellemzője: nem az életműről írnak, hanem a szerző politikai megítéléséről, erről is hibákkal és álmítoszokkal tarkítva. A honi sajtó egy része szinte egyet fúj a román szélsőségesekkel, innen kezdve pedig e témát akár felesleges is ragozni.

A Kráter Műhely hangsúlyos frankfurti szereplését is e kontextusban vélik egyesek az irodalom és politika új fejezetének. Érdekes felvetés mindenesetre, főleg, hogy sorozatainkból csupán a Re-Víziót említik: nyilván így igazzá válik vagy alátámasztható a fenti téves összekapcsolás: a Re-Vízió-sorozat az irodalom "rehabilitációját", pontosabban felmentését szolgálja éppen a korábban eltagadott művek megjelentetésével (Kuncz Aladár, Gárdonyi Géza, Gyóni Géza, Zathureczky Gyula stb.), így a szándékos összekapcsolást hatásvadász zsurnalisztikai fogásnak titulálom. Ki ismeri ma Gárdonyi utolsó regényét például (Bibi), ha nincs e sorozatban? Papp Sándor Zsigmond az Egy mondat a giccsről című publicisztikájában például megpróbál újat csempészni az ideológiák mentén alakuló Wass-képbe, irodalomtörténészként ítélkezik egy életmű felett, amit nem is ismer, derül ki. Divattal terhes ideológia, bálvány és alattvalók (olvasásszociológiai áthallások, lám ehhez is ért), középszerűség, meghatóan fals Erdély-kép - témák, melyek említése igazából felsorolássá silányul.

Az első kváziítélkezés a posztmodernről, a második nem irodalmi kategória, a harmadik magánvélemény, a negyedik akár magyarázható is, bár abszurditása okán talán felesleges, hiszen a feldobott labdát végül ő maga csapja le: az erdélyi magyarságról nem tudunk írni. Hm. Még szerencse, hogy Petelei óta van, aki írjon róla. Talán Makkai, Bánffy Miklós, Sütő is tévedett? Tamásit és Bodor Ádámot megemlíti a cikk, de aztán a "szivárványos hazakép"-et Coelhóval rondítja. Végső soron ez is csak ideológia(i giccs), mint ahogy Wass is... hiszen az ideológia beszél belőle, nem az író, véli a cikk. Ergo politikai meggyőződés Wass Albert és életműve? Avagy a Kráternek politikai meggyőződés kiadni Wass műveit? Nos, ezekre nem érdemes részletesebben reflektálni, hiszen a felvetés maga is (ideológiai) giccs, azt viszont finoman jelezném, hogy a KME nem először képviseltette magát Frankfurtban, hiszen 1999-től folyamatosan látogatjuk a könyvmustrát. De lehet, hogy az is csak ideológia, hogy például Németh Lászlót megvették tőlünk a franciák. Igen, tudom, divattal terhes ideológia, bálvány és alattvalók...

Kovács Attila Zoltán főszerkesztő, KME

A Kráter Műhely Egyesület tiltakozó levele egyetlen tényállítást sem von kétségbe azokból, amelyek tudósításunkban, illetve publicisztikánkban megjelentek. Mindössze azt kifogásolja, hogy politikai (ideológiai) összefüggésbe helyeztük a Krátert és Wass Albert munkásságát. Nem mi tettük. Az erdélyi író kultuszának gerjesztésével a Kráter támogatója és haszonélvezője annak a politikai hullámnak, amely Wasst valós esztétikai értékeitől függetlenül próbálja előtérbe tolni.

Papp Sándor Zsigmond-Varsányi Gyula