Sör, csajok, vereség
A Redskins a Washington melletti Landoverben lévő FedEx stadionban rendezi hazai meccseit. A csomagszállító cég a névadásért évente 7,6 millió dollárt - nagyjából 1,3 milliárd forintot - fizet. A fővárost körülvevő gyűrűnek külön, csak a mérkőzések napján megnyíló lehajtója van, ezen közelíthető meg a környező parkolódzsungel. Alkalmi jegyhez legegyszerűbben az interneten lehet jutni: a csapat hivatalos honlapjáról egyetlen kattintás visz át a bérletesek felesleges belépőit kínáló börzére. Az idén azonban a Rézbőrűek megnyerték a szezon első két meccsét, és az elmúlt aszályos évek során kiszomjazott drukkerek még az ötemeletes tribün legfelső karéjára szóló jegyek árát is a csillagos égbe - 200 dollár, azaz 36 ezer forint környékére - tornázták fel. (Mi lenne a helyzet, ha tavaly kettőnél többet nyernek meg a 12 meccsből?)
Marad a másik megoldás, el kell késni. A jegyüzérek már a kezdőrúgás pillanatában pánikolnak, hogy a nyakukon marad a zsuga. Amikor a stadionból kihallatszik az első sikeres támadás utáni ujjongás, vége a heves alkudozásnak: a jegy darabját ideadják két húszasért, és egy ötvenesért parkolójegy is kerül. Mire bejutunk, a Redskins már 7:3-ra vezet - a vécében ekkor szabadulnak el az érzelmek.
Az nem kifejezés, hogy telt ház van. Az NFL legnagyobb stadionjában 91704 az ülőhelyek száma, ebből ezen a napon 90803-on ültek, amivel megdöntöttük az eddigi rekordot. Ehhez képest valóságos csoda, hogy a második szinten, nagyon kellemes magasságban találtunk középen egymás mellett három üres helyet. Kár, hogy négyen vagyunk. A szomszédok mind ismerik egymást, elvégre bérlethez csak kihalásos alapon lehet jutni, a várólista olyan hosszú, hogy ha most jelentkeznénk, jóval több, mint tíz év múlva jutnánk fix belépőhöz. Bár Amerikában az ilyesmi nagyon nem illendő, megkérdeztük, mennyibe kerül itt "alapesetben" egy hely. A bérleteseknek 99 dollárba, az interneteseknek 250-300-ba. Vagyis egy négytagú család simán elkölthet ötszáz vagy akár ezerkétszáz dollárt, és akkor még nem számítottuk bele a parkolást, a kemény felárral árult ételt-italt vagy a szintén méregdrága szuvenírboltokban hagyott összeget.
Úgy döntöttünk, nem dicsekszünk azzal, mennyit spóroltunk. Így is megkérdezték, hogy honnan is jöttünk? Mikor tisztáztuk, hogy nem Dallasból, barátságosabbá válik a környezet. A Cowboys-Redskins ellentét nagyjából a magyar Fradi-Újpestnek felel meg, azzal a különbséggel, hogy pesti meccs után még nem láttam olyan trikót árulni, miszerint a másik csapat menjen a p...ba (Fuck Dallas!).
A lelátón a hangzavar egészen meghökkentő, pedig gyerekkoromban a Népstadion is gyakran megtelt. Nagypapámnak köszönhetően ott voltam például az 1968-as FTC-Leeds VVK-döntőn - amíg iskolában voltam, a jó öreg kiment sorban állni a reggel nyitó pénztárhoz. A kiabálásnak itt komoly taktikai funkciója van: a támadó ellenfelet kell összezavarni, és megakadályozni, hogy meghallják, amit az oldalvonal mellett idegeskedő edző vagy az irányító próbál odakiabálni a többieknek. Amikor mi támadunk, akkor persze pár másodpercre illik csendben maradni.
A tribünön két emberfajta is van, aki nem a pályát nézi. A rendőr, aki napszemüvege mögül rezzenéstelen arccal a közönséget pásztázza, meg a sörárus, aki a lépcsőn izzadva cipeli a jegesládát. Az ember azt gondolná, hogy amint az utóbbi végzi a munkáját, egyre több dolga lesz az előbbinek - de nem. A holtbiztos, azonnali és súlyos büntetés tudata a jelek szerint még a háromnegyed részegek számára is elég visszatartó erő. A bérletes nem ezt az egy meccset kockáztatja. Ha valami gond van, többé a lábát nem teheti be ide. A második félidőben felmegyek a harmadik emelet alá mélyen benyúló, "korlátozott látóterű" sorokba, minden második emberen kék New York Giants-mez feszül. Barátságosan zrikálják egymást a bordó trikós hazaiakkal.
A lelátói hangulathoz persze az is kell, hogy a pályán állandóan történjen valami. Ha éppen áll a játék, jön a negyventagú, rendkívül mutatós lányokból álló tánckar vagy a Redskins saját fúvószenekara. Az akciókat és a labda pozícióját a csapat riportere közvetíti, és a hallássérültek kedvéért mindez fényújságon is olvasható. A korlátozott kilátás a legolcsóbb helyeken abból adódik, hogy belógnak a felső tribün széles tartóoszlopai. Cserébe rengeteg tévét szerelték fel a plafonra, ezzel megoldották, hogy a helyszínen is láthatjuk ugyanazt, mintha otthon maradtunk volna. Igaz, akkor a mögöttünk minden támadásnál felugrálók nem locsolnák a nyakunkba a sört.
A Rézbőrűek nevét és sastollas indián harcost ábrázoló címerét az amerikai őslakosok súlyosan sérelmesnek találják. Az idén alapításának 75. évfordulóját ünneplő, 1937-ben Bostonból átköltözött csapat azonban kitart mellette. Nem csoda, ez az egész amerikai profi sport egyik legjövedelmezőbb vállalkozása. A Forbes magazin szerint nagyjából másfél milliárd dollárt ér, ezzel hosszú ideig az élen állt, csak idén szorult a második helyre - micsoda pech, pont a Dallas Cowboys mögé. A többségében feketék lakta Washingtonban és környékén annak ellenére óriási a Rézbőrűek támogatottsága, hogy 1962-ben ez volt a legutolsó csapat, amely hajlandó volt színes bőrű játékost szerződtetni. (Akkor is csak a szövetségi kormány ultimátuma nyomán.) A franchise éves forgalma 300 millió dollár, a haszon tavaly 60 millió dollár volt. A bevétel a bérletek eladásán túl a tévés jogokból, a mezek, melegítők, divatcikkek és a stadionban lévő büfék forgalmából adódik.
A tulajdonos, a washingtoni ingatlanüzletekből meggazdagodott Daniel Snyder elsősorban edzőkre költ: az NFL-ben a Redskins szakemberei keresik a legtöbbet. A '80-as és '90-es években a csapattal három bajnoki döntőt (Super Bowlt) nyerő, ezért Washingtonban a mindenkori elnöknél is nagyobb embernek tartott Joe Gibbs alatt további öt olyan tréner dolgozik, aki máshol már vezetőedző is volt. Ehhez képest eléggé összevissza játsszák a hajrát. A szünetben még 17:3-ra vezetnek, aztán a második félidőben háromszor is kapitulálnak. A legvégén kétszer is vacak 90 centit kellett volna előrébb juttatni a tojást, hogy legalább hosszabbítás legyen, de nem sikerült. Pedig direkt ennek szurkoltunk. A vége 17:24. A kezdőkörben a két csapat játékosai közül néhányan kis imakörbe térdelnek, de a hazaiakon már ez se segít.
Kifelé menet beleütköztünk egy kisebb lökdösődésbe: Giants-trikót viselő, több mint kétméteres hústoronyba próbáltak belekötni, de annyian voltunk, hogy a potenciális bajkeverők a kezüket se nagyon tudták felemelni. Egy másik New York-i drukker fennhangon kérte számon a szembejövőktől, hogy "most bezzeg kussoltok, mi!?". Őt nem bántotta senki - aki ennyi pénzt költ egy meccsre, nem azért teszi, hogy aztán rács mögött várja az óvadékot letárgyalni érkező ügyvédet. Még ha lecsúszott is nyolc- tíz üveg (amerikai) Budweiser. Különben is, mindenki siet. Az átlagos néző két és fél órát ül a kocsijában, mire kijut a parkolóból.
Washington, 2007. október
