A Parlamentben tartották a Demokrácia Akadémia tanévnyitóját

Megnyílt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által indított Demokrácia Akadémia Budapesten.
A Parlamentben pénteken tartott tanévnyitón Kiss Péter kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a történelmi tanulságoknak tudássá kell válnia, s a Demokrácia Akadémia ehhez hozzájárulhat, "ez egy nagyon jó kezdeményezés".


Mint mondta: "semmilyen megélt, akár történelmi trivialitásnak tekintett tanulság nem érvényesül automatikusan egy társadalom életében". Hozzátette: mi azt szeretnénk, hogy történelmi tanulságaink automatizmussá váljanak, tudássá, hogy birtokolhassák a következő generációk is.

Ennek az ügynek az egyik nagyon jó kezdeményezéseként értékelte  a Demokrácia Akadémia megindítását. 
Üdvözölte a MEASZ-nak azt a szándékát, hogy ez a kezdeményezés  induljon iskolaként és váljon mozgalommá, a 24 főről terjedjen ki  milliókra.  

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke a demokrácia erősítésének szükségességét hangsúlyozta. Úgy vélte, hogy az antifasizmus nem kap  kellő hangsúlyt a közoktatásban.

A Demokrácia Akadémián április végéig lesznek előadások huszonnégy hallgatónak. Az akadémián kéthetente lesznek előadások.

A kezdeményezést üdvözölte Göncz Árpád volt köztársasági elnök is, aki egészségi állapota miatt nem tudott személyesen megjelenni  az évnyitón.

Kiss Péter kitért a péntek reggeli budapesti eseményekre, valamint az október 22-én, a fővárosban történt utcai rendbontásra. Leszögezte: nincs olyan politikai nézetkülönbség, ami bárkit feljogosítana arra, hogy másokban félelmet keltsen. Szerinte a "csendes többség" akarata ezzel szemben áll.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.