E hithez sok jóindulatra van szükség. Különben nehéz elképzelni, hogy az adóhivatal a vak véletlen szabályai szerint eljárva indult egy időben Orbán Viktor és Kubatov Gábor vagyonának nyomába. Tényleg: nem zárható ki, hogy az erre az évre szánt tízezer vagyonosodási vizsgálatba együtt sodródik bele két vezető ellenzéki politikus. Ilyen ellenőrzésre ugyanis okot adhatnak például a különösen nagy értékű, vagy szembetűnően gyakori utazások. A két célszemély pártja vezetőjeként akár be is járhatta a világot, így az erre hivatott masina mechanikusan kiemelhette őket a magyarok sokaságából, az ellenőrzés elrendelése után feloldhatták a kódszámot, majd mikor kiderült, kikről van szó, szakosodott adóellenőrhöz jutott az ügy, ő automatikusan értesítette név szerint a kiválasztottakat, s íme, már egymás mellé is került a két politikus.

Nehéz és megerőltető jó érzéssel leírni a sablonmondást, hogy rossz, aki rosszra gondol. Azzal van probléma, aki képes nem arra gondolni. Ha mégis ezt teszi, találhat és találjon is még kapaszkodót: a kormányfő és miniszterei kértek már maguk ellen vagyonosodási vizsgálatot, miért ne eshetne át ilyenen a Fidesz két vezetője is? Mi bajuk eshet? Ha ki akarják kezdeni őket, miért ezt a megoldást választanák, ahol nincs igazi szankció, legfeljebb fizetni kell, ha a bevallott személyi jövedelem nem fedezné a vagyont, esetleg az életvitelt? Felvethetnénk, hogy Orbánnak is jobb, ha állandóan piszkált házáról egyszer hivatalos papír mondaná ki, hogy financiálisan is rendben van. Ám ezek a remények is csak akkor érvényesek, ha eltökélten hiszünk az ügy tisztaságában. Mármint hogy az adóhivatal, ha bársonyszékben ülő miniszternél talál valamit, azt nem fojtja aktába, s ha főnökei ellenfelénél gyűrődik fel a papír, megkettőzött fegyelemmel ellenőrzi önmagát is.

Megengedhető-e ennyi jóindulat? Vakhit, mely képes szembenézni a vak véletlen reményével - ha ezt a képzavart egyáltalán kibírja valaki nevetés nélkül. Miközben nevetésre nincs ok.