Toroczkait elengedték, törvény elleni izgatás miatt az ügyészség veszi át ügyét

Törvény, vagy hatósági személy elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen rendzavarás miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után szabadon távozhatott a bíróság Markó utcai épületéből.

Toroczkai Lászlót hétfőn este állította elő a rendőrség a budapesti zavargások során.

A bírósági határozat indoklása szerint Toroczkai Lászlónak, amikor a Szabadság téren beszédet mondott, már tudomása volt arról, hogy a rendőrség megtiltotta az Operához tervezett vonulásos demonstrációt. Ennek ellenére "buzdító hangú beszédet" tartott, harcosoknak nevezve az egybegyűlteket.

A bíró indoklásában elmondta, hogy a bíróság "hosszmetszetében" vette át az ügy bizonyítását, kezdve a Szabadság téri demonstrációtól egészen a Nagymező utcában történt rendőri intézkedésig.

A bíróság álláspontja szerint a rendőri intézkedés előzményeit is tisztázni kellett, ezért videofelvételeket tekintettek meg a Szabadság téren, illetve a Nagymező utcában történtekről.

A bíró közölte, hogy a két rendőr tanú egybehangzóan elmondta, a tüntetők a helyszínen erőszakot alkalmaztak, köveket, Molotov-koktélt dobáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, ezt követően került sor a tömeg feloszlatására.

A bíróság álláspontja a bizonyítékok alapján az, hogy a Szabadság téren Toroczkai László "buzdító hangú beszédet" tartott, a téren lévő embereket harcosoknak és metaforikusan "oroszlánnak" nevezte, valamint utalt arra, hogy az ,56-os forradalom a mai napig is tart.

A bíróság megítélése szerint Toroczkai tevékenysége alkalmas "a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni biztatás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására".

 

A bíró ismertetése szerint a videofelvételeken látható, hogy Toroczkai László felhívása nyomán a tömeg követte őt a Nagymező utcába, s ezután alkalmaztak a demonstrálók erőszakot a rendőrökkel szemben.

Felhívta a figyelmet a bíró arra, hogy a tüntetők Molotov-koktélokat dobáltak, autókat borogattak, közlekedési jelzőtáblákat téptek ki, és a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy Toroczkai László Szabadság téren tanúsított magatartásával "pszichikai bűnsegéd" volt, követte őt a tömeg, amely felfegyverkezve, csoportosan valósította meg a hivatalos személy elleni erőszakot.

A bírósági tárgyaláson Toroczkai Lászlót édesapja, Tóth László védte, aki védőbeszédében azt mondta, hogy fia nem követte el a rendzavarás szabálysértését, megadta magát a rendőröknek, nem tanúsított ellenállást, amikor a földön ülve megvárta a rendőrök intézkedését.

Toroczkai László vallomásában hangsúlyozta, hogy a tőle elvárható gondossággal tájékoztatta a Szabadság téri demonstráción részt vevőket a kialakult helyzetről, azaz arról, hogy a téren jelenlévőktől tudta meg azt: a rendőrség mégsem engedélyezi vonulásukat az operaházhoz. Mint mondta, ezt egy újságírótól tudta meg, de hivatalos iratot nem adtak át neki. A téren közölte, hogy saját felelősségére indul el az Operához és azt mondta, hogy a demonstrálók mérlegeljék a helyzetet.

A központi Kerületi Bíróság tárgyalóterme zsúfolásig megtelt Toroczkai László szimpatizánsaival, sokan közülük a folyosón rekedtek, őket mintegy húsz rendőr felügyelte, míg az épület aulájában és a bíróság előtt további kéttucatnyi rendőr várakozott. Intézkedésre nem került sor, ám a bírónak több alkalommal is figyelmeztetnie kellett a tárgyaló teremben ülőket arra, hogy ne kommentálják az elhangzottakat. A tárgyalás végén a rendőröket és a bíróságot szidalmazva vonultak ki az érdeklődők, miközben Toroczkait megtapsolták.

 (MTI)

Toroczkai a bíróságon
Toroczkai a bíróságon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.