Hodorkovszkij leülte büntetésének felét - De nem reménykedhet

Mihail Hodorkovszkijra, a Yukos (Jukosz) kőolajipari konszern volt főrészvényesére újabb fegyelmi büntetést rótt ki a csitai fogház vezetése nyolc nappal büntetése felének letelte előtt, így nem helyezhető feltételesen szabadlábra - közölte az egykori milliárdos ügyvédje csütörtökön Moszkvában.

Hozzátette, hogy a döntést megfellebbezik, s remélik, hogy akárcsak a korábbi három hasonló esetben, a bíróság ezt is törvénysértőnek minősíti. Csütörtökön telt le a Hodorkovszkijra egyebek mellett adócsalás miatt kiszabott nyolcévi szabadságvesztés fele. Negyven orosz értelmiségi és közéleti személyiség nyilatkozatban kérte szabadon bocsátását, s szót emelt mellette a támogatására létrejött csitai társadalmi bizottság is.

"A Yukos-ügy - négy év nyílt politikai represszió" címet viselő nyilatkozatban a negyven aláíró rámutat: "A Hodorkovszkij ellen lefolytatott per maga alá temette a mai orosz igazságszolgáltatás jó hírnevét", s az állam még csak el sem érte célját, az egykor gigantikus kőolajipari társaságból csupán romok maradtak, amelyeken állami korporációk tenyésznek, s ha továbbra is rács mögött tartják Hodorkovszkijt - és egykori tulajdonostársát, Platon Lebegyevet -, az pusztán "a gonosz bosszúvágy" megnyilvánulása lesz, nem szólva arról, ha újabb szabadságvesztésre ítélik őket. (Hodorkovszkij és Lebegyev előtt februárban ismertették az újabb vádat, amely szerint 30 milliárd dollárt loptak el.)

A két vállalkozónak a jogvédők szerint az orosz törvények betűje és szelleme értelmében egyaránt joguk volna az idő előtti feltételes szabadlábra helyezéshez, amelyre akkor van lehetőség, ha az elítélt a rá kiszabott büntetés több mint felét letöltötte. A Gazeta című lap csütörtökön rámutatott: halvány esélye sincs annak, hogy a két férfit szabadlábra helyezzék, ugyanis egy csitai kerületi bíróság az új vádakkal kapcsolatban január 2-ig szólóan őrizet alá helyezte őket, és ezt éppen azzal indokolta, hogy a vádlottak esetleges feltételes szabadlábra helyezésük esetén akadályozhatják a nyomozást.

A nyilatkozatot többek között Jurij Szamodurov, a Szaharov múzeum és közösségi központ igazgatója, Ljudmilla Alekszejeva, a Moszkvai Helsinki Csoport elnöke és Vlagyimir Rizskov, az állami duma független képviselője, a felszámolt Republikánus Párt volt vezetője írta alá.

Csütörtökön a Hodorkovszkij támogatására létrejött csitai társadalmi bizottság sajtóértekezleten hívta fel a figyelmet arra, hogy mostantól a nyolc évre ítélt két fogoly joggal kérheti feltételes szabadlábra helyezését. Marina Szavatyejeva, a bizottság helyettes elnöke elmondta: örülnek, hogy Hodorkovszkij már-már csitai lett, de ideje hazamennie, s ezért vásárolnak számára egy jegyet a Csita-Moszkva vonatra.

Hodorkovszkijt tavaly decemberben szállították Csitába az újabb vádak kivizsgálása céljából, s bár a moszkvai városi bíróság elnöksége szeptemberben törvénysértőnek minősítette, hogy a nyomozást Csitában folytatják, egy kerületi bíróság törvényesnek találta ezt.

(MTI)

Mihail Hodorkovszkij
Mihail Hodorkovszkij
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.