Szekeres: elindulhat egy húszfős egység Afganisztánba

Magyarország  kész arra, hogy a jövő évtől részt vállaljon a dél-afganisztáni megfigyelő-összekötő-kiképző feladatokat végző NATO-egységek munkájában, és erről egyeztetéseket kezdett a holland kormánnyal - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-tagországok  védelmi minisztereinek informális hollandiai találkozóján.

Mint az MTI-nek csütörtökön elmondta, összesen húszfős csoportról van szó, amely az Uruzgán tartományban a NATO-műveletet irányító holland erők tevékenységét segíti majd. Később dől el, hogy pontosan milyen tudású, milyen fegyvernemű egységre van szükség.

Szekeres hangoztatta: a misszió csakis a megfelelő kiképzés, felszerelés és logisztikai utánpótlás biztosítása után kezdődhet. Mind a magyar, mind a holland fél részéről szükség van anyagi erőfeszítésekre is. A vállalásban a kormány élvezi mind az öt  parlamenti párt támogatását. A miniszter november 5-én tájékoztatja a témáról a teljes Országgyűlést.

Mint mondta, ezt megelőzően, e hét végén Afganisztánba látogat, ahol személyes tárgyalásokat folytat a nemzetközi erők parancsnokaival és az egyes területek parancsnokaival.

A miniszter leszögezte: Hollandia, az Egyesült Államok, valamint a NATO politikai és katonai vezetése egyaránt megkereste a kormányt a most bejelentett vállalás kapcsán. A tárca eredetileg 2009-től tervezett volna ilyen feladatot vállalni - fűzte hozzá.

Szekeres Imre hangoztatta: abban nagy a NATO felelőssége, hogy biztosítsa az ország önfenntartó biztonsági környezetet, vagyis az afgán hadsereg és rendőrség vegye át az ország biztonságának garantálását. A megfigyelő-összekötő-kiképző feladatokat végző  csoportok tevékenysége nagyon fontos, mert így lehet biztosítani, hogy az afgán hadsereg felkészüljön a feladatra, és idővel maga lássa el az ország biztonságát - fejtette ki a magyar miniszter, hozzátéve, hogy ezáltal a NATO feladata is megváltozhat. Másrészt a vezérkar álláspontja szerint Magyarországnak szüksége van erre a tapasztalatra, mert az itt szolgáló katonák később más, hasonló feladatokra is felkészültek lesznek. 

A miniszteri ülésen Szekeres emlékeztetett arra, hogy Magyarország számos műveletben vesz részt a világban, 13 országban, 17 misszióban összesen több mint ezer magyar katona van jelen. Ez a szárazföldi erők nyolc százalékát jelenti, ráadásul jövőre mintegy 10 százalékra nő.

Világossá tette azt az álláspontot hogy minden NATO-tagország  érje el a nyolc százalékos részvételi szintet a tartós műveletekben, mert ez biztosíthatja a NATO képességeinek valódi kifejtését és alkalmazását. Így lehet igazságos teherviselést elérni, és ezzel megszűnnének a ma még létező hiányok - tette hozzá.

Az MTI értesülései szerint Magyarország a tagállamok élvonalába tartozik az említett aránnyal, a 26 tagország kevesebb mint háromnegyede éri el ezt a szintet.

Szekeres Imre Hollandiában megerősítette a tavaszi amerikai látogatása során nyilvánosságra hozott új magyar vállalásokat, amelyek mind az öt parlamenti párt támogatását bírják. Eszerint folytatja az ország a stabilizációs és újjáépítési programot Baglán  afganisztáni tartományban. Jövő októbertől hat hónapra hazánk veszi  át a kabuli nemzetközi repülőtér repülésirányításának vezető nemzeti feladatát: ez magas technikai, műszaki és katonai feladatot jelent -  szögezte le a miniszter.

Ugyancsak jövő ősztől a Szolnokon állomásozó különleges műveleti  zászlóalj első százada - amely addigra megfelelő, lehetőség szerint  amerikai kiképzést kap és gyakorlatot szerez - három hónapos  szakaszokban (alkalmanként 12-14 fővel) részt vesz különleges  katonai műveletekben. Van realitása, hogy ennek az egységnek a feladata lesz a most bejelentett afganisztáni szerepvállalás -  derült ki a miniszter beszámolójából.
- Minden feladat, amelyet Afganisztánban magyar katonák  ellátnak, veszélyes feladat - szögezte le Szekeres. - Arra  törekszünk, hogy a maximális biztonságot garantáljuk. Az, hogy  magyar katonát eddig nem ért súlyos sérülés, a maximális biztonságra törekvő kiképzésnek és felszerelésnek köszönhető.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.