A szerző közíró

A "központi" ünnepség részeként, a Fidesz kezdeményezésére, a szocialista városvezetéssel együttműködve. Ott volt mindenki, az elhangzó beszédekben senki sem akarta kitekerni a másik nyakát, hanem - ha hiszik, ha nem - Tóth Imi közéleti, szellemi, emberi teljesítményét méltatták. Olyan suta érzésem volt, hogy a nagy, hablatyolós zűrzavarban egyszer csak megteremtődött egy épeszű pillanat. Talán nem csak mi tartozunk érte hálával, akik szerettük Tóthot.

Debrecent meg azért emlegettem, mert Kósa Lajos talán már másodszor vetemedett arra, hogy a többi politikai erőt bevonva együtt ünnepeljék a forradalmat. Mármint az 1956-osat. Persze ehhez nagyon kell a többi politikai erő bevonhatósága is. Egyre inkább az a benyomásom, hogy minél messzebb megyünk a fővárostól, annál nagyobb az esély arra, hogy egészen normális jelenségekkel találkozzunk. Dehogy akarok én moralizálni, de biztos vagyok abban, hogy egy-egy ilyen alkalom megünneplésekor a megfelelő viselkedés egyszerűen emberség és intelligencia kérdése.

Természetesen jól tudom, hogy ennek az egyszerűségnek éppen 1956 kapcsán nem olyan könnyű megfelelni, hiszen jómagam is úgy nőttem fel, hogy '56-ot még a lottón sem volt kockázatmentes behúzni. Túl közel van, ugye, na meg a belpolitikai helyzet is fokozódik. Legyünk jóhiszeműek: biztosan ez az oka, hogy a mostani megemlékezések is hemzsegtek az ellentmondásoktól és az erőltetett párhuzamoktól.

Kövér László például azt találta mondani, hogy illúzió volt a rendszerváltást '56 folytatásaként, kiteljesítéseként értelmezni, meg hogy ma is ugyanazokkal állunk szemben, mint annak idején. Jóllehet nem rohantam az utcára ávósokat kergetni, még a közelgő T-34-esek dübörgését sem véltem hallani, hisz értem én, hogy jelképeset tetszett Kövér doktornak mondani, de hát nekem így, jelképesen is eget verő baromságnak tűnik. Talán szerencsésebb és hatékonyabb lenne a mai viszonyokhoz alkalmazkodó, értelmes politizálással megpróbálkozni a kormányt leváltandó. Már hogy osszam az észt.

Az országos főkapitány azt mondta, hogy hiba volt tavaly a vipera nevezetű eszköz rendőri alkalmazása. Kóka János pedig kicsit restelkedett, hogy a liberálisok nem ítélték el elég határozottan a karhatalmi túlkapásokat. Ezt se értem. Gergényi tábornok annak idején rokonszenves határozottsággal állította, hogy a vipera használatának feltételezése merő rágalom. ("Minek hisz maga? Amit a vaksi szemével lát? Amit a süket fülével hall?" - kérdezte Virág elvt.) Aztán pedig maga Demszky Gábor tüntette ki a talpraesett tábornokot. Na mármost: vagy a tábornok hazudott ordenáré módon (igen), vagy hülye az egész ország (nem). A főpolgármestert meg hagyjuk is.

Miután hermetikusan lezárták a főváros nagy részét, Gyurcsány Ferenc az Operában helyénvaló dolgokat is mondott. Többek között azt, hogy a mai demokrácia az '56-os barikádoknak csak az egyik oldalán küzdők hősiességéből eredeztethető, és hogy a nép velük van, velünk van. Kivel is, kedves miniszterelnök úr? Hát ahol csak meg tetszik jelenni, azonnal kitör a balhé. Nehéz ezt a szeretet, az azonosulás jeleként felfogni, még akkor is, ha a hőbörgő vandálokat sem lehet kedvelni. Ami pedig a barikádot illeti: melyik oldalán is voltak, ha voltak, a börtönből kiszabadult nyilasok, akiket a miniszterelnök úr képviselőtársa emleget? Abban is tökéletesen igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy nem lehet egyszerre eszmény Nagy Imre és Kádár János. És akkor most megszűnt az általa vezetett párt jogfolytonossága a Kádár vezette párttal? Vissza tetszik adatni az ingatlanokat, a vagyonokat, el tetszik határolódni a valamikori munkásőröktől, ifjú gárdistáktól, KISZ-esektől? Az Apró-villát meg hagyjuk is. Mondott még valamit Gyurcsány Ferenc, amihez kell egy kis segítség. Az a bajunk, szerinte, hogy nem merünk elindulni. Hova a kórságba? - tessék mondani! Mert ahogy a miniszterelnök irányt mutogat, hát az bizony leginkább egy kissé megzavarodott közlekedési rendőr hadonászásához hasonlatos. (Ajánlott forrás az Hulot úr közlekedik című film.)

Orbán Viktor hosszasan értelmezte az ország Kelethez fűződő viszonyát. Igaz, a Kelet-Habsburgokra elfelejtett kitérni, ám a veszély újra itt van. (Az oroszok már a spájzban vannak.) Annyira nem ijedtem meg, de legyen ez az én hibám. Viszont felszólított az erőszakmentességre, nagyon helyesen. Csak hát tudni lehet már rég, hogy ha minél nagyobb tömegben szólítjuk folyamatosan az utcára az embereket, annál inkább előfordulhatnak botrányok (tudom: a provokátorok). Közben a parlament ülésterméből meg állandóan kivonulunk, mintha az egész frakciónak egyszerre és folyamatosan prosztataproblémái lennének.

Terjedelmi okok miatt nincs lehetőség az összes zagyvaság fölelevenítésére. Volt, ami volt, kövezzenek meg érte, de nekem az volt a legfontosabb, ami Tiszaújvárosban történt. Le a kalappal Tiszaújváros előtt, még ha százszor Leninvárosnak hívták is.