E mitológia védelmében emelte fel a hangját, mondván, nem engedheti meg magának a nemzet, a nép és legkevésbé a politikusok, hogy törzsi háború dúljon az országban. (Miközben Antall annak idején e háborúk áldozatává vált, mára pedig a mitológia egyik szereplőjévé lett.)

Bár a törzsi háború minden szükséges jelvényét felhordták a vezérek az idei ünnepre, most az alkalomnak is megvolt a maga kisugárzása, ereje. Ha törzsszövetség körvonalai nem rajzolódtak is ki, hadüzeneteket ezúttal csak az utca küldött, s inkább csak a kormány rendőreinek.

Az államfő kezdte időben, hangütésben is. Mint minden fontos szónok, és ez meglehetősen szokatlan a tengelytől jobb felé haladva, Nagy Imrénél vette fel az első tájékozódási pontot, akinek nevében ugyanis el kell utasítani Kádárt, a kádárizmust, az erkölcsi-szellemi átmenet lehetőségét onnan-ide. S hogy félreértés ne eshessen, ez az "ide" balra osztott feddések formájában jelent meg. Kezdve ott, hogy az ünnepségre, ahol ő beszélt, bemehetett bárki - szemben nyilván a kormányfő elleni tüntetésektől védett más állami rendezvényektől -, a tavalyi atrocitásokban vétkes rendőrök elítélésének követelésén át odáig, hogy a beszéd jelentős részét arra szánta, hogy megindokolja, miért nem tüntette ki Horn Gyulát, bár sem a polgári keresztről, sem a volt miniszterelnökről nem esett szó.

Gyurcsány Ferenc is Nagy Imrétől indult, bár ő ezt a "kályhát" már korábban kijelölte. Nem konfrontálódott, nem kereste a nemzeti egység megbontóit, ehelyett az egység illúziójának reményét adta, azt is inkább megrendült hanghordozással, mintsem nyílt politikai ajánlattal. Definíciója, mely szerint a diktatúra állítások sorozata, a demokrácia viszont kérdezni tud, sajátos értelmezési tartományban jelent meg, hiszen tudni lehetett, másnap Orbán Viktor épp "A kérdések", a parlamenten kívüli eszközökkel remélt kormánybuktatás, a népszavazás köré szervezi beszédét.

Így is történt, az azonban váratlan volt, hogy Orbán köszönés, megszólítás nélkül robbant be a színpadra, ahol azonnal Nagy Imrével kezdett. De nem ám, mint keleti gyökerű végső soron kommunistával, hanem fontos hivatkozásként. Ettől fogva lehetett tudni, hogy a támadó forma csillapított tartalmat visz magával. Rikítóan durva fordulatokkal nyugtatta esőverte tömegét a Fidesz elnöke. Közölte, hogy 1956 a Kelet elleni forradalom volt, s a Kelet újra itt van, nyilván helytartóival együtt. (1848-ban meg a Nyugat ellen keltünk fel?) Nem oldotta fel az ellentmondást, hogy akkor miért a Nyugat számára verik dobra az országot, mint másutt mondotta volt több ízben. A haza nem lehet ellenzékben 2002-es tétele tehát megtalálta a külső ellenséget, ami nélkül ez a konstrukció aligha működtethető. Megint csak az oroszok és a hozzájuk húzók kárhozatára. Csakhogy: semmi erőszak, mert az az ő eszközük, nem a miénk - hangzott Orbántól a használati utasítás. Nincs baloldali vagy jobboldali tandíj, vizitdíj - így a folytatás, miközben van, mert hiszen a jogalkotók szerint a rászorulók mentesülnek mindkettőtől. Minél inkább előre haladt a szónok, annál kevésbé tekintett ötvenhatra, de hát nem is ezért szeretik hívei, mert jókat mond a történelemről. Arra ott volt néhai Antall József. Azért térjünk hát vissza hozzá. 1990-es ünnepi beszédében ezt mondta: kell, hogy meglegyen a technikája, a metodikája és az erkölcse a politikai ellentétnek, szembenállásnak.

Mintha már keresnék.