Az új biztosítási rendszerben megszűnik a kórházi volumenkorlát

A Magyar Kórházszövetség javaslatára megszűnik a teljesítmény volumenkorlát - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Liberális Egészségügyi Tanács pénteki budapesti megbeszélését követően.

"Nagyon sokszor beszéltünk már erről, hogy szűnjön meg a teljesítmény volumenkorlátok abszolútsága. Ezt teljes mértékben el tudtuk fogadni, sőt, egyetértettünk vele" - fogalmazott Horváth Ágnes. Az átalakítás kapcsán a tárcavezető kiemelte: eddig nem tudták figyelembe venni a betegeknek az ellátó minőségéről alkotott véleményét. Horváth Ágnes szerint egy merev rendszer szűnik meg. Mint mondta, a teljesítmény volumenkorlát nem bukott meg, de szükség van olyan korlátozásra, ami a szolgáltatót is ösztönzi, hogy jobb minőséget biztosítson.

Mint elhangzott, az elmúlt napokban több mint 30 szakmai szervezettel egyeztettek. A tárca elfogadta a Magyar Gyógyszerészkamara javaslatát is, hogy a pénztárak ne lehessenek patikák tulajdonosai.

A szakmai kollégiumok felvetésére igent mondtak arra is, hogy a pénztárak csak finanszírozásra állapíthatnak meg protokollokat, szakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, ezeket a kollégiumok dolgozzák ki. Hasonlóképpen elfogadta a tárca a kollégiumok javaslatát arra, hogy részt vehessenek a díjtétel meghatározásának folyamatában. Horváth Ágnes azt mondta, egyetértenek a kórházszövetség felvetésével, hogy a pénztáraknak adott távolságon belül kell szerződniük az ellátó intézményekkel.

A törvényjavaslat feltehetően a jövő hét végén kerül az Országgyűlés elé - mondta az egészségügyi miniszter, aki a szerdai parlamenti vitanapon szeretne megismerkedni az ellenzék elképzeléseivel is.

Az Országgyűlés - a Fidesz kezdeményezésére - szerdán "Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?" címmel tart politikai vitanapot, több mint ötórás időkeretben.

Fidesz: készül a több-biztosítós modell

A Fidesz szerint a kormány "gőzerővel" dolgozik a több-biztosítós modell bevezetésén, hiszen ezt igazolja, hogy az új egészségbiztosítási rendszerben megszűnik a teljesítmény volumenkorlát - mondta a párt szóvivője Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szombati bejelentésére reagálva.

A mostani döntés nem más, mint a terep előkészítése a több-biztosítós modell számára. A kormány gőzerővel dolgozik azon, hogy privatizálja az egészségbiztosítást, az egészségbiztosítási kasszát" - fogalmazott Szijjártó Péter budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szóvivője felidézte az egészségügyi miniszter szavait, majd megjegyezte: a kormány egészségpolitikája bukott meg már régen. Abban az új modellben, amiben a kormány gondolkodik, semmi más nem számít, csak az, hogy a biztosítók minél nagyobb profitot tehessenek zsebre - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter megismételte pártja álláspontját, amely szerint az egészségügy nem üzlet.

A következő polgári kormány meg fogja szüntetni az egészségbiztosítás privatizációját, azt a rendszert, amelyben kizárólag a piaci és üzleti elvek érvényesülnek - tette hozzá. Mint mondta, a kormány által elképzelt új rendszer újabb kórházbezárásokhoz, járulékemeléshez és még hosszabb várólistákhoz vezet.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.