Lista a gazdagokról: valamit nagyon tudnak

Demján Sándor, Megdet Rahimkulov és Csányi Sándor áll az első három helyen a Népszabadság Zrt. 150 leggazdagabb, Magyarországon elő üzletembert felsoroló listáján. A ma a standokra kerülő kiadvány szerint becsült vagyonuk eléri, Demján Sándor esetében pedig már messze meghaladja a 200 milliárd forintot.

Ez nagy ugrásnak számít, hiszen közülük tavaly e listán csak Rahimkulovnak volt 100 milliárdnál nagyobb vagyona.

Egy éve a TriGránit első embere neve mellett még 80 milliárd forintos összeg szerepelt. A kiadvány a látványos külföldi terjeszkedésnek tudja be, hogy mostanra 260 milliárd forintra ugrott a vagyon értéke. Ezzel a teljesítménnyel a legnagyobb növekedést tudta elérni a listán. Most a második helyre rangsorolta a kiadvány Megdet Rahimkulovot, aki a hazai gazdasági életben az Általános Értékforgalmi Bank fő tulajdonosaként vált ismertté, majd például a BorsodChemen, a Zalakerámián és a Molon is sokat keresett, és ma is jelentős tulajdonosa az OTP-nek. A becsült vagyona a tavalyi 152 milliárdról 202 milliárdra hízott. Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke a növekedési soron alig maradt el az éllovas Demján Sándortól, hiszen az idei 200 milliárdja 145 milliárddal haladja meg a tavalyi kiadványban szereplő összeget. Rajtuk kívül a legnagyobb fejlődést elérők tízes listáján többek között a pénzügyi befektetésiről ismert Leisztinger Tamás, a szállítmányozási vállalatát irányító Wáberer György és a médiabefektetéseit koordináló Rákosi Tamás is megtalálható.

A hatalmas mértékű vagyongyarapodás ugyan nem volt általános, ám jellemzően gazdagabbak lettek a leggazdagabbak. Ennek következménye az is, hogy immár hárommilliárd forint volt a listára való bekerülés alsó határa.

A hazai gazdagok körében egyébként még mindig az ingatlanbiznisz a nyerő. A 150-es lista több mint negyedét az ebben az iparágban tevékenykedők adják. Még a pénzügyi befektetésekből és a kereskedelemből "élők" aránya is messze elmarad ettől, előbbi részesedése 15, míg utóbbié 11 százalékos. A kiadványból mindezek mellett kiderül, hogy a hazai pénzcsinálás központja Budapest. A gazdagok több mint kétharmada a fővárosból irányítja birodalmát. Ezzel szemben Észak-Magyarországról csupán ketten kerültek be az összeállításba.

Név Ágazat Vagyon (Mrd Ft)
1. Demján Sándor ingatlan 260
2. Megdet Rahimkulov befektetések 202
3. Csányi Sándor bank, agáripar 200
4. Leisztinger Tamás befektetések 64
5. Rákosi Tamás média, reklám 50
6. Wáberer György szállítmányozás 50
7. Várszegi Gábor kereskedelem,befektetések 48
8. Bige László Tibor vegyipar 45
9. Széles Gábor ipar 45
10. Bernard Schreier szállodaipar 39,6
A tíz leggazdagabb
Forrás: Top 150

Demján Sándor és Csányi Sándor. A TriGránitban együtt gyarapodnak
Demján Sándor és Csányi Sándor. A TriGránitban együtt gyarapodnak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.