Összeférhetetlenség: morgolódó fideszes polgármesterek

Komoly csaták lehetnek a Fideszben a polgármesteri-képviselői összeférhetetlenségről. Nem kizárt, hogy az ötlettel szimpatizáló pártvezetés alulmarad polgármestereivel szemben.

Úgy tűnik, Orbán Viktor sem tudja megspórolni a "beszélgetést" a fideszes polgármesterekkel az úgynevezett összeférhetetlenségről szóló elképzelésekről. Információink szerint ugyanis a Fidesz elnökének igencsak tetszik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon felvetése, hogy parlamenti képviselők ne lehessenek polgármesterek, közgyűlési elnökök, illetve alelnökök; állítólag a hét elején a Fidesz elnökségi ülésén olyan elképzelés is elhangzott, hogy elő lehetne állni azzal: a képviselők már 2008 januárjától ne lehessenek polgármesterek.

Az előzetes tervek szerint az összeférhetetlenségről is tanácskozott volna pénteken a Fidesz-frakció. Az ülésen Répássy Róbert frakcióigazgató be is számolt az ötpárti egyeztetésekről, viszont Navracsics Tibor frakcióvezető információink szerint egy a Népszabadságban megjelent cikkre hivatkozva elnapolta a kérdés megvitatását. (Lapunk pénteken azt írta, hogy a miniszterelnök hajlik arra: nem a közélet megtisztítását célzó csomagba, hanem egy másik, a közjogi kérdésekről szóló "demokráciacsomagba" kerül az összeférhetetlenség szabályozása, így nem lesz "mutyizó polgármesterek"-látszat.)

Úgy tudjuk, ennek ellenére néhány polgármester mégis felszólalt tegnap a Fidesz-frakcióülésen szorgalmazva, hogy ne legyen összeférhetetlen a polgármesterség és a képviselőség.

Az egyik polgármester munkatársunkat úgy tájékoztatta: "volt morgolódás", amikor hallottak a 2008-as elképzelésről.
- Ez a meccs nincs lejátszva, ha dűlőre kell vinni a dolgot, biztos, hogy a polgármesterek győznek a pártvezetéssel szemben - nyilatkozta a városvezető.

Nyilvánvalóan sem Gyurcsány Ferencnek, sem Orbán Viktornak nem lenne ellenére az összeférhetetlenség kimondása: így egyrészt "megszabadulhatnának" az országos színtéren politikai riválisaiktól, másrészt a parlamenti frakció olyan honatyákból állna, akik lojálisan szavaznának a pártvezetés elképzeléseiről. Ugyanakkor - miként Gyurcsánynak - Orbánnak is meggyűlhet a baja az övéivel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.