"Felfoghatatlan visszalépés"

Néhány hete még nagyszabású tervekről, milliárdos programokról számolt be Vecsei Miklós, a szociális tárca hajléktalanügyi miniszteri megbízottja. Ma már nincs a posztján. Váratlan lemondásának okairól kérdeztük.

- Végleges?

- Igen. Először telefonon beszéltem Lamperth Mónika szociális miniszterrel, aztán írásban is benyújtottam a lemondásomat. Ő pedig elfogadta.

- Nem marasztalta?

- De. Nem csak ő, mások is. Mire én azt mondtam, hogy tartom magam az elhatározásomhoz.

- A kiváltó ok: két MSZP-s képviselő javaslatára a parlament lehetővé tette, hogy hajléktalanokat sátorban is elszállásolhassanak. Mi ezzel a gond?

- A szociális törvénybe csak a "bázisszálló" kifejezés került be, az indoklásból derül ki, miről is van szó. Felfoghatatlan visszalépés, teljesen szembemegy a szakmával. A gond nem a sátorral van, súlyos krízishelyzetben a szociális munkás minden eszközt felhasznál - adott esetben a sátrat is -, hogy életet mentsen. Ez egészen más szituáció, mint az, ha a sátrat törvényben rögzített, támogatandó lakhatási megoldásként kínáljuk a hajléktalanoknak.

- Próbált valamit tenni a javaslat elfogadása ellen?

- Több csatornán keresztül is próbáltam, és egészen a közelmúltig abban a hiszemben voltam, hogy a javaslat lekerült a napirendről. Hisz készül az új hajléktalanügyi stratégia, ami homlokegyenest más koncepción alapul.

- A pletykák szerint a szocialista frakció egyszerűen csak az erejét fitogtatta, meg akarta mutatni a kormánynak, hogy van önálló akarata, és azt szavaz meg, amit akar. Épp a szociális törvény jött szembe...

- Hallottam én is, hogy a frakció csak "be akart tartani" a kormánynak. Nem tudom, ehhez naiv vagyok. Mindig is azt szerettem volna elérni, hogy a politika ne használja térként a hajléktalanügyet.

- Mióta dolgozik állami szolgálatban?

- Novemberben lenne öt éve.

- Soha nem történt semmi, ami ellenére volt?

- Sok kompromisszumot kellett kötnöm, elsősorban a pénzhiány miatt, de az irányokat, a stratégiát tekintve eddig még egyik párt se torpedózott meg.

- Milyen következményei lesznek a "sátoros" törvénymódosításnak?

- Kiszámíthatatlan. Nem akarok ötleteket adni ahhoz, hogyan lehet élni, vagyis viszszaélni ezzel a lehetőséggel.

- Mit gondol, a lemondásával jót tett a hajléktalanoknak?

- Nagyobb rosszat tettem volna, ha maradok. Szerintem a parlament olyan súlyú döntést hozott, amire csakis a lemondásom lehetett a megfelelő válasz. Tiszta lelkiismerettel távozom: felkészültünk a télre.

Vecsei Miklós
Vecsei Miklós
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.