- Hogy ez mi mindenre kíváncsi? - csodálkoztak a falusiak, mert nem tudták, miért nézegeti a kutakat a fura tekintetű fickó.

- Láttam a papírját, tényleg ilyen kultúrizé - mondta a kocsmában a postamester. - Antrozófus, vagy mi.

Leszák Sebestyén két hétre érkezett, s megszállt abban a panzióban, amiben ember utoljára hat éve lakott. Tisztességgel megalkudott, a végén valami nevetséges összeget kellett leszurkolnia, mert megígérte a panziósnak, hogy ráírja a bétéjét szponzorként a dolgozatára.

- De mi lesz pontosan abban a dolgozatban, barátocskám? - kérdezte a panziós, aki főállásban egy vasipari cég német tulajdonosának jobbkezeként dolgozott a városban.

- Kutak - felelte az ötödéves kutató, és sejtelmesen mosolygott.

- Ugye nem azt akarja nekem beadni - évődött vele a panziós -, hogy azért küldték ide, hogy belessen az öreg kútjainkba.

- Ez történik - mondta a fiatalember.

- És akkor maga leírja, hogy milyen az a kút?

- Nagyjából igen.

- És a nagy disznóságokat is beleveszi?

- Miféle disznóságokat?

- Hát azt, hogy nincs szennyvízcsatornánk.

- Ez szomorú?

- Nem érti?

- Dehogyisnem.

- Na most, ha ezt valahogy nem írná meg - súgta bizalmaskodva a panziós -, újabb tíz százalék kedvezményt is adhatnék.

- Mit ne írjak meg? - kérdezte elkerekedett arccal a kultúrantropológus.

- Ne adja az ártatlant. Tudja, hogy belevezetjük a kútba a szennyvizet.

- Tudom. Ez tényleg siralmas - mondta a fiatal kutató -, de nem ezért vagyok itt. A kedvezményt elfogadom.

Találgatás kezdődött a faluban, hogy Leszák Sebestyén mit akar a kútjaikkal. Egyesek rebesgették, a szemüveges, gülüszemű fiúnak tán nincs is ki az öt kereke. Merthogy az egyik faluszéli porta kútja mellett azt találta mondani, a kút az Isten kinyilatkoztatása, a tudás ősi forrása. Mondták neki, hogy jól van. És megkérdezték, iszik-e kávét.

Egy másik helyen arról beszélt, hogy a kút az éltető vizet adja, mindennek az eredője. Ám egyben átjáró is a túlvilágra.

- Nem érek én erre rá, fiacskám - mondta a nyugdíjas téeszelnök, majd átkozni kezdte az oktatási rendszert: az ő idejében még mindenki pontosan tudta, mire való a diploma. Ezeket a mai gyerekeket viszont teljesen elbolondítják.

B. Szabóék portáján derült ki pontosan, miért ólálkodik ez a mindenre kíváncsi, olykor fura dolgokról beszélő fiú a kutak körül. A háziak fölidézték neki, hogy harminc éve B. Szabó Klára 78 évesen hogyan ugrott a kútba. Szörnyethalt, beszorult a kávák közé, alig tudták szegényt a csáklyákkal kiráncigálni.

Leszák Sebestyén arca földerült, jegyzetelni kezdett, s annyit mondott az aszszony unokájának: - Abban az évben ő volt az ötödik.

És hozzátette: ugye, a mama fejjel előre ugrott?

- Így történt. De maga ezt honnan tudja?

- Ezért vagyok itt. A kútba ugrásos öngyilkosság járványszerűen terjedt. Látta az egyik, mit csinál a másik. Alkalmazta a mintát. A maga nagyanyja a járvány csúcsán tette, amit tett. A következő évben már csak ketten voltak. Aztán egy. Az utolsó haláleset tizenöt éve történt.

- Miért maradt abba? - kérdezte a panziós a búcsúvacsorán, s örömmel nyugtázta, hogy a faluja ilyen fontos kutatás kapcsán került az egyetem látókörébe. - Nem bánom ugyan, de ma rosszabbul élnek az emberek, mint akkor. Mégse ugranak a kútba.

- Sokféle oka lehet - felelte Leszák Sebestyén. - Van egy tippem. De csak tipp, nem merem beleírni a dolgozatomba.

- Mi volna az? - kérdezte a panziós, s újabb tíz százalékot elengedett a szoba árából.

- Lehet, hogy a szennyvíz - felelte a fiatal férfi, s megköszönte a vendéglátást.