Kinga is elnevette magát, ám ő már nem annyira a barátnőjére, hanem sokkal inkább a számlával érkező pincérre figyelt, akit Andrea is alaposan végigmért, és annak távozta után meg is jegyezte: - Csinos fiú.

- Ki ivott szénsavas almalevet? - csodálkozott Kinga, és Andrea elé tolta a számlát. - Ráadásul milyen drága volt - fűzte hozzá a barátnője. A számla ellenértékéért visszatérő csinos pincérfiú azonban elmagyarázta, hogy a megkérdőjelezett tétel a két pohár sört takarja. A kávézónak ugyanis nincs engedélye alkohol fölszolgálására, viszont a vendégek igénylik, úgyhogy kénytelenek valahogy megoldani a dolgot. A sör például "szénsavas almalé" fedőnéven szerepel a könyvelésben és a rendelési tételek között.

- Hát ez haláli jó - kuncogott Andrea, és magában elhatározta, hogy ide föltétlenül vissza fog jönni, na persze elsősorban nem az almaleves trükk, hanem a pincérfiú miatt. Föltehetően Kingának is ilyesmi járt az eszében, miközben kacér szempilla-rebegtetések közepette, nagy mosollyal és bőséges borravalóval megspékelve megköszönte a kiszolgálást. - Elvigyelek? - kérdezte Andrea, már a kávézó előtt, majd látván Kinga habozását csúfondárosan hozzátette: - Vagy talán félsz? Csak két pohár volt. - Nem, nem... - Kinga megrázta a fejét. - Még vásárolnom kell ezt-azt. De azért köszike. - Két cuppanós puszival búcsúztak egymástól.

Andrea áttipegett a parkolón. Jó sok autó sorakozott egymás hegyén-hátán, több, mint amikor leparkolt, nyújtogatnia kellett a nyakát a sajátja után. Aztán megtalálta: ott lapult a kis méregzöld kabrió egy fekete terepjáró és egy püspöklila Suzuki között. Ám akárhogy is nézte, Andrea nem látta, miként tudna kievickélni a helyéről: a kabrió a parkoló legszélénél lévő sorban állt, és az onnét kivezető utat teljes hosszában lezárta a másik autósor.

- Mindig ezt csinálják - szólalt meg a csinos pincérfiú. Andrea észre se vette, mikor állt meg mellette. - Ilyenkor vannak a legtöbben. Teljesen megtelik a parkoló, az pedig senkit nem érdekel, hogy a belső sorban lévők hogy fognak majd kiállni.

- Most éppen sehogy - Andrea dühösen megrázta a fejét. - S ilyenkor mi a fenét lehet csinálni? - Várni - a pincérfiú végigmérte Andreát. - Vagy dudálni.

Andrea odament a kabrióhoz, kinyitotta, és elkezdte nyomni a dudát. A kávézó teraszáról többen odanéztek, más azonban nem történt. Néhány perc dudanyomkodás után Andrea beült a kabrióba, és azon gondolkodott, hogy valakit föl kellene hívni. Csak azt nem tudta, hogy kit.

Ekkor megint fölbukkant mellette a pincérfiú. Időközben levette a fekete kötényét, szimplán ingujjban még csinosabbnak tűnt. - Nézzük meg, hátha el lehet tolni valamelyiket - javasolta. Andrea kiszállt a kormány mögül, elkezdték lökdösni az elülső sorban álló autókat. Már majdnem a végénél jártak, ám egyelőre egyiknek se akarózott megmoccanni. Aztán amikor Andrea kezdte föladni a reményt, végre egy fehér Opelnél azt mondta a pincérfiú: - Ez üresben van. - Nekifeszült. Andrea figyelte, ahogy a karján dagadnak az erek. Az Opel szép lassan kicsúszott a sorból.

- Nem tett jót a kéziféknek, de ez már a tulaj baja, minek állt ide - mondta a pincérfiú, és megtörölte a homlokát. Ekkor Andrea retiküljében megszólalt a telefon. Andrea kivette, rápillantott, és félig magának, de úgy, hogy a pincérfiú is hallja, azt mondta: - A férjem - azzal kinyomta és viszszatette a készüléket a retikülbe. A pincérfiú árgus szemekkel nézte a mozdulatait, aztán azt kérdezte: - Kérsz még egy szénsavas almalevet? - Hát persze - vágta rá Andrea. Egyszerre kezdtek el nevetni.