Jó lenne. Mert fa mindig kerül... A fatüzelésű kályha mellett Whirlpol automata mosógép fehérlik itt.

Frissen, fitten ülök ki a konyhába hamar.

Házakhoz vagyunk bekvártélyozva.

Mi ketten vagyunk, Jánossal egy házban, külön-külön szobában, urasan. János ott ül már az asztalnál, és ott sertepertél a ház asszonya is.

Hárman konyházunk tehát: egy erdélyi, egy vajdasági, és egy pesti.

Elébb az asszonyt kérdezgetem. A helyi iskolában dolgozik, az irodában adminisztrál. Férje sokáig egy nagy vegyi kombinát munkása volt, most egy kis üzemben készít műanyag nyílászárókat. Ez most nagyon kell, mindenfelé cserélik lefele a régi ajtókat, ablakokat.

Két helyes gyerekük van. A háznál, ház körül megterem, mi kell: zöldség, krumpli, gyümölcsezet. Van malac, és tehén is. Ez utóbbi a falu valamennyi portáján honos még. Iszom is egy pohár langyos, hajnalban fejt tejet.

Az iskoláról is hallok egy s mást. Koltó színmagyar falu volt ezer éven át. Aztán pár éve a közeli Nagybányán ledózeroltak egy telepet, melynek lakói ide hurcolkodtak át. Azt mondják: azt mondták. addig fognak lopni, míg nem kapnak földeket. Kaptak. Késő éjjel jöttem haza: kapu, ajtó mindkétszer nyitva volt.

A koltói iskolába az idén, szeptemberben harmincnégy ortodox gyerkecske iratkozott a román nyelvű első osztályba be. Melléjük a másik klasszba, tizenhat református. Ők magyarul tanulnak. Még.

Másik reggeliző társam János, az újvidéki egyetem tanszékvezető professzora.

Nem tudok akkor még róla szinte semmit. Érzem, hogy kedve rossz, látom, hogy szótlanul eszi a ropogós sült szalonnát.

A kirándulás végére azért megtudok róla is egyet és mást.

Patinás és nagy magyar irodalom tanszék az övé. Mindkét elődjétől olvastam, nem is keveset, érdeklődőbb ifjú koromban. A tanszékalapító Bosnyák István volt, őt Bori Imre követte. Az ő utódja, Bányai János falatozott mellettem tehát. Akkor, azon a szombat reggelen még nem tudom, hogy holnapután lesz hoszszú évtizedek óta az első hétfő életében, amikor nem kell bemennie... Utódja is itt van vele a konferencián, Koltón egyébként, előad ő is, Faragó Kornélia. Együtt autóztak tíz órán át a versért ide.

Esszük a szalonnát szótlanul.

Az ő országuk nincsen Európában: magyar és román vámos, határőr egyként és kéjjel vegzálta oda-vissza őket. Mi magunkhoz vettük a személyinket, és mentünk. Őnékik már hónapokkal elébb kellett intézni a rengeteg papírt, két ország egyként rosszindulatú, gyanakvó és lomha hivatalosságától beszerezni vízumot, engedélyt, mimást keservvel.

Mi magyarok - magyarországiak és romániaiak -, mint kés a vajon, úgy szeltünk határt. Őket, magyarokat - szerbiaiakat - kérdezték, kutatták, tartóztatták, csesztették - csak úgy, csak mert, csak mert lehet. Épp úgy magyar irodalomtudósok voltak, mint a többi. Csak rossz helyre születtek éppen bele. Vagy rosszkor. Ha száz évvel elébb születnek, ugyanazon földre, nincsen semmi baj. Ha később, de húsz kilométerrel odébb, akkor se tán. De így - páriák még.

A magyar határ őre kéjjel szórakozik velük, velük a magyar szó őreivel.

Hiába: ez a táj a beleszületés tája, szerencse nélkül itt ma is megdögölsz.

De még csak esszük a szalonnát.

János közben szórakozottan előveszi előadásának szövegét, bele-belepislant.

Pár órával később meghallgatom.

A Szeptember végén szerb és horvát fordításairól ad majd elő. Érdekes lesz és tanulságos. Rögtön az elején megüti fülemet majd, hogy Petőfit, a mi tót Petrovicsunkat fordította egy szerb Petrovics is, Veljko Petrovics.

De a kilenc átültetés közül a legnevesebb a szerb író, Danilo Ki� munkája. Erről beszél János majd sokat, ezzel bíbelődik, ennek variációit elemzi, boncolja, értelmezi majd, e fordítás segedelmével szedi szét és rakja össze, tartja el magától és öleli át újra és újra a magyar verset. Erre készült, miközben früstökölt.

Mikor majd hazafelé a határőrizeti szervek feltartóztatják, és húsz percen át szórakoznak vele, és kérdik tőle, mit hoz-visz pakkjában két határon oda-viszsza át, Bányai azt mondja majd: Ezt. És rákezdi halkan.

Krajem septembra

U dolu jo� cveta kasnih ba�ta cvete,

Jo� se pred prozorom zeleni topola,

Al, vidi�, odanle već zima kretye?

A sneg je već pao povrh brega gola.