Havaj Abu-Dzabiban

Vessünk véget a mutyiországnak, és legyen Gönci János a nagykövet Abu-Dzabiban!

Ez egy nagyon rossz mondat. Az első fele ellentmond a másodiknak. De mit tegyek: most éppen ez a kormányzati akarat, pedig a két szándék együtt nem valósítható meg. A tisztasági csomag hitelét az adhatja, hogy meghirdetője tiszta. Ha a kormány Gönci Jánost nevezi ki nagykövetnek Abu-Dzabiba, akkor elég nehéz megértetni Karsai "Búzaégető" Józseffel, hogy a nagy-nagy tisztaság érdekében miért nem lehet polgármester Battonyán.

Gönci arab tapasztalata ugyanis konkrétan nulla, viszont együtt volt KISZ-vezető a miniszterelnökkel, majd miután a rendszerváltást követően nagyvállalkozó lett, a Gyurcsány-kormány ideje alatt az akkor még állami Budapest Airport igazgatósági tagjaként, majd a Malév vezérigazgatójaként vált újra ismertté.

Rosszindulatú vagyok? Nem hiszem: ezek a szikár tények. Azt még úgy-ahogy megértettem, hogy bizalmi posztra olyan embert ültet a miniszterelnök, akiben megbízik. A légicégek vezetőjeként azt sem mondhattam Göncire, hogy azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a vállalatirányítást vagy a repülést. Megszállott pilótaként ismerik ugyanis, a menedzserségbe pedig éppúgy beletanult, mint Gyurcsány. Karrierjük egy ideig kísértetiesen hasonlított egymásra. Mindketten az utolsó, felvilágosult "kisznyikek" közé tartoznak, akik gond nélkül átzsilipeltek a kapitalizmusba. Mindketten hamar megkeresték vállalkozásaikkal a millióikat, de igazán nagytőkéssé nem váltak. Göncinek biztonsági társasága eladása után már nem volt újabb nagy dobása, menedzseréletét az állami légicégek élén folytatta - ahol az akkorra már a politikára átnyergelő Gyurcsány osztotta a lapokat.

Jó, eddig tudjuk be egy ejnye-bejnyével. Volt itt már APEH-elnök Simicska Lajos is. Meg párizsi nagykövet Kékessy Dezső. De azt mondták: most minden másképp lesz! Akkor viszont miért éppen Göncit kell Abu-Dzabiba küldeni? Nincs kétségem afelől, hogy a külügy ezt is meg tudja magyarázni (a "protokolldiplomatáknál" nagyobb szükség van most a gazdasági kapcsolatépítőkre), csak nem lesz, aki ezt ebben az esetben elhigygye. Czakó Borbála Londonba indulásakor sokkal meggyőzőbb volt az indoklás.

Abu-Dzabi ajándék - vagy régi cimboráknak, vagy sokat bizonyított, nyugdíj előtt álló karrierdiplomatáknak. Utóbbiak közül most sokan vághatják bele a kisbaltát az ajtófélfába.

Persze, biztos építheti Gönci a magyar gazdasági kapcsolatokat az Egyesült Arab Emírségekban, de azért aligha kell ebbe beleizzadnia, hacsak nem a meleg miatt. Mehetett volna Kabulba is, onnan szép nyerni.

Na jó, csak vicceltem! Az a baj, hogy nem csak én. Gönci fiatal ember, nyugdíjba vonulnia korai. Választhatott volna kevésbé "feltűnő" feladatot. Vagy a vagyontanácsban már nem volt üres szék?

Egy ilyen kinevezés után senki ne csodálkozzon, ha Karsai képviselőtárs a tisztasági csomagra netán odavágja: elmegy ám mindenki... Abu-Dzabiba!

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.