Nem akarnak jelenteni a kereskedők

Leghamarabb fél év múlva kötelezhetik a kereskedőket arra, hogy a másfél millió forintnál nagyobb értékben vásárlók adatait továbbítsák az APEH-nek. Előbb azonban meg kellene állapodni a kereskedőkkel, valamint meg kellene győzni a szabad demokratákat is. A liberálisok elutasítják a javaslatot, és alternatívát dolgoznak ki.

Megeshet, hogy jövő nyáron már csak személyi igazolványnyal és adókártyával felfegyverkezve tudunk itthon másfél millió forint felett vásárolni - tudtuk meg az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos, Kondorosi Ferenc munkatársaitól. A jelenleg szakmai egyeztetés alatt álló javaslatról azonban a kereskedők már most úgy vélik: miközben megvalósítása felesleges többletmunkát jelentene, azok, akik feketejövedelmet akarnak elrejteni az APEH elől, azt továbbra is könnyen megtehetik. A liberálisok viszont - úgy tudjuk - elutasítják a tervet, mert szerintük sérti a személyiségi jogokat. Információnk szerint az SZDSZ olyan új javaslatot dolgoz ki, amely a legális pénzforgalom ösztönzésének korszerű eszköze lehet: a bankkártyák szélesebb körű kereskedelmi használatát segítené elő elő.

Kondorosi Ferenc a múlt héten lapunknak azt mondta: megfontolandó, hogy a jövőben a nagy értékű luxuslakások, autók, bútorok és műszaki cikkek vásárlásakor a vevőnek kötelező legyen igazolnia a pénz eredetét. Vannak olyan országok, ahol 500 euró értékű vásárlás felett a kereskedők elkérik a vevő adatait, és továbbítják az adóhivatalnak. A kormánybiztos közvetlen munkatársa a javaslatról most úgy fogalmazott: "ésszerűtlen lenne" 1,5 millió forint alatt meghúzni azt az öszszeghatárt, amely után a kereskedőnek jelenteni kell az adóhatóságnak. A tervek szerint az üzletben a vevőnek személyi igazolványát és adókártyáját kellene bemutatnia. Úgy tudjuk, a kormánybiztos, illetve munkatársai adatvédelmi és adóigazgatási szakértőkkel már konzultálnak, a kereskedőket akkor vonnák be az egyeztetésbe, amikor ezen a két "előszűrőn" átment a javaslat.

A többi között még az is kérdéses, nem igényel-e aránytalanul nagy többletmunkát az adóigazgatásnak a kereskedőktől érkező adatok feldolgozása. Más szóval: a központi költségvetésnek megéri-e egyáltalán bevezetni a regisztrációs kötelezettséget. Az egyeztetés a pénzügyi tárcával is "folyamatban van" - annyi azonban biztos, a mostani, rendes éves adócsomagba ez a változás már nem kerülhet be.

A kormánybiztos irodájából kapott információ szerint ha az összes érintett féllel gyorsan sikerülne zöld ágra vergődni, a legjobb esetben is csak decemberre várható az új törvényként benyújtandó javaslat elfogadása. Ebben ismét kicsit módosítani kell néhány adóeljárási szabályt, valamint esetleg egyéb kereskedelmi törvényeket. A kormánybiztosnál jelezték: ha a módosítást az Országgyűlés megszavazza, akkor is legalább fél év türelmi idővel fogják a rendelkezést bevezetni.

A másfél milliós határ esetén elvileg az ingatlanok, autók, építőanyagok, bizonyos nagy értékű szórakoztatóelektronikai eszközök és bútorok kereskedelmét kellene regisztrálniuk a kereskedőknek. Úgy tudjuk, az ingatlanok adatainak továbbítása eleve nem szerepel a kormányzati tervekben, míg a kötelezettség autókereskedőkre való kiterjesztése is jócskán kérdésesnek tűnik - az APEH számára már így is elérhető az ingatlan- és a gépjármű-nyilvántartás, másrészt ezeknek a portékáknak tetemes hányadát magánszemélyek értékesítik egymás között.

Ami a többi termékkört illeti, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: ez egyes üzlettípusoknál különösen ünnepi időszakban felesleges torlódást okozhat, a feketejövedelmeit eltüntető számára nevetségesen könnyen kijátszható. Részint úgy, hogy a vásárlók céges számlára vagy külföldön vásárolják meg a nagy értékű ingóságaikat. Az is megjegyzendő - mint a kormánybiztosnál érdeklődésünkre egyértelműen leszögezték -, hogy
a másfél milliós összeghatár egyszeri vásárlásra vonatkozik, így például építőanyagnál könnyen "megoldható", hogy egy nagyobb tételt több egységként számlázzanak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.