Az ünneprontó szerepét sikeresen átvette Lengyelország az örök kakukktojás Nagy-Britanniától. Az unióban már hozzászoktak, hogy a Kaczynski ikrek az utolsó pillanatban is képesek meglepetést szerezni. Így csak reménykedni lehet, hogy sikerül megismételni azt a diplomáciai bravúrt, amellyel a júniusi EU-csúcson rávették Varsót: ne vétózza meg az egyezséget. A tét óriási - akkor az új EU-alapszerződés tartalmára, most viszont már az elkészült szövegre kellene rábólintaniuk az állam- és kormányfőknek.

A helyzetet ezúttal bonyolítja, hogy a csúcs után két nappal választásokat tartanak Lengyelországban. A kampányban jó pont lehet a lengyel érdekek védelme, akár egész Európával szembeszállva - igaz, a varsói vezetés ezzel végképp elszigetelné magát az unióban. A derűlátó forgatókönyv hívei abban bíznak, hogy ezt Lech Kaczynski elnök és Jaroslaw Kaczynski kormányfő is szeretné elkerülni, ezért némi keménykedés után beadják a derekukat.

Ha létrejön a megállapodás, az EU kiutat találhat abból a krízisből, amelybe az európai alkotmány 2005-ös bukása sodorta. A dokumentumot később átkeresztelték ugyan reformszerződésre, de a tartalma kísértetiesen hasonlít az alkotmányéra. Bár a lisszaboni csúcs előtt több tagállam is kifogásokat emelt, uniós diplomaták szerint ezek az igények a "kezelhető" kategóriába tartoznak.

Az igazi kemény dió Varsó követelése. A lengyelek a júniusi EU-csúcson már kiharcolták, hogy 2014-ig elhalasszák a kettős többségen alapuló, nekik kedvezőtlen szavazati rendszer alkalmazását. Ám nem adták fel, és azt is szeretnék elérni, hogy kerüljön be a reformszerződésbe a "ioanninai kompromisszum": e szerint egy kisebbségben maradt tagország kérheti a számára előnytelen döntés elhalasztását. A sors iróniája, hogy a közvélemény előtt teljesen ismeretlen ez a döntéshozatali formula, amelyet ráadásul az elmúlt tíz évben mindössze egyszer-kétszer használtak.