Az FB elutasította a civilek keresetét a tubesi lokátor ellen

A Fővárosi Bíróság elutasította a Tubesre tervezett NATO-lokátor másodfokú építési engedélyének felfüggesztésére irányuló beadványokat a napokban hozott nem jogerős határozatában - közölte a radarellenes Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője az MTI-vel szerdán.

Kedden kaptam kézhez a bíróság október 15-én postára adott végzését. A döntés ellen, melyben egyébként indoklás nem szerepel, fellebbezést nyújtunk be a Fővárosi Ítélőtáblához - mondta Vicze Csilla. A szóvivő hozzátette: a kérelmekben arra hivatkoztak, és a táblabíróságon is azzal érvelnek majd, hogy az építkezés a tervek szerint hat és félezer köbméter szikla robbantásával, 15 ezer tonna építőanyag beépítésével, s 33 ezer tonna építőanyag mozgatásával járna, ez pedig súlyosan károsítaná a környezetet.

Vicze Csilla utalt rá, összesen mintegy harminc pécsi polgár és szervezet idén júliusban nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pécs melletti hegyre tervezett NATO-lokátorra vonatkozó, másodfokú építési engedély ellen a Fővárosi Bíróságon. A kereseteket beadott magánszemélyek és szervezetek azt kérték a bíróságtól, függessze fel a határozat végrehajtását, az engedélyt helyezze hatályon kívül és a Honvédelmi Minisztériumot (HM) kötelezze új eljárás lefolytatására az ügyben - mondta el. Hangsúlyozta: a bíróság ezúttal csak a felfüggesztési kérelem elutasításáról határozott, a másik két pontban egy-másfél éven belül várható ítélet.

A pereskedők indokai szerint a honvédelmi miniszter által kiadott másodfokú építési engedély megalapozatlan, több szempontból törvénysértő, ellentétes például Pécs építési szabályzatában foglaltakkal, és az építkezés súlyosan károsítaná a környezetet.

A HM június 25-én arról tájékoztatta az MTI-t, hogy érvényes a Pécs melletti Tubes-tetőn működő katonai híradóbázis korszerűsítésére és radarállomás telepítésére vonatkozó, április 19-én kiadott építési engedély, mert a honvédelmi miniszter nem találta megalapozottnak az ellene benyújtott fellebbezéseket. Miután a március 4-én megtartott helyi népszavazás érvénytelen lett, kormányhatározat hatalmazta fel Szekeres Imre honvédelmi minisztert a beruházás elindítására - emlékeztetett a szaktárca közleményben.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése a civilek ellenállása miatt korábban meghiúsult.  Pécsi civil szervezetek tavaly szeptemberben aláírásgyűjtésbe kezdtek egy Tubessel kapcsolatos népszavazás kiírásáért. Az idén márciusban megtartott helyi népszavazás érvénytelen lett, ugyanakkor a szavazók többsége elutasította a radar építését. A kormány ezt követően úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátor.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.