A Biblia leginkább a szegények és az elit olvasmánya

A Bibliát Magyarországon jellemzően a rossz körülmények között élők és az elit tagjai olvassák - mondta Tomka Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai tanszékvezetője az MTI-nek annak kapcsán, hogy 2008 a Biblia éve lesz.

A professzor szerint a legnagyobb érdeklődés a falusi szegényebb emberek között mutatható ki, ahol még mindig élő gyakorlat a templomba járás, és a szabadidő eltöltésére is kevesebb lehetőség adódik; ugyanakkor nyugodtabb az élet.

Az értelmiség soraiban szintén kialakult egy jelentős vallásos réteg, amely komoly családi hagyományokra tekint vissza ezen a téren. A középosztály soraiban - így a munkások, alkalmazottak között - viszont nem jelentős a vallásos témájú könyvek olvasása, a Biblia forgatásának most tapasztalható mértékű visszaszorulása azonban új keletű jelenség - mondta.

Tomka Miklós kutatásai szerint a volt szocialista országokkal összehasonlítva Magyarország áll a legrosszabb helyen a Biblia olvasását tekintve, az egykori szovjet tagállamokat és Albániát leszámítva. Noha a családok 80 százaléka rendelkezik Bibliával, annak olvasása a társadalom két említett "szélső rétegét" kivéve mégsem vált szokássá - jegyezte meg.

Véleménye szerint Kelet-Közép-Európában a pártállami diktatúrák utóhatásaként az embereknek nincs kiforrott világnézete, a társadalmi viszonyokkal azonban sokan elégedetlenek, ami megmagyarázza a keresztény vallás legfontosabb könyve, a Biblia felé való fordulást. A Szentírás olvasása közösségi formában a legjellemzőbb, ami a történelmi egyházak által szervezett társaságokban és a kisegyházakban egyaránt a vallási élet szerves részét képezi.

Ez nem volt mindig így, a katolikus egyház csak a második világháború után kezdte szorgalmazni a Szentírás olvasását, míg a protestánsok ezt gyakorlatilag megalapításuk óta tevékenységük középpontjába állították - emlékeztetett. Ebből fakadóan a katolikus, illetve a protestáns többségű országok között most is kimutatható a különbség a Biblia ismeretét illetően.

A Biblia elvei azért arathatnak a modern korban is akkora sikert, mert a boldogság elérésére kínálnak egyfajta receptet, hiszen Jézus megfeszítése az örök élet ígéretét hordozza magában a benne hívők számára - folytatta.

A vallásszociológus többek között abban látja a Biblia sikertörténet jellegét, hogy szemtanúkkal alátámasztott eseménytörténetről van szó az Újszövetségben. Ezen kívül a kereszténység szent könyvének popularitása abban is rejlik, hogy minden egyes személyt külön értéknek, egyszerinek és megismételhetetlennek mond. Ebből vezethető le a modern kori individualizmus eszméje, de a Bibliában található az emberek egyenlőségének tana is, amely a szegények számára szintén vigasztalást jelent.

A kereszténység - Tomka Miklós meglátása szerint - a kínai és hindu filozófiákkal vagy az iszlámmal szemben nem a közösséget, hanem az egyént tartja a legfontosabbnak, igaz, egyúttal azt is tanítja, hogy az egyén szociális lény, felelősséggel tartozik társaiért.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.