GKI: idén 2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal nő a GDP

A korábbi 3,2 százalékról 2 százalékra módosította idei GDP előrejelzését a GKI Zrt., a jövő évre most először kiadott prognózisa 3,5 százalék - jelentette be a szerdai tájékoztatón Vértes András elnök.

"A 2000 óta folyatott hibás gazdaságpolitika árát 2007-2008-ban kell megfizetnünk" - fogalmazott Vértes András, a lassuló GDP-re illetve a reálkeresetek idei 4,5 százalékos csökkenésére utalva, amely a fehéredéssel együtt 6,0 százalékos visszaesést jelent. Hozzátette azt is, hogy 2000-hez képest a reálkeresetek 2007-ben 35 százalékkal nőttek, s Európában ez a leggyorsabb ütem.

A GDP 2007-ben két ok miatt nő lassabban mint azt a GKI korábban várta - magyarázta az elnök: az egyik, hogy a mezőgazdaság teljesítménye 15 százalékkal esik vissza, ez 0,5 százalékponttal mérsékli a GDP-t. A másik a KSH módszertanának változásából ered -

a közösségi szolgáltatásokat másként számolják, mint korábban, így annak 5,0 százalékos csökkenése 1,0 százalékponttal módosítja lefelé a GDP alakulását - tette hozzá.

A GKI a maginflációhoz hasonlítható "magnövekedést" is számított, azaz kiküszöbölte az említett rendkívüli tényezőket, így 2007-re 3,5 százalékos GDP növekedést, jövőre 5 százalékos ütemet mutatott ki - jelezte Vértes András.

A beruházások az idén 2,0 százalékkal bővülnek (a májusi prognózisban 4,0 százalék szerepelt), jövőre 8,0 százalékkal, a gyorsulást azzal magyarázta a GKI elnöke, hogy az idén igénybe vehető Európai Uniós forrásokat jövőre hívják le Magyarországon, ami jövőre, ami önmagában 2,5 milliárd eurót jelent.

A GKI 7,0 százalékról 7,8 százalékra emelte az idei inflációs előrejelzését, decemberre 6,2 százalékot jelezve, jövőre 4,7 százalékos átlagos fogyasztói árnövekedést tartalmaz a prognózis,   decemberre 4,0 százalék körülit.

"Amennyiben a népszavazás eredményeként változik a lakossági hozzájárulás a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében, akkor a kormány más intézkedésekkel kompenzálja az esetleges kiesést" - magyarázta Vértes András.

Az államháztartás GDP arányos eredmény szemléletű hiánya (ESA'95) az idén 6,0 százalék lesz, jövőre a deficit 4,1 százalékra csökken. itt jegyezet meg az elnök, hogy a GDP arányos adósságráta 2207-ben 66 százalékot tesz ki.

Az államháztartás konszolidálódó helyzete felvetheti, hogy 2008-ban euró csatlakozási menetrendet készít a kormány, amely a hitelesség további javulását hozhatja magával - jelentette ki Vértes András. A GKI 2007 végére 7,0 százalékos alapkamatot vár, a jövő év végére pedig 6,0 százalékos mértéket - tette hozzá.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.