Először a stratégiai pontokat foglalták el: egy magasrangú tisztjüket bejuttatták a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főügyeletére. Ez az ország vérkeringésének úgymond agyközpontja, de azt is mondhatnánk, hogy az ország idegrendszerének a szíve. Ide futnak be a jelentések a nagyobb balesetekről, rendkívüli helyzetekről, közlekedési anomáliákról, és innen intézik a közlekedési szabályok ellen vétő kormánytisztviselők rendőrségi ügyeit. Képzelhetik, mi lehet itt! Éjjel-nappal csörög a telefon: hol egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsi borul föl, hol egy tökrészeg helyettes államtitkár rohan villanyoszlopnak.

A ravasz idegen kívüli lények úgy intézték, hogy egy szerencsétlen államtitkár ügye kitudódjon, majd biofrekvenciás-hiperrezonancia-fegyverükkel megzavarták az államtitkár és környezete gondolkodását, olyan szavakat adtak szegény szájába, amiket senki sem hitt el, hogy például nem ő utasította az ügyeletest, hogy telefonáljon a rendőrségre és tussoltasson, hanem az magától telefonált, csak úgy, meg ilyenek, ezért most aztán egy ország gondolja úgy, hogy az államtitkár (és az egész minisztérium) cinikus hazudozó, a kirúgott főügyeletes (valójában az ellenséges légidesszant ezredese) pedig a felfuvalkodott, önbizalomtól duzzadó magyar politikai elit ártatlan áldozata.

A betolakodóknak sikerült megzavarniuk az egyik legtisztább magyar elmét, a legkikezdhetetlenebb erkölcsű, morális gránittömbként magasodó embert is, az Embert, Aki Még Soha Nem Hazudott. Az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott zavarodottságában bement a Parlamentbe és fölszólalt, már ez is gyanút kelthetett volna, hiszen az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott ilyesmit legföljebb szökőévenként tesz, de ami igazán meglepő volt, az a megszólalás tárgya: nem a fenyegető idegen hadak ellen szólított harcba, nem egy újabb minisztériumi budi eladását akarta megakadályozni, de még csak nem is a kormányfő pincsikutyájának százötvenmilliárdos sikkasztását leplezte le, hanem azért szólalt föl, hogy az ország leggazdagabb emberei ugyan hadd keressenek még egy pár milliárdot. Ahogy egy plebejus politika megkívánja.

Az önmagukból kivetkőzött, mintegy gátlástalan idegen kívüli lények még az időt is manipulálják gonosz tervük érdekében: visszamentek a múltba egy ezerötös ladával, és egyszerű vándorlegényeknek öltözve nagy értékű köztéri szobrokat adtak el a pénzügyminiszter fémhulladék-felvásárló cégének, és aztán úgy intézték, hogy még az áfát is elfelejtse befizetni, de még ez sem volt elég, mert rézzel kevert csimpánzhipotalamusz-kivonatot jutattak egy éjjel a szervezetébe, és a miniszter azóta csak makogni tud, ha a színesfémáfáról kérdik.

A könyörtelen invázió folytatódik, senki ne lepődjön meg, ha egy miniszterről kiderül, nemrég még felügyelőbizottsági tag volt egy csecsemő-belsőszervekkel kereskedő vállalkozásban, no meg akkor sem, ha a miniszterelnök százmilliárdos megbízást ad az unokahúgának egy korrupcióellenes intézkedéscsomag kidolgozására.

Az egész az idegenek műve. Lassanként háztájivá válik pártjaink darázsfészke.