Szennyvíz a Dunában: minusz 6 százalék

Budapesten idén 45-ről 51 százalékra nőtt a biológiai szennyvíztisztítás  mértéke, az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep fejlesztésével - jelentette ki a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezérigazgatója, a  társaság korszerűsített ügyfélszolgálati központjának mai átadásán.


Palkó György elmondta, hogy az ügyfélszolgálati munka hatékonyságának és minőségének ugrásszerű javulását várják a Kerepesi úti ügyfélszolgálati iroda megújításától. Az eddigi három pult helyett hétnél intézhetik ezután a csatornaszolgáltatással összefüggő ügyeket. Emlékeztetve rá, hogy a 2003-ban kialakított  ügyfélszolgálati irodában kezdetben évi 20 ezren, tavaly pedig már  mintegy 33 ezren intézhették ügyes-bajos dolgaikat.

A hetenként két alkalommal meghosszabbított nyitva tartással este 6 óráig működő irodában az ügyfelek kényelmesen, a szomszédos ügyintézőhelytől elválasztva, a személyes adatvédelmi előírások figyelembe vételével intézhetik ügyeiket. A mozgáskorlátozottak számára akadálymentes az iroda és a mellékhelyiség. Az autóval érkezőket belső parkoló várja.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes méltatta a modern, ügyfélbarát szemléletet tükröző szolgáltató irodát. Hangsúlyozta, ez a szemlélet elengedhetetlen abból a szempontból, hogy a fővárosiak egyre jobban azt érezzék bármelyik fővárosi közszolgáltatónál, intézménynél, hogy ez a rendszer értük van. Úgy vélte, hogy egy  szemléletváltáshoz minden értelemben hozzátartozik egy új gondolkodási forma, egy új gondolkodási kultúra. Ezt már a megérkezés pillanatában érezniük kell az ügyfeleknek - jegyezte meg.

Az új szemléletmód jegyében nemcsak az autósok és a fogyatékkal élők, de a kerékpárosok számára is megközelíthetővé tették az új ügyfélszolgálati irodát. A főpolgármester-helyettes közölte, hogy kedden levélben kérte a fővárosi önkormányzat közüzemeinek, intézményeinek vezetőitől, hogy biztosítsák a dolgozóik és az  ügyfelek részére is épületeik kerékpáros megközelíthetőségét.

Palkó György beszámolt arról, hogy a biztonságos szennyvíziszap elhelyezés érdekében idén több százmillió forintból kibővítették a csomádi szennyvíziszap lerakót. Elmondta azt is, hogy több mint kétmilliárd forintos fejlesztéssel rövidesen elkészül az ország legnagyobb, 160 ezer köbméter szennyvízből biogázt előállító üzeme  az észak-pesti szennyvíztisztító telepen.

A vezérigazgató közölte, hogy a főváros 100 ezer utcai csatorna fedlapját és a 100 ezer víznyelőjét folyamatosan korszerűsíti. A fedlapokból az idei 3.500-zal együtt, 2004 óta 30 ezret cseréltek le a cég által szabadalmaztatott, süllyedésmentes eljárással készülő  fedlapra. Újdonságként egyre több helyen alkalmazzák azt a nyugati módszert, hogy az úttest szélén a járdaszegélyek oldalfalába is csapadékvíz-beömlőket építenek be.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.